Spectral Corruption
Requiem (2022)

Az egyre erősödő szlovák raw black metal színtér egyik újnak számító, de már bizonyított projektjéről lesz szó ebben az írásban. Mainman Verminitar leggyümölcsözőbbnek ígérkező kreálmánya, a Spectral Corruption örök kárhozatra ítéltetett manifesztációja mindannak a keserűségnek, megvetésnek és gyűlöletnek, ami felgyülemlett megszenesedett lelkének romjaiban. További szüleményei a Cryptic Vampire és a Spheral Void nevekre lettek elkeresztelve, orcájukat azóta is beteríti a megalvadt, tintafekete vér. Mégis a Spectral Corruption az, amelyiknek eddig a legnagyobb hatást sikerült gyakorolnia erre a földrajzilag közeli, de mégis ismeretlen szcénára. 2020-ban, alapításának évében jelent meg a Colorless Rays of the Sun címre hallgató bemutatkozása, digitális formában. A nyers black metalra specializálódott Signal Rex figyelmét azonban így is sikerült felkeltenie. Megköttetett a vérszerződés, 12 jámbor bárány lett feláldozva kénköves oltárukon, és megjelenhetett a Promo 2021 kazetta, ami adhatott egy kis ízelítőt a többi éjszakai lénynek a jövendőbeli borzalmakból. A 2022-es nyomorral, bizonytalanságokkal és veszélyekkel teli esztendő pont ideális volt Verminitar számára, hogy szabadjára engedjen egy utolsó pestist, ami tovább kínozhatja a pondrókkal teli árnyékvilág mindennapjait. A Requiem a melankólia és az agresszió szimbiózisába enged betekintést.

A Preludium szomorú akkordjai engednek bebocsátást az depriváltság végtelen birodalmába. Keserű nosztalgia és megvetés árad ezekből az egyszerű, melodikusnak mondható témákból. Egyben jelzésértékkel is bírnak, megalapozzák azt a hangulatot, ami a lemez további részében vár ránk. Magányos, késő éjszakai erdei séták aláfestőzenéje is lehetne. Kicsit több mint 3 perces hossza talán egy fél perccel több, mint ami ideális lenne, de ettől még nem fogom a földhöz verni a seggem. Az Atrocious Insurrection már dobja is az irányunkba a jól megérdemelt nyers, véres húst, amit annyira vágytunk. Primitív, lo-fi hangzás a jellemző, de nyers black metalhoz képest egyáltalán nem vészes a dolog, sőt kifejezetten tisztának is mondanám a hangzását a lemeznek.

A témák könnyen tapadnak, enyhén melodikusak és megjelennek bennük a black metalra jellemző stílusjegyek. Tremolo, blast beat, éles károgás. A dob primitív és hangos, a riffek fagyosak, a károgás kifejezetten érces és érződik, hogy igen mélyről érkezik egyenesen a fülünkbe. A tempóváltások viszont magasabb szintre emelik a hallottakat. A Spectral Corruption nem fél töréseket, hidakat beiktatni a dalokba, ahol csak mi maradunk és pár húr, amit érzékien penget Verminitar. Ha nagyon kéne hasonlítgatnom egyéb raw black metal projektekhez, akkor a Lamp of Murmuur, Sanguine Relic, Lampir, Vothana, Atesh nevek ugranának be elsősorban. Jé micsoda véletlen, van is egy Lamp of Murmuur feldolgozás az album végén… A punkos stílusban előadott d-beat ütemek és a minimalista témák hipnotikus elegye nem marad el itt sem. A melodikus részek révén azonban könnyen horogra lehet akadni, és visszatekerni pár nagyon ízes témát. Merthogy itt bizony dinamika és mozgás van. A Souls of Abhorrence is olyan egyszerűen kezdi el a dalt, mint egy pofon. Blast beat és egy fogós gitárfutam jelzi jöttét, és mindez abban az igazán jól sikerült, háborúkat idéző hangzással…megvett kilóra. Egy szélvész gyors, vérszomjas, szinte fájdalmas, hörgőből feljövő károgással ellátott nagybetűs dalt kapunk személyében. Több mint 7 perces hosszát észre se vettem. Ez ismételten a remek dalszerzésnek köszönhető. Ha vannak logikusan, folyékonyan, zökkenőmentesen megkomponált dalok, irtó jó riffekkel, akkor már nyert ügye van az alkotónak.

A nyers, lo-fi hangzás nélkül persze egyáltalán nem ugyanarról a lemezről beszélnénk. Az legalább ugyanolyan fontos összetevője ennek a kompozíciónak, mint a dalszerzés. Ez pedig ennek a zsánernek a velejárója, amit nagyon sokan félreértenek. Nem egyszer hallottam már olyan véleményeket, amik azzal vádolják az ebben a stílusban alkotókat, hogy azért ilyen a hangzásuk, mert egyszerűen túl hülyék ahhoz, hogy “rendesen” felvegyék a zenét. A másik megállapítás az szokott lenni, hogy nincs pénzük egy rendes stúdióban felvenni a zenéjüket, ezért ilyen a hangzás. Nem állítom, hogy ezek egyszer sem fordultak elő a raw black metal világában, de azok, akik ilyen és ehhez hasonló kiadókhoz szerződnek, mint a Singal Rex, azok egyáltalán nem ebbe a kategóriába tartoznak. Sőt meg merem kockáztatni, hogy a színtér színe-java nem ilyen okokból készíti ilyen minőségűre műveit. Ahány kiadvány, annyiféle-fajta nyers hangzás létezik, van ahol tompább, van ahol kifejezetten fülsértő a végeredmény. Mégis ez egy nagyon is tudatos döntés végeredménye, hogy ilyen frekvenciákon szólalnak meg ezek a kiadványok. Az olyan hangzással rendelkező albumok, mint a Spectral Corruptioné talán a legkönnyebben fogyasztható példa. Ezt a hangzást az emberek színe-java gyűlöli, de sokan imádják is. Sokkoló, de én is az utóbbiakhoz tartozom, és ugyan mások helyében nem nyilatkozhatok, de megpróbálhatom elmagyarázni, hogy én miért szeretem ezt a megszólalást/stílust. A legfőbb oka az, hogy itt van a legbensőségesebb kapcsolat a hallgató és az alkotó között. Itt tényleg lekerül minden smink és púder a zenéről és csak mi maradunk és a nyers érzelmek. Igen, ismét előkerült a nyers jelző, mert ez ebben az értelemben is használandó.

Nincs még egy olyan stílus, ami ennyire magával ragadóan tudná reprezentálni az adott művész érzelmeit, a maga naturalisztikus valójában közvetíti nekünk azt a megélt pillanatot, amit most éppen átél illetve azt a katarzist, amit éppen ő érez. És igen itt előfordulnak hibák is, nincs tökéletesség, nem robotok vagy mesterséges intelligencia alkotta algoritmusok zenélnek nekünk, hanem hús-vér lények, akik ugyanúgy tökéletlenek, mint mi. Egy tökéletesre kevert mix semmisé tenné ezt a kapcsolatot, és betenné az egészbe a lábát a művi világ. A természetes hangzás ellensége a keverőpult, itt ez az aranyszabály. Ha a keverőpult közém és az alkotó közé áll, akkor már nincs meg ez a kötődés kettőnk között. Nem minden zenének áll ez jól, de aki minimalista, érzelem dús nyers black metalt játszik, az tudja nagyon jól, hogy a primitív zenei megközelítés a legfontosabb tényező ilyenkor. Ettől a stílustól távol állnak a felesleges cirádák. És persze itt jön képbe az őszinteség és a hitelesség kérdése, ha az nincs meg, akkor rekordidő alatt el lehet vérezni ebben a stílusban. A Spectral Corruption albuma semmi szín alatt nem sorolható ezek közé a gyermeteg, esetlen próbálkozások közé. Faggyal, jéggel és zimankóval teli haraggal viszi végig a Requiemet, egyenletes minőségben előadva dalait. Kedvencem azért mégis csak a már említett az Atrocious Insurrection és a Souls of Abhorrence kettőse lett.

Nem tökéletes a Requiem, vannak hibái, leginkább az záró Lamp of Murmuur feldolgozás az, amit a leginkább annak érzek. Élvezetes dal és a feldolgozással sincs baj, azzal viszont annál inkább, hogy ez elvisz jó 10 percnyi játékidőt az albumból. Ez már szerintem egy kicsit sok, és jobban örültem volna egy újabb saját dalnak, ha már egyszer ez egy Spectral Corruption album. Ennek ellenére nem neheztelek rá, a saját dalok mind magas minőséget képviselnek és noha nem találták fel a meleg vizet, de a stílus rajongói egyszerűen nem tévedhetnek, ha ezt az albumot teszik a kosárba. December 21-én jelenik meg, így a jesszuska nyugodtan hozhatja nekünk a Requiemet.

Spectral Corruption – Requiem (2022): 1 komment

  • Winci Winci szerint:

    Tényleg “könnyen tapadó témák” és valóban “enyhén melodikusak”. Azt osztom legfőképp, hogy egyre erősödik a black metal színtér. Nekem már-már az az érzésem, hogy kell jönnie valami formabontónak megint, amitől új lesz. Voltak olyan változásai már, amik engem a távolba löktek, és olyanok is, amik újra megszerettették. Nekem ez, egyelőre, érdekes, de nem az, amit sokat hallgatnék majd. Minden estre jó volt olvasni és felfigyelni rá. Köszi!

Lubomyr Melnyk
február 04.