Sorcerer – Csak nem feldolgozásalbum készülnek?

Lassan kezdhetünk gyanakodni azon, hogy a svéd doom metalos Sorcerer egy feldolgozásos albumot készít. Korábbi Raninbow és Black Sabbath feldolgozásdalaik után most a NWOBHM úttörő, a Saxon 1984-ben kiadott Crusader albumának címadó dalát írták át.

Számomra a Saxon mindig ott voltak, mióta elkezdtem heavy metalt hallgatni, és volt szerencsém együtt turnézni ezekkel a srácokkal régi zenekarom a Lion’s Share kapcsán.” – mondja Anders Engberg énekes. „Ők voltak az első banda, amelyet tinédzserként elkezdtem követni, és még ma is az egyik kedvenc bandám. Számomra a Saxon egyenlő az energiával és a hosszú epikus témákkal, amiket egy élmény volt vissza játszani. Nem is sokat változtatunk a dal hangulatán, hiszen ez maga nemében is az egyik legerősebb daluk. Remélem, hogy a mi verziónk is tetszeni fog.

Sorcerer – Csak nem feldolgozásalbum készülnek? (3 komment)

  • boymester boymester szerint:

    88-tól 2010-ig lazíthattak volna a pár demó között. Most pótoljanak! Persze azért sunyiban én is meghallgatom majd, ha feldolgozások jönnek, akkor is:)

  • boymester boymester szerint:

    Nincs is annál kiábrándítóbb, mint amikor éveket vár az ember egy zenekar új lemezére és megdobnak egy feldolgozásokat tartalmazó koronggal…Remélem lesznek jó kis új dalok! Ezek kellemes hallgatni valók, de csak érdekességként, egy-egy lemez végére….

    • Armand Armand szerint:

      Basszus… épp egy éve, hogy kijött az új albumuk. Szórakozzanak csak a feldolgozásokkal. Nekem vén faszként kifejezetten jó ezeket a klasszikusokat epic doomban hallgatni. Csitt!

Hexvessel Hexvessel
április 24.