Solipsism
Trhliny v (ne)skutočnosti ’EP

(Sun & Moon Records • 2020)
Armand
2020. augusztus 2.
0
Pontszám
8.5

Míg a csehek a Master’s Hammer, a Tudor, a Root, a Törr, vagy a Maniac Butcher révén már a ’90-es évek elején feltették magukat a black metal térképére, közvetlen északi szomszédainknak nem sikerült felmutatniuk olyan zenekart, amellyel a nemzetközi színtérre ki tudtak volna lépni. Be kell vallanom, hogy a szlovák black metalra csak a remekül sikerült idei Malokarpatan lemez révén figyeltem fel, de máris itt egy újabb jelentkező a Solipsism színeiben, amely képes lehet arra, hogy a határaikon túl is nevet szerezzen magának.

A trió 2018-ban alakult, azóta változatlan felállásban muzsikálnak, a tagok a manapság elterjedt szokásoktól eltérően kizárólag a Solipsism-re koncentrálnak, kreatív energiájukat csak ebben a formációban élik ki. A zenekar előzetes demok nélkül március idusán, a Sun & Moon Records-nál debütált a Trhliny v (ne)skutočnosti című EP-vel. Szlovák nyelvismeret hiányában, egy kis internetes segítséget igénybe véve „Törések a Való(tlan)ságban” címre tudtam magyarítani a kiadvány címét.

A kislemez egy hangulatos felvezetést és négy black metal szerzeményt tartalmaz, melyekre leginkább a ’90-es évek közepének norvég alakulatai gyakoroltak befolyást. Az introként funkcionáló Ozveny minulosti után a trió teljes fegyvertárát bevetve indítja a támadást, a „legszebb” északi hagyományok szellemében. A gégemetszett rikácsolás és a gyors tekerés azonnal ki is jelölik a fő irányvonalat. A Posledny nech zhasne a kislemez leghosszabb dala, melybe északi szomszédaink a zúzások mellett dallamos leállást is szerkesztettek. Hasonló szerkezetű a következő, szintén nagyobb lélegzetű szám (Negalomania), mely egyben a kiadvány véleményem szerint legerősebb szerzeménye is. Az ének mellett a billentyűkért és a szövegekért is felelős Diavliv károgása ebben a tételben a GorgorothPentagram lemezén szerepelt Hat stílusát idézi. A fékevesztett tombolás mellett egy-egy rövidebb pihenőt itt is engedélyez magának a trió. A kiadvány végére két rövidebb szerzemény került. A negyedik tétel, a zömében lassan hömpölygő Krst rozbitym sklom (azaz Keresztelés üvegdarabokkal) a címének megfelelően egy groteszk fekete fém nóta, ami dallamos felvezetéssel indul és a billentyűs téma nagyrészt meghatározó benne, az énekhang azonban ezúttal is végtelenül nyers.

Az utolsó dal pedig az EP leghagyományosabb szerzeménye, egy egyszerű riffelésű, zömében középtempós black metal nóta.

Az erdélyi Sun & Moon Records kiadó gondozásában a hanganyag digipack csomagolásban, tizenkét oldalas booklettel került forgalomba, melynek beszerzésére buzdítom azokat, akik nyitottak a groteszk black metalra és nem riasztja el őket a szlovák nyelv használata sem. A kiadványainak kizárólagos hazai terjesztője a Fekete Terror Productions.

Az ajánlót írta: Andris