Ha egy kedves ismerősöm nem hívja fel a figyelmemet erre az osztrák thrash zenekarra, valószínűleg soha nem is hallottam volna róluk. Mivel a régi iskolás thrash metalra bármikor vevő vagyok, érdeklődve füleltem bele a tiroli csapat második lemezébe. Csalódtam. A zenekar választott stílusa ugyanis nem színtiszta thrash, hanem annak egy modernebb, a ’90-es évek ízeivel fűszerezett groove alapú változata. A zenekarra letagadhatatlan hatást gyakorolt a Cowboys from Hell korszakos Pantera. Az énektémákban rendszeresen visszaköszönnek az Anselmo-s üvöltések. A zene pedig a Lamb of God stílusjegyeit is felvillantja.
Na de gyorsan egy rövid zenekar történet: A Silius öt éve egy ötletes (DEMOn) címmel ellátott demóval debütált, majd rá két évvel a Hell Awakening című bemutatkozó albumuk a nagy múltú Massacre Records színeiben látott napvilágot. Az együttműködés nem bizonyult tartósnak, idei lemezük a hó végén a számomra eddig ismeretlen görög Rock of Angels Records istállójánál fog megjelenni. A kiadó profilja meglehetősen távol áll a sógorok stílusától, a görögök ugyanis alapvetően a hagyományos heavy metalban, powerben, illetve hard rockban utaznak. Ezek alapján, bár nem úgy tűnik, de reménykedjünk benne, hogy a thrasherek megkapják a megfelelő promóciót!
Visszatérve a kezdő gondolatmenethez, a csalódás alatt nem azt értem, hogy rossz a lemez. Erről ugyanis szó sincs. A csontmáglyán álló bográcsban (ember)húslevest főző kapucnis alakot ábrázoló borítókép, a logo és a zenekar promo fotója alapján számítottam egy kicsit régisulisabb stílusra.
Az osztrák négyes azonban nem igazán pörgeti fel a tempókat, a közepesen gyors sebességtartományban érzik otthon magukat. Apropó, négyes, a metal-archives szerint öttagú a banda, a promoképen viszont négyen szerepelnek… A lemezt vezetés közben hallgatva én sem érzek késztetést arra, hogy a gázpedálra tapossak, így egy belvárosi autózáshoz jó választás lehet a Worship to Extinction. A groove-os thrash metalban megszokott módon a srácok odafigyeltek a refrénekre, a kvázi címadóként funkcionáló nyitódal, a Worship kórusa annyira nyomatékos, hogy már első hallásra rögzült. A másodikként érkező C.U.L.T.-ban a középrész a Divine Intervention korabeli Slayer-t idézi, azonban a dalnak semmi köze sincs a Slayer 2006-os lemezén szereplő azonos című nótához. A dalcímek választása egyébként nem túl szerencsés, a Horrorscopes kapcsán létezik olyan thrasher, aki nem az Overkill lemezére asszociál!? A gyomrozó basszussal kezdődő dal zeneileg is a New York-i bandát, D.D. Verni futamait idézi. A Lesson in Blood nálam elnyerte a legjobb dal címet. A háromperces nótában semmi különös elem sincs, csak egy remek dühkitörés. Thrashben ez nekem elég is. A sok középtempó és az egyhangú, acsarkodó ének a hetedik-nyolcadik dal táján már kezd kissé unalmassá válni. Itt már szinte felüdülést jelent egy-egy felpörgetett tempó, ami meg is érkezik a kilencedik Evil Inside képében. A záró Drowning pedig a banda Cemetery Gates-e is lehetne, a felépítése és a szólója alapján legalábbis a Pantera klasszikusa jutott eszembe. A lemez menetideje egyébként a háromnegyed órát sem éri el, tökéletesen passzol egy LP menetidejéhez. A kiadó a CD mellett látott is fantáziát a vinyl formátumban.
Aki kedveli a groove-os thrash metalt, írja be a naptárába az augusztus végi megjelenési időpontot, ugyanis érdemes lesz belefülelnie a lemezbe!
Az ajánlót írta: Andris
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
