Somnent
Gardens From Graves (2021)

Giovanni A. Vigliotti szándékai mindenki számára egyértelműek és megkérdőjelezhetetlenek saját, Somnent nevű projektjét illetően: szívveréshez simuló, bánat fűtötte melodikus death/doom metalt kíván játszani már évek óta. Olyat, ami kifejezi a mindennapok okozta sérelmeket, fájdalmakat és a hiábavalóság érzetét. Ezzel próbálkozott már 2015-ben, Eventide című EP-jén, majd első nagylemezén 2017-ben, immár Sojourn címmel. Annak idején híreztünk mindkettőről és természetesen műfaja okán rá is repültem a kiadványokra, viszont nem éreztem azt, hogy különösebb időt kellene fordítanom az őszinte, de teljes mértékben sablonokból táplálkozó anyagokra. Ezzel szemben teljesen más a helyzet az október 25-én megjelenő friss anyagot tekintve, mivel a Gardens Of Gravesben úgy érzem Giovanni végre célba ért: kiterítette lelke minden szennyesét és tartalmát olyan módon, hogy arra nehéz lenne nemet mondani. A menet közben Olaszországból Amerikába költözött zenész vendégekkel felvértezve, minden eddiginél nagyszerűbb hangzással rögzítette dalait, melyek persze nem távolodnak el a Paradise Lost, Anathema, Saturnus, Officium Triste, Katatonia vonaltól továbbra sem, viszont ez igaz a tételek minőségére is. Nem véletlenül vállalta el a lemez borítójának elkészítését Augusto Peixoto sem (zenészként: In Solitude, Head:Stone, művészként: A Dream Of Poe, Sinister Realm és még számtalan csapat…), aki kifejezetten kedveli az érzelmek megjelenítését az extrémebb vonalon is. Elmondása szerint az imádkozó kezek a reményt, az összekulcsolt kezek a segítségnyújtást jelképezik alkotásán, melyek próbálják védelmezni a sérülékeny szívet…

Néhány helyen a lemezre szimpla melodikus doomként, epikus death/doomként hivatkoznak, ami nem véletlen. A kiadvány nagy részén ugyanis Giovanni tiszta énekhangjának lehetünk fültanúi, ráadásul a súlyos riffek és nehézkes témákkal szemben jóval több finom, akusztikus gitárban úszó lassulással is találkozunk. Az unalom mégsem igazán üti fel a fejét, mivel a dalok lépésről lépésre, hangról hangra építkeznek és érnek el csúcspontokat. Mivel aprólékos megoldásokban nem szűkölködünk, mindezt nagyon tisztán hallhatjuk és élvezhetjük. A Gardens Of Graves ugyanis nemcsak a gyötrelemről, küzdelemről szól, hanem arról, hogy mindez megérheti, a történetnek nem feltétlenül kell rosszul végződnie. Ilyen érzelmeket hagyott bennem például már a nyitó Silhoulette is, aminek hallgatása közben az Opeth első igazi hörgésmentes produkciója (és számomra az egyetlen igazán ütős), a Damnation jutott eszembe. Hatalmas kezdés, ugyanakkor a magasra helyezett további elvárásokat rendszerint ilyenkor szokták páran gyorsan lerombolni. A Somnent azonban mer dalról dalra annyit változtatni, leginkább az arányok változtatásával, hogy bőven ne váljon unalmassá. Az elsőként nyilvánosságra hozott Acquiescence például szöges ellentéte az elődjét: jóval lendületesebben, a deaht metalt előrébb tolva érkezik, de mindezt fele olyan hosszúsággal. A lazaság és nyugalom vizébe a Despite The Scourge tud hatalmas riff sziklákat görgetni. A teljesen agressziómentes Fragments már epikus doom, gótikus rock hatásokkal kacérkodik, hogy aztán a címadó ismét a keményebb útvonalat választhassa. A Blackened Heartban vendégénekes segít a további lélekfeltárásban. 40 perc környékére érünk a kedvenccé vált Withered To A Shadow meghallgatásával, ami nem mondható megterhelőnek, majd minden platformon kapunk még két bónusz szerzeményt is, melyek leginkább szimpla akusztikára támaszkodnak.

Kiemelkedőn, halmozottan kell kezelni a melankólia jelzőt a csapattal, had simogasson nyugalomba, akárcsak az őszi eső kopogása…

Ian Paice
december 12.
Desszert Záróbál
december 17.
ExtremeNoiseFest 2021
december 18.