Slayer – nézd meg utolsó koncertjük búcsúképeit

Tegnap este a Los Angeles-i Forumban adta utolsó koncertjét a Slayer. Az 1981 óta aktív thrash legenda utolsó turnéja 2018 májusában indult legutolsó világkörüli Final World Tour elnevezésű turnéjuk, hét szakaszból, plusz egy fesztiválos körből állt, és 2019. november 30-án ért véget. Az idén nyáron nálunk is fellépett zenekar utolsó turnéjuk során 30 országban több mint 140 koncertet nyomot le. A friss hírek szerint a zenekar más módon folytatja tevékenységét és az egyszeri, alkalmi fellépések lehetősége továbbra is fennáll…

A menedzsmentnek dolgozó Kristen Mulderig a Pollstarnak nyilatkozott arról, hogy a turnézás vége után is lesznek a Slayerhez kötődő tevékenységek.

Jön az örökség-gondozás, ami egy csomó mindent jelent, még akkor is, ha nem fognak új lemezeket készíteni, sem turnézni. Továbbra is megvannak a hivatalos támogatóik, lesznek még merch-termékek, a branddel kapcsolatos tevékenységek, licenszelés, ilyesmi és ki tudja még mi. Talán jön majd valami Slayerre alapozott rendezvény-szerűség. Ezek mind olyan dolgok, amelyekről agyalunk, beszélünk. A Slayer tovább él, feltétlenül.

Az alábbiakban egy rajongói felvételt láthattok tegnap esti záró showjuk utolsó 15 percéről, ahol is még eljátsszák legendás Angel of Death számukat, majd elbúcsúznak rajongóiktól.

A koncert set-listája:

1. South of Heaven
2. Repentless
3. Post Mortem
4. World Painted Blood
5. Hate Worldwide
6. War Ensemble
7. Stain of Mind
8. Disciple
9. When the Stillness Comes
10. Born of Fire
11. Payback
12. Seasons in the Abyss
13. Jesus Saves
14. Chemical Warfare
15. Hell Awaits
16. Dead Skin Mask
17. Show No Mercy
18. Raining Blood
19. Mandatory Suicide
20. Angel of Death

augusztus 07.,
augusztus 12.,
augusztus 13.,