Hányattatott sorsa volt a Strychnos nevű projektnek, egészen ezidáig. 1998-as alapítása óta ez lesz az első teljes értékű album ettől a dán szupercsapattól. Az identitással is voltak bajok, ugyanis az eddig kiadott 2 demo és egy EP mind más zenét rejteget. Az első próbálkozások közelebb álltak a gothic/dark metal stílusához. Nem mondanám, hogy a mellékprojekteknek szánt élet könnyű lenne, de a végeredmény sokszor nagyon is kifizetődő. Mostani cikkem témájául szolgáló lemezen is fellelhetők a noir/gothic hangulati elemek, de közel se olyan meghatározóan, mint az első próbáknál. Így a Strychnos esetében nincs túl sok értelme a korábbi kiadványokhoz való hasonlítgatásoknak. Egyedül a tavaly kiadott Promo 2021 nevű demo szolgáltat jó példával a mostani album hangzását illetően. Olyan death metalt kapunk, ami nagyon szeret bemászni a hallójáratainkba és ott tanyát verni az elkövetkezendő pár napban. Fogós témák, melodeathre és heavy metalra jellemző gitárjáték death metal stílusban előadva és kicsit esetlen dobhangzás. Ezt mind megkapjuk az A Mother’s Curse címre hallgató debütáláson. Sőt, még némi kultúra is csurran-cseppen…
Kultúra címszó alatt itt főleg a lemez koncepcióját értem. Hans Christian Andersen “Egy anya története” című novellájának a vége inspirálta a bandát. Főleg szabad fordításban az a sora, amely így szól: “…és a Halál elsétált gyermekével egy ismeretlen világba…“. A borítót kiagyaló és megvalósító Daniel Corcuera-ra pedig a dán szobrász Niels Hansen Jacobsen alkotása volt nagy hatással, melynek neve “A Halál és az Anya“. Ez az 1892-es alkotás tökéletesen illusztrálja azt az elmondhatatlan fájdalmat, amit ilyenkor egy szülő érezhet. Nagyszerű téma a Strychnos számára, melankóliával teljes horror ez a javából.
Martin Leth Andersen neve hangozhat a legismerősebben, aki az Undergang basszusgitárosa, ám itt gyönyörű orgánumát is megcsodálhatjuk. Andreas Lynge a gitár, Nis Rode Larsen pedig a dob fronton egészíti ki ezt a megátalkodott brigádot. A Traumer gitárhangjai üdvözölnek minket a bejáratnál, míg Martin öblös és erőteljes hörgései kísérnek be minket az ajtón. Nis dobolása kiváló gerincként működik minden dalban, azonban a keverőpultnál kicsit félresikerülhettek a dolgok. A pergőnek nagyon dobozszerű hangzása van, de az egész szerkó aránytalanul szólal meg a lemez során, ami egy idő után elég zavaró. Ezt leszámítva minden úgy szólal meg, ahogyan annak kell. A gitár különösen el lett találva: szikár, erős, energikus megszólalás jellemzi. Na de azért mégiscsak az első számú királyság az maga a dalszerzés és annak azoknak az előadása. A stíluskavalkádból egy koherens, hangulatos egész válik, és amire különösen is figyeltek azok a könnyen megjegyezhető, emlékezetes témák. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy az A Mother’s Curse egy kicsit death metalosabb Dissection stílusú lemez jellemzőit hordozza magán, akkor nem feltétlenül röhögnék a pofájába. A Traumerbe is került bőven megkapó gitártéma, emlékezetes törés és tempóváltás. A blast beatektől a már-már death ‘n’ rollos megoldásokig kapunk mindent. Szó se róla, ízig-vérig death metal lemez ez, de itt nem derékig ér a vér, csak bokáig. A Strychnos azt szeretné, hogy jól érezzük magunkat a pusztítás közben.
A Blessed Be the Bastard Reign egy nagyon fogós és menő riffel térdel orron minket. A recept nem változott itt sem, a leállások során különösen megkapó, egyszerű, de nagyszerű témákat lőnek felénk. Én meg mindeközben nem győzök bólogatni, mert ez egy nagyon is headbang barát lemez. Technikásságot vagy eszméletlen brutalitást kár várni, az Undergangra jellemző középtempós döngölés se igazán jellemző. A heavy metal, death ‘n’ roll és a melodeath DNS-e átjárja az alap death metal testet. A címadó dal is ennek fényében fogant meg. A tempóváltások miatt a dinamika terén sem lehet túl sok panaszra okunk. A féktelen, megzabolázhatatlan sebesség ritkán üti fel a fejét a lemezen, de amikor igen, akkor még intenzívebb benyomást keltenek ezek a részek. Koncerteken nagyon hatásos zene szokott ez lenni, aránylag könnyen befogadható és könnyen beindítja azokat a reflexet, amik ilyenkor előjönnek. A megeresztett szólókra is felhívnám a figyelmet, ritka jól vannak elhelyezve a dalokban és mindig képesek átadni azoknak a hangulatát. Mert hangulat az van bőven, néhol sikerült átmenteni azt a gothic/noir hangulatot, ami még a legelső demojukat jellemezte. A düh mellett a szomorúság és a daccal teli fájdalom is jelentkezik. A már említett címadó dal végén megjelenő kórus rész egy nagyon jó példa erre, Magasztossá, epikussá válik ettől ez a tétel.
És rögtön érkezik a következő jó példa a Horror Sacred Torture Divine képében, ahol szöveges bevezető adja meg az alap hangulatot. A többi már a tradicionális hangszerek dolga és nem is maradnak adósaink. A Strychnos egy végtelenül konzisztens lemezt alkotott, és furcsa mód ez is a bajom vele. Kiugró, kiemelkedő dalt nem igazán találtam rajta. Ez azért zavar, mert szerintem képesek lettek volna rá, a dalszerzői véna erről árulkodik. Talán a soron következő Regiments of the Betrayed áll ehhez a legközelebb. Málházós, doomba hajló dal, ami nem az eddig megszokott elemekkel rendelkezik. Remek érzékük van a lassú, dögös dalokhoz az uraknak, és ezt ki is kéne használni a következő albumon. A Manus Nigra energiája ezután még hatásosabb és ezáltal meg is marad az emlékezetben. Ez persze semmit sem érne, ha eleve nem lennének nagyon jók maguk a dalok, de fontos tud lenni a dalok elhelyezkedése is a korongon. A Blind Eye Epiphany szintén a lassabb tempót részesíti előnyben, ismét egy nagyszerű dal, de számomra a Regiments of the Betrayed nyerte a death metal ballada versenyt.
Végezetül a The Doppelganger Stare zárja a sort és ahhoz is méltó dalnak bizonyul az én szememben. Fenyegetően, baljóslatúan cammognak előre az akkordok, adja a tempót a dob és mormog a basszus. Hangulatos, morbid és érezni benne a sötét energiákat. A Strychnos bemutatkozása remekre sikerült, de mesterműről nem beszélhetünk. Végig megtartja a hallgató figyelmét, sokszor elő lehet venni, pont azért mert könnyen befogadható és fülbemászóak a témák. Olyan tételről nem tudok beszámolni, ami kirobban a hangszóróból és elvágja helyből a torkunkat, a dobnál is sikerülhetett volna jobban a hangzás. Mindezek ellenére egy kifejezetten szórakoztató és hangulatos lemez az A Mother’s Curse, amit szinte bármilyen metal rajongónak mernék ajánlani. Értékei univerzálisak és november 4-től a Dark Descent Records által erről ti is meggyőződhettek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
