A svéd doom metal legenda a Sorcerer sok zenekarhoz hasonlóan kihasználta a világjárvány nyújtotta inspirációkat, vagy inkább a bezártság időszakát és készülő lemezük bemelegítőjeként egy digitális cover EP-t hoztak ki. Reverence című anyagukra az általuk is nagyra tartott négy zenekar egy-egy klasszikus dala került fel, amelyeket a tavaly szeptemberben első ízben közzétett Rainbow feldolgozásuk videójával kezdtek el havi rendszerességgel csepegtetni kiadójuk a Metal Blade Records YouTube csatornáján. Már az első videójuknál sejteni lehetett, hogy itt valami feldolgozáslemez féleség, meglepetés van kibontakozóban… Igaz, hogy ebből nem egy teljes nagylemez bontakozott ki, de végeredményben egy nagyon is remek, és legfőképpen epikus hangulatú EP-t kaptunk tőlük.
A 25 perces anyagot a már fentebb említett Rainbow legendás hard rock himnuszával a Gates Of Babylon-nal nyitják. A magában is szuper-klasszikusnak nevezhető nótát, ha lehet így mondani; lassan dübörgő veretes riffeikkel még epikusabbá, még doomosabbá, még dögösebbé tettek. A megjelenés napján Kristian Niemann gitáros az alábbiakat mondta a dalról:
„Megpróbáltam elképzelni milyen lenne, ha Ritchie Blackmore helyett Tony Iommi írta volna… valószínűleg sokkal lassabb és nehezebb dal született volna. Mi ezt megírtuk helyette. Kihagytuk a bevezető billentyűs részt beletettük a súlyokat és igyekeztünk megragadni az eredeti varázsát.„
Ezt a varázst a Black Sabbath Tony Martin-os korszakából való Headless Cross albumának When Death Calls dala követi. Érdekes, hogy ezt a korszakot (1987-1997) sokan alulértékelik, holott számomra ez a Sabbath egyik legdallamosabb időszakát jelenti. Maga ez a dal is ebből az időszakból való ikonikus jellegű nóta, amit a maga himnikus hangulatú atmoszférájával és némi metalosabb vonallal adnak vissza. És ha már metalosságról beszélünk, azt bőven megkapjuk a Saxon klasszikus dalának a Crusader zúzósabb változatában. Még ha nem sokat változtattak a szász metal veteránok dalán, azt hallgatva mégis új energiákkal és nem utolsó sorban epikussággal (ismétlem magam) töltötték meg.
De valami hasonlót tettek Ozzy Osbourne 1983-as Bark at the Moon szólóalbumának Waiting for Darkness dalával is. Meghagyták a dal természetes lüktetését, varázsát, de ott van benne az a plusz dallamosság (epikusság), amikben érezni a Sorcerer jellegzetes vonásait.
Nekem bejött ez a tisztelgés EP, ami összességében nagyon kellemes perceket és hallgatni valót kínál. Persze egy új albumnak én is jobban örültem volna, de igazából még a 2020-as Lamenting Of The Innocent lemezük sem hűlt ki teljesen. Szóval nem nagyon lehet okunk panaszra.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
