Stardust – Interjú Horváth Ákossal, a zenekar motorjával hangzásról, zenéről és a tervekről (1.rész)

Ha a Fémforgács olvasója csak a Hangpróba-rovat lemezeibe hallgat bele, már akkor elképedhet, hogy a többségében rock/metal zene számtalan alműfajában a hangzások micsoda kavalkádjával találkozhat. Hogy mitől hangzik jól egy album a hallgató számára, az persze ízlés dolga. Azt talán leírhatjuk, hogy semmiképpen sem haszontalan egy létező stílusban sem kicsit tágítani a határt, fejleszteni a zene megszólalását. A tudatos alkotóknak ráadásul a fejükben zeng, hogy mit szeretnének elérni – és mint megtudjuk, a jó hangzáshoz valóban nincs recept. A 2020. október 9-én a Frontiersnél Highway to Heartbreak címmel megjelent első Stardust nagylemez nem csak a zene kiforrottságával, de hangzásával is sokakat lenyűgözött. A csapat énekese, fő dalszerzője, Horváth Ákos vállalkozott arra, hogy válaszoljon a Fémforgácsnak a hangzással, a dalokkal és a vírushelyzet alatt is működő zenekar terveivel kapcsolatban, egy kétrészes interjúban.

A Stardust zenekari próba pihenője, bj: Vass Csaba – dob, Szabolcsi Bence – gitár, Horváth Ákos – ének, Marton Bence – basszus – Nagy György – billentyűk

Mindenekelőtt gratulálok a lemezhez, több okból is: a zenéhez, a nagykiadós megjelentetéshez és a korong sikeréhez! Már a néhány évvel korábbi kiváló kislemezetek idején nagyot dobtatok azzal, hogy egy igazi sztárt nyertetek meg a keverési feladatra Michael Wagener személyében. Hogy milyen lett volna nélküle a Shine-EP, egy történelmietlen kérdés. Az biztos, hogy jól sikerült.  Mi volt az a tapasztalat, amit tanultál az akkori dalok végleges formába öntésekor?

A kislemez felvételeitől a nagylemez elkészítéséig nagyjából öt év telt el, ez időtájt majdhogynem minden nap stúdióban voltam.  Nagyon sok mindenen mentem keresztül, rengeteget dolgot tanultam és tapasztaltam mind a dalírás, hangszerelés, mind pedig a stúdiózás terén. Amire rájöttem az az, hogy nincsen igazi recept vagy trükk arra, hogyan születhet meg egy jó dal. A dal csak jön, amikor jönnie kell, mondhatni megjelenik a fejedben, mint egy rádióhullám… ha épp jelen vagy, veszed az adást, akkor szerencsés vagy. Én hiszem azt, hogy egy dal már létezik azelőtt, mielőtt mi azt megcsinálnánk, mi csak közvetítők és végrehajtók vagyunk a megnyilvánulásában.

Ahhoz, hogy egy dal igazán jó legyen, nagyon sokat kell dolgozni. A kislemeznél volt, hogy egy dal csiszolgatása egy évig is elhúzódott, amit a mostani fejemmel már igencsak soknak találok. Mindkét lemezünknél éjt nappallá téve ültem a dalok felett, de már nem szeretném ezt a módszert követni: hiszek a muzsikálás varázsában és abban, hogy zenekari jammelés alkalmával csodák történhetnek. A jelenlegi felállás csodálatos, kedveljük egymást, rendszeres, napi kapcsolatban állunk egymással, amit én nagyon fontosnak tartok. Én a mai világot, sajnos, eléggé betegnek látom. Mostanság trendi például egyedül ülni egy szobában, a kamerának gitározni és esetleg egy személyben, zenebohóc módjára egyedül lejátszani egy dalt több hangszeren is. Egyre kevesebb az emberi kontaktus, a szív, a lélek és a jó érzés a zenében… az érzések többnyire „el vannak játszva”, imitálva azokat. Számomra, ami a zenében jó, az már rég megszületett.

Hál’ istennek a zenekarban muzikális és ízléssel megáldott zenészek vannak. Egy hullámhosszon vagyunk és hiszem, hogy zenekarilag is fogunk tudni dalokat írni. Megtapasztaltam, hogy egy dalnak idő kell kibontakozni. Olyan, mint egy élő organizmus. Neveled, táplálod, növekszik, ápolgatod, tisztogatod… és a végén, amikor eléggé felnőtt és megérett, szépen felöltözteted és útjára engeded. Kicsit olyan, mint a saját gyermeked. Minden dal más, saját személyiséggel, egyéniséggel rendelkezik és nekünk művészeknek az a feladatunk, hogy egy dalból a legtöbbet hozzuk ki.

A producer ismét te voltál, míg a keverést hazai szakemberekkel (Dandó Zoltánnal és Pálfi Balázzsal) végeztétek. A korábbi tapasztalat bátorított, hogy így vegyétek kézbe a produceri és keverési munkát? Mi indokolta, hogy az első LP -teket máshogy készítsétek el, mint az EP-t? Egyáltalán miben volt más a mostani hangzást kialakító folyamat? Mennyire volt „kész” egy dal a stúdióba vonulás előtt?

Már az összes dal hangfelvétele elkészült, amikor elkezdtünk dolgozni a keverésen. Viszont akadt pár dal, amit Zolival kiegészítettünk vagy módosítottunk, mivel neki rendszerint volt egy-két ötlete, amivel színesítette is a végeredményt. A kislemez keverése során döbbentem rá, hogy bár minden jól alakult Michael-lel, de mégiscsak jelen akarok lenni a keverési folyamatnál. A lemezanyag már sokkal színesebb és összetettebb volt, nem engedhettem meg azt, hogy kiküldjem, és ne legyek jelen a munkálatoknál. A nagylemez nagyobb munkát jelentett: a dalok rendkívül változatosak és nagyobb volt a rizikó faktor, hogy valaki nem fog ráérezni arra, amit szeretnék. Muszáj volt, hogy egy olyan embert találjak, aki átlátja az egészet.

Ahogy már több cikkben is említettem, hosszú út vezetett el odáig, míg ez az album megszületett, de végül valahogy sikerült. Dandó Zolival a kezdetektől fogva szerettem volna együtt dolgozni. Tudtam, itthon talán ő az egyedüli, aki ismeri és érzi ezt a világot. Sajnos, mint elfoglalt producer, ő sosem ért rá, nekem meg haladnom kellett. Hangmérnökről hangmérnökre járva sajnos senkinél nem éreztem azt, hogy igazán érezné ezt a zenét. A végén már ott voltam, hogy én fogom keverni az egészet, de végül aztán még egyszer, utoljára megpróbáltam Zolit, és valahogy pont ráért és elvállalta a munkát. A Sonic Gardenben kezdtük el a keverést. Annyit elmondhatok, hogy Zoli és Balázs egyaránt egyfajta szerelemmel álltak hozzá az egészhez. Belerakták a szívüket-lelküket! Szerintem ez érződik is a végeredményen.

Jóllehet mind az EP, mind az LP a számomra egy önazonos Stardustot mutat be, a nagylemez hangzása, dallamvilága számos kedvencemet (nem másolta, inkább:) idézte fel az AOR, dallamos HR/HM műfaj színteréről. A Frontiers igénye volt ez a megszólalás az EP-hez képest, vagy ez egy természetes fejlődés eredménye 2020-ra?

Mindenképp a fejlődés eredménye volt, viszont az is igaz, megnéztünk jópár Frontiers kiadványt, hogy némiképp hasonlítsunk, vagyis inkább ne nagyon üssünk el a mai modern hangzásvilágtól. De ez is inkább a hangerőszint és a megszólalás végett történt. Én hiszem, hogy a Stardustnak van egy saját hangzása. Ettől függetlenül nem szeretnénk itt megállni, hanem azt akarjuk, hogy a következő album még ütősebben szóljon!

Az EP-ről egy dalt átemeltetek az LP-re is (Blue Jeans Eyes). Mi volt a célotok az ötlettel és a dalválasztással? Talán a legkedvesebb dal a számotokra? Vagy inkább a fejlődési irányt akartátok bemutatni?

Szerettük volna, ha a kislemezről mindenképp felkerül egy dal az albumra. A Blue Jeans természetesen a szívemhez nagyon közel álló dal, de én valahogy mégis a nagy kedvencemet, a Live Fast Go High-t szerettem volna, hogy feltegyük. A kiadó választása azonban meglepő módon a Blue Jeans Eyes-ra esett. Minden erőmmel azon voltam, hogy a Live Fast legyen, de ők ezt a dalt akarták. Egy ponton elengedtem és mondtam, OK csináljuk, hozzuk ki a legtöbbet a dalból. Dandó Zoli keverésével és ötleteivel frissebb lett. Számomra a dal most érte el az igazi, végleges formáját és hálás vagyok, hogy az egész végül így alakult.

Folyt.köv.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.