Solaris – Meg nem született jövendölések

Idén lett 40 éves, és a közelmúltban egy új stúdiólemezt is kiadott a Solaris zenekar. Ez két olyan ok, ami miatt nem mehetünk el szó nélkül a hazai progresszív rock legendás csapata mellett. Ez alkalommal a zenekart alapító Erdész Róbert billentyűst kerestem fel, hogy együtt idézzük fel az elmúlt négy évtized emlékeit, és egyúttal az új lemezről is beszéljünk.

Szia! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést a beszélgetésre! Először is engedd meg, hogy gratuláljak az új, Nostradamus jóslataival foglalkozó, azokat tovább gondoló, 2.0 – Returnity (Unborn Visions) címre keresztelt nagylemezhez! A régi rajongók nem panaszkodhatnak az albumra, méltó a korábbi alkotásokhoz! Mit tudhatunk az új CD koncepciójáról, mennyire kapcsolódik a 2019-ben 20 éves Nostradamus – A próféciák könyve nagylemezhez?

A Nostradamus 2.0 amolyan kifordítása az első Nostradamus album koncepciójának. 1999-ben eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lenne, ha tényleg előre látható lenne a jövő? 2019-ben arról szólt a Returnity, hogy mennyire nem látta előre senki, de senki mindazt, ami fontos és sorsfordító esemény volt a legutóbbi évszázad történetében. Hosszabb válasz helyett hadd idézzek pár sort a lemezborító-füzet szövegéből:

A mai technológiánk jól-rosszul, de hét és fél milliárd embernek teremt otthont a Földön. Erre soha korábban nem lettünk volna képesek.

És ezt az eredményt nem háborúk, királyok, egyházak, intrikák és összeesküvések szülték.

A tüzet, a kereket, a zenét, az orvoslást, a gőzgépet, a rádióhullámokat csak unalmas, szürke hétköznapokon lehet fölfedezni.

A gondolkodáshoz idő kell. Rengeteg idő.

És az csak hosszú, békés időszakokban adatik meg.

A háborúknak, királyi családoknak, birodalmakat behálózó összeesküvéseknek alig van köze a történetünkhöz, mégis ezeknek az emlékét őrizzük a legnagyobb műgonddal: az uralkodóét, aki legalább két feleségét megölette, a császárét, aki fölgyújtott pár római épületet vagy a hadvezérét, aki elefántokkal vágott át a hegyen, hogy meghódítson egy várost. Na, ők méltónak bizonyultak az emlékezetre.

Azokról viszont, akik igazából hozzásegítettek bennünket ehhez a mostani jövőhöz, ehhez a MOST-hoz, alig tudunk valamit.

Bulvár-történelmet gyártottunk. Bebeszéltük magunknak, hogy a történetünk olyan, mint a Trónok harca.

De ez csak egy képzelt történelem – Nostradamus jóslatait viszont pont ez a tévképzet, ez a képzelt történelem szülte.

Csupa olyan eseményt vízionált, ami pontosan beleillett ebbe a mítoszvilágba: háborúkat, antikrisztusok, uralkodók születését és bukását – de semmi olyasmit, ami kívül esett volna ezen a szűk mesgyén.

Így aztán itt maradtunk egyetlen valamirevaló, megvalósult jövendölés nélkül.

Ez a lemez a soha meg nem született jövendölésekről szól. Csupa olyan sorsfordító eseményről, ami nélkül a világ nem lehetne olyan, mint amilyen lett.

A nyitódal egyes tételeinek címeit képező dátumokról mit árulhattok el az olvasóknak?

Ezt egy játéknak szántuk, úgyhogy semmit. Vagy egyet talán mégis: a nyitó tétel címe (1960. augusztus 1.) a zenekar egyik alapító tagjának, a 2013-ban elhunyt Tóth Vilinek a születésnapja. Természetesen nem véletlenül választottuk ezt a dátumot.

Az Ő közreműködésével kezdtétek meg a dalszerzési munkálatokat, vagy csak az emlékére illesztették a zenébe a korábbi játékáról készült felvételt?

Vili dobja volt a kiindulópont. Ez a nagy szvit első tétele, ezzel kezdtük a munkát, a tétel zenéje mindenben követi a dob tematikáját. Így találtuk ki a dolgot, ám ezt nem volt egyszerű megcsinálni. Közel két évbe telt, de nagyon büszkék vagyunk rá! A Marsbéli II-n Czigi gitártémáját használtuk az egyik track vamp-jeként, most Vili volt soron. Következetesen törekszünk rá, hogy minden koncerten és minden albumon rajta legyen a kezük nyoma. Ennek a zenekarnak minidig is elválaszthatatlan részei voltak és lesznek.

A lemez első dala a maga több mint félórás terjedelmével a zenekar történetének eddigi leghosszabb stúdiófelvétele. Hogyan, mennyi idő alatt született a hattételes mű?

Kicsivel több, mint 3 év alatt. Vili dobjára álmodtam meg az első tétel dallam – és harmóniavázát, ehhez építette föl Jata a basszusgitár szólamokat, ezután jött Attila a fuvola – és blockflőte-témák följátszásával (közben mi ketten felvettük az énekmankókat is, aminek alapján aztán Ullmann Zsuzsi, Gerdesits Ferenc és Demeter Gyuri – Attilával közösen – felénekelték a végleges szólamokat). Ezután jött Csabi (Bogdán Csaba), aki “hazavitte” a kész mankósávokat, kitalálta, és a stúdiójában feljátszotta hozzá a gitárokat. Így kapta meg a komplett felvételeket Tomi (Erdész Tamás), aki a lemez hangmérnöke volt, és egy csodás opust álmodott belőle a lemezre. Nagyjából ez volt a munkamenet a Returnity többi tételénél is, csak itt nem a dob volt a kiindulópont, Gömör Laci csak a dallam- és harmóniaváz elkészülte után kapcsolódott be a munkába. (Attila és Csaba szerzeményeinél épp fordított volt az út, ott tőlük indultak az alapok, de a végállomás mindig a hangmérnök – ezek is Tomi keze által nyerték el végleges formájukat.)

Mikor döntöttétek el, hogy új nagylemezt fogtok készíteni? Az első három stúdióalbum másfél évtizedenként jelent meg. Most szokatlanul gyorsan dolgoztatok, hiszen a Marsbéli Krónika II. részét öt éven belül követte a negyedik nagylemez!

… Valamikor 2016 táján készültek az első vázlatok.

Hol zajlottak a felvételek, mennyi időt vett igénybe a lemez rögzítése?

Három helyszínen dolgoztunk: a dobfelvételek a Pannóniában készültek, a gitár a TBT-stúdióban, a többi pedig “hazai pályán“, a Solaris stúdióban. Nagyjából fél év telt el stúdiózással.

A lemez a Marsbéli Krónikák II. részéhez hasonlóan szerzői kiadásban jelent meg. Mik az eddigi tapasztalataitok, ez a módszer alkalmas-e arra, hogy a régi rajongókhoz eljusson az új CD híre? Hogyan tudjátok így megoldani a promóciót? Nem is gondolkodtatok kiadó keresésén?

Igazából az első két Solaris-albumnak volt kiadója, de a Hungaroton nem volt jó gazdája a lemezeinknek. A harmadik albumtól kezdve viszont “a dal ugyanaz maradt“: mi kitaláljuk, megírjuk, fölvesszük az albumainkat, a Periferic Records pedig terjeszti őket. Böszörményi Gergő (a Periferic Records tulajdonosa) szervezői tevékenysége juttatott el minket a külföldi közönséghez, és a lemezeinknek ma is ő a fő “gondozója”. Ezen nem is szeretnénk változtatni. Ezzel együtt több albumunk mögött is áll egy-egy külföldi kiadó, de ők csak a kész anyagot veszik át tőlünk (vagy inkább a Periferic Recordstól), a lemezek tematikájába, zenéjébe senkinek sem engedünk beleszólást.

A zenekari oldalon olvastam, hogy az új lemez eljutott Franciaországba és Dél-Koreába is, hiszen két ottani honlap is kritikát közölt róla. Jelenleg mennyire tartjátok fontosnak a külföldi jelenlétet?

Nagyon. A lemezeink döntő többsége mindig külföldön fogy el, sokáig azt hittük, a hazai körülmények között nincs is értelme próbálkoznunk, hiszen a média gyakorlatilag elérhetetlen a számunkra. De aztán a közönség rácáfolt erre a borúlátó vélekedésünkre – 2013 óta folyamatosan telt ház előtt tartjuk az akkor indított életmű-koncert sorozatunkat.

Az új Solaris album egyébként eddig Japánba, Spanyolországba, Dél-Koreába, Oroszországba, az Egyesült Államokba, Franciaországba, Norvégiába, Svédországba, Lengyelországba, Hollandiába jutott el… legalábbis ennyiről tudunk. Egyelőre.

Ahogy a bevezetőben utaltam rá, idén 40 éves a zenekar. A jubileumi évre milyen terveitek vannak?

Sokféle, de még nem dőlt el, melyik úton tudunk elindulni. Az egyiken már harmadik éve dolgozunk, de ha mégsem sikerülne, van B tervünk is.  Ami azonban tény: November 23. MÜPA! Az időpont és a helyszín biztos.

Az interjú terjedelmi korlátai sajnos nem teszik lehetővé, hogy felidézzük a Solaris teljes történetét, azonban az első lemezt, az 1984-es Marsbéli Krónikákat mindenképp meg kell említenünk, hiszen az az album a hazai progresszív rock nemzetközileg talán legelismertebb alkotása a Syrius: Az ördög álarcosbálja című albuma mellett. A lemez Japánban több kiadást is megért, illetve nem hivatalos formában Oroszországban is megjelent.

Rio de Janeiro-ban is vettem egy eredeti kalózpéldányt, meg Mexico  City-ben is. Szóval, “nemhivatalosan” mindenütt ott vagyunk.

Milyen emlékeitek vannak a bemutatkozó albumról? Hogyan sikerült szerződéshez jutnotok annak idején?

Máig sem tudom. Miután az első lemez-tervünket, a NOAB-ot a Hungaroton elkaszálta, gondoltam, a többivel is így lesz. Ennek az első szárnypróbálgatásnak a kazettáját még én vittem be a lemezgyárba, a másodikat, a Marsbéli Krónikákat már Czigi (Cziglán István). Sosem tudtuk meg, mennyi múlott az ő ügyességén és mennyi valami különös véletlenen, de mindannyiunk számára váratlanul egyszercsak csörgött Czigi otthoni telefonja, és az anyukájával megüzenték, hogy mehet a lemez. Kaptunk két hét éjszakai stúdióidőt a törökbálinti hangstúdióban, ami maga volt a mennyország számunkra! Szóval, minden ezzel a telefonnal kezdődött. És mint később kiderült, az évtizedekkel ezutáni “életben maradásunkat” is ez a két hét jelentette. Ha akkor nem készül el a Marsbéli Krónikák, ma biztosan nem beszélgetünk itt egy új Solaris-albumról. Bár sosem derült ki, hogy valójában mivel is nyertünk, én máig Czigi érdemének tekintem a dolgot.

Mikor érkeztek hozzátok az első nemzetközi visszajelzések a Marsbéli Krónikák kapcsán?

1990-ben, mikor egy japán kiadó (KING Records) megvette a worldwide terjesztési jogokat a Hungarotontól. Arra gondoltunk, biztosan tetszik nekik a lemez, ha egyszer olyan sok pénzt adtak érte.  (Félreértés ne essék: nem nekünk, hanem a Hungarotonnak!) Aztán sok évig semmi hír nem jött, mikor egyszercsak 1995-ben, öt évvel később, újból csörgött a telefon. Csak most már nem a Vörösmarty térről kerestek bennünket, hanem Los Angelesből.

1986-ban miért döntöttetek úgy, hogy abbahagyjátok a Solarist?

Mert a Hungaroton visszadobta a második Solaris lemez tervét. Világossá vált, hogy amolyan isteni csodának kell tekintenünk az első hazai, instrumentális prog. rock album megjelenését, és nincs miért reménykednünk egy másodikban.

Ehhez kapcsolódva, mi volt az újjáalakulás döntő érve 1995-ben?

Az a bizonyos Los Angeles-i telefonhívás. Őszintén megdöbbentett bennünket, hogy a világ távoli helyein ismerik a SOLARIS nevét, a zenénket, megszerezték a lemezünket, a telefonszámunkat (1995-ről beszélünk, hol volt még akkor az online nyilvánosság!), és még látni is szeretnének bennünket élőben! Sokáig nem is akartuk elhinni a dolgot. De tényleg! Ezzel együtt nem nevezném újjáalakulásnak, ami ezután történt. Innentől fogva inkább amolyan jutalomjáték mindaz, amit kaptunk a sorstól.

Jól tudom, hogy azóta megszakításokkal ugyan, de folyamatosan működik a zenekar?

Attól függ, mit értesz folyamatos működés alatt. Játszottunk Los Angelesben, New Yorkban, Mexico City-ben, Monterreyben, Baja Californiában, a 2006-os MÜPA koncert óta pedig idehaza is, sőt, 2013-tól kezdve évi rendszerességgel tartunk egy ún. életmű koncertet (elnézést, ha túl nagyképűen hangzana), mindig egy-egy lemezanyag köré építve föl a koncert tracklist-jét. Szóval, ha ez folyamatos működésnek számít, akkor OK, de ma már ez egyikünknek sem a munkája. Ez inkább hobby, szenvedély a részünkről, amit a közönség érdeklődése tart fönn. Nem járjuk az országot, gyakorlatilag nem használjuk a hagyományos médiát (se rádió-, se TV-reklám, se plakátok, se főzőműsorok – a koncertjeink és lemezeink meghirdetése ma már kizárólag Facebook-on történik), egyszóval könnyűzenei kisiparosként nem vagyunk jelen a hazai zenei körforgásban. Ezzel együtt a 2014-es MÜPA koncertünk az Év Könnyűzenei Produkciója díjat kapta az Artisjustól, és erre nagyon büszkék vagyunk! Végülis titkosított produkciók ritkán jutnak el idáig…

Az újraindulást követően, több rangos külföldi fellépés után 1999-ben került kiadásra a második Solaris stúdiólemez, a Nostradamus, ami viszont -tudomásom szerint- csak itthon jelent meg. Akkoriban nem is gondolkodtatok a külföldi kiadáson? Hogyan emlékeztek vissza a második nagylemez időszakára? 

Engedj meg pár apró korrekciót:

1. A Nostradamus a 3. stúdió-albumunk, nem a második.

A második az ún. fekete lemez volt, az 1990.(Ennek különös és hosszú a története, amibe most nem kezdenék bele, hiszen sokszor és sok helyen elmeséltük már, ám ha mégis fontosnak érzed, szívesen elmondom újra.)

2. A Nostradamus brazil felkérésre készült, és az első pillanattól kapható volt a világ számos pontján. (Kanadában még a megjelenés évében nominálták az American Progressive Award Top Ten-jébe, Argentínában a Mellotron Magazine év végi szavazásán a Dream Theater azévi albumával holtversenyben első helyen végzett, a német Robin’s Top Ten progresszív listáján pedig harmadikként. Ez az időszak volt a külföldi koncertjeink legaktívabb korszaka.)

3. A Los Angeles-i koncertanyagunk (1996) az amerikai Symphonic records és a francia MUSEA közös kiadványa volt, mi csak a magyarországi terjesztésre kaptuk meg a jogot (egészen pontosan a Periferic Records, mi formálisan a honi változat kiadói lettünk).

Figyelembe véve tehát, hogy az első album, a Marsbéli Krónikák is a japán KING records kiadványaként lett ismert, az 1990 kivételével ez minden lemezünkről elmondható.

A harmadik lemez 2014-ben tematikailag a bemutatkozó album folytatása, annak második része lett. Honnan jött az ötlet, hogy harminc évvel később újra Ray Bradbury klasszikus kisregényéhez nyúljatok inspiráció gyanánt?

Bradbury kisregény- ill. novellaciklusa nem egy lezárt történet-sorozat. Volt egy egészen másutt megjelent novellája, ami viszont sugallt egyfajta befejezési lehetőséget, ezért először megírtam egy novellában a befejezés történeti vázát (ami a Galaktika 325. számában jelent meg, Hol vagytok? címmel), és ezután már szinte adta magát a zenei folytatás is. Ennél persze kacskaringósabb volt az út, de röviden valami ilyesmi történt.

A Solaris mellett szinte mindannyian érdekeltek vagytok, illetve voltatok további produkciókban is. Jelenleg milyen formációkban vagytok még aktívak?

Attila saját zenekarával, az Invocatio Musicalis-szal koncertezik, és ad ki lemezeket, Csaba a felesége (Szandi) zenei producere, én pedig csináltam egy szólólemezt anno, még 2000-ben Meeting Point címmel Sebestyén Mártával, egy másikat Welcom to my Brain címmel Varga Janó-val, az EAST gitárosával, Cabaret néven pedig egy másik zenekart Ullmann Zsuzsával. Ezeknek a produkcióknak a sorsát sosem zátram le magamban, ezekben a napokban például épp a WTMB utómunkálatait vettem újra elő.

A Marsbéli Krónikák második része után tehát elkészítettétek a Nostradamus második fejezetét is. Hogyan tovább? Gondolkodtatok már új dalokon, illetve azon, hogy milyen koncepcióval fogtok legközelebb előállni?

Igen, számos ötlet forog a fejemben, de a legfontosabb most az idei év SOLARIS koncertje a MÜPA-ban! Ezt készítjük elő gőzerővel, pillanatnyilag egyetlen dátum lebeg a szemünk előtt: november 23. !

Az interjút készítette: Andris

szeptember 26.,
október 02.,
október 03.,
október 16.,