Sněť

Mokvání V Okovech (2021)

Egy viszonylag rövid lemezről írni egészen izgalmas kihívás, de azért nem lehetetlen feladat. Persze a Napalm Death You Suffer (lyrics videót nem találtam, de a lényeget ez is átadja) című daláról nehezen tudnék összeszedni egy komolyabb értekezést értékelhető mennyiségben, de a nemrég hozzám került cseh death metal horda, a Sněť (magyarul is nyerő: Rüh) egészen más szempontból okozott fejtörést. A 2018-ban alakult zenekar bemutatkozása ugyanis a maga 28 percével valahogy nagyon kevésnek tűnik ahhoz, hogy igazán megismerhessük azt, amit ez a zenekar nyújtani képes. Persze mindennek oka is van: a kiadvány tényleg EP-nek indult, aminek a felvételei különböző okok miatt meglehetősen elnyúltak és a járvány megjelenése is közbeszólt. Valahol félúton jött az ötlet, hogy néhány plusz dal hozzáadásával akár album is lehetne belőle…

A prágai alakulat pedig igencsak felkeltette az érdeklődésemet ocsmány logójának és még elvontabb borítójának köszönhetően. Ezen felül az olyan témák, mint a különböző emberi devianciák és az olyan példaképek, mint az Autopsy, Carcass, csak jóval kecsegtettek. A torz vonalak, vad színek mindenképp brutális és gyors anyagot sejtetnek, a valóságban azonban nem diktálják olyan feszesen a tempót, ahogy gondolnánk. A többségében így is rövid dalok ráérősen építkezve, intenzívebb és lassabb részek váltakozásával követik egymást és ezért megkülönböztetni sem egyszerű őket. A Mokvání V Okovech a régi iskolának hódol, időnként pedig még dallamfoszlányokat is szolgáltat a hallgatóknak. Egyébként minden adott a csapat számára ahhoz, hogy a death metal színteret gazdagíthassák: Řád Zdechlin piszkos és dühös hörgése közvetíti az időnként eluralkodó zenei káoszt és a menetelős részeknek is megadja a kellő komolyságot, A sodrást szolgáltató Hnisatel és Ransolič gitáros páros meghallgatta az összes klasszikust, miközben szorgalmasan jegyzetelt, az időnként torz hangokkal is segédkező Leproduktor basszer minden tempóban megadja a kellő feszességet, Krütorr pedig egyszerű, de halálpontos dobokkal támogatja a projektet.

Tehát 28 perc cseh underground… Ebbe sűrítették bele az Útes Mrtvol című nagyon lassan építkező instrumentális tételét, ami bő két perc gyenge hangulatkeltéssel veszi el az időnket. Keztem félni, hogy rossz lóra tettem és ez a cikk még ráért volna a rengeteg lemez miatt, de a Kůň Kadaver berobbanása már egy igencsak korrekt hagyományőrző, mégis brutális death metal anyag érzetét keltette bennem. Három és fél percével már bátrabban játszhat a tempókkal, a témák is azonnal meghozzák a kellő bólogatási hajlamot. Ettől függetlenül ez egy szimplán jó dal, ami nem tudja kiverni a fejünkből azt, hogy ezt már valahol hallottuk, valakitől…

A hasonló hosszúsággal érkező Princip Křížení egy kicsit jobban tetszett, mivel itt egy kis thrash/punk mocsokkal lazítottak a recepten és lassulni is egész ügyesen sikerült. Itt hallottam ki először a vokálban is a második énekhangot: Leproduktor jóval betegesebb hörgését. Kár, hogy alig jut “szóhoz”, mert elég morbid hangokat képes kiadni magából. Szintén a thrash alapok és a tűz emelik magasra a Demon zászlaját, aminek a második felében már akad egy felesleges elmélkedős rész ahelyett a pusztítás helyett, amit csak a dal legvégén kapunk meg. A két legrövidebb dal következik: a Zamrzlý Vrch és a Folivor, amikben tényleg akad néhány felesleges lassabb rész, miközben egyes részek újrahallgatásért kiáltanak. A Sarkofag sem mentesül doomos lassulástól, de kapunk közben egy kellemesen gonosz gitárszólót, ami némileg vígaszt adhat. Végül a zenekar ténylegesen behódol a cammogás iránti vágyának, ehhez pedig a megfelelő hosszúság is társul: a Vesmírná Saliva megfelelő teret enged a kibontakozásnak és bizony az egyik legjobb dal lesz belőle.

Szóval, ez egy jó lemez. Erős momentumokkal, igazi koncertre való darálásokkal és témákkal, ugyanakkor valahogy nem érzem késznek. Megkapunk egy-egy jó témát, ötletet és néhány másodperc után már teljesen máshol járunk. Ritka az ilyen, de a Sněť esetében minden tételhez el tudtam volna viselni egy-két plusz percet, hogy igazán át tudjam élni az ötleteiket. Remélem legközelebb átlépik a fél órát és akkor én is bőkezűbb lehetek a pontokkal… A Mokvání V Okovech persze így is elég sokat váratott magára, így biztosan sok koncertlátogató fog örülni a májusban megjelenő anyagnak.

június 19.,
június 30.,