Stula Rock
Őserő / Örökifjú

Armand
2020. május 8.
0
Pontszám
9.5

Ahogy az interjúban is említettem, Molnár „Stula” Péter hangjára a Crazy Gránát zenekar lemezén figyeltem fel. A korong sajnos csak szerzői kiadásban jelent meg, talán ez is közrejátszott abban, hogy az a csapat nem tett szert országos ismertségre. Stula nevével így a rockerek többsége először a 2014-es Mobilmánia lemezen találkozhatott. A Fénypokol címmel kiadott albumon nem kisebb énekes után kellett kézbe vennie a mikrofont, mint Rudán Joe. Péter sikeresen vette az akadályt, megmutatva a hangjában rejtőző „Őserő„-t.

Stula a Mobilmánia-korszak után hívta életre új csapatát, melynek névadója is lett. A Stula Rock zenekar végül 2018 elején debütált, az Őserő című albummal, melyet április 17-én már az Omen énekeseként követett az Örökifjú CD. Stula hangterjedelmét, karakteres színpadi jelenlétét a Mobilmánia egykori és az Omen jelenlegi énekeseként úgy gondolom, sokan ismerik.

A nagy rejtély számomra, a dobos Horváth Ádám. Fogalmam sincs, hol rejtőzött eddig. Amellett hogy a ritmusokért felel, nagyrészt, illetve kizárólagosan tőle származnak a zenei alapok, a dalszövegek, sőt ő irányította a felvételeket is. Ádám zenei múltját annak ellenére sem ismerem, hogy lassan három évtizede követem a hazai csapatokat. Az első albumon megismert gitáros, Vigyinszki Máté a friss lemezen szintén belefolyt a dalszerzésbe. A jelenlegi felállást a basszusgitáros Nógrádi Máté (aki az első lemezen szereplő Berczelly Csabát váltotta) és a billentyűs Zsigmond Albert (Kiss Kristóf utódja) teszik teljessé.

Mivel annak idején nem emlékeztünk meg a debütáló korongról, úgy gondoltam, hogy az új lemez apropóján együtt írok a két kiadványról.

Az idén kétéves első album szövegei többnyire az általános érzelmekkel, a szabadságérzettel, szerelemmel foglalkoznak, a refrének gyorsan a fülbe ragadnak. A fiúk két lendületes rockdallal nyitják az albumot. A harmadikként érkező Két igazság-ban vendégként szereplő Dudás Ivett (Tales of Evening) hangja sokat hozzátesz a nótához, ami a duett ellenére nem ballada, hanem egy lendületes rockdal. A két lassabb, elmélkedősebb tétel (Szállnék és Mindent kölcsön kapunk) a lemez közepén kapott helyett, majd jön a talán legnagyobb sláger, a Forgószél. A szárnyaló, gitár-billentyű összjátékon alapuló nótában a srácok mindkét hangszeren bemutatnak egy-egy szólót is.  Az Így akarom hasonló fordulatszámon folytatja a sort, a címadóban pedig Stula a lemez másik vendégével, Ráduly Leventével énekel duettet. A dal zúzósabb riffje a WhitesnakeJudgement Day„-jének hangulatát idézi. A záró Emlékeim udvarán pedig címéhez illően egy kicsit merengős, múltba révedő szövegével és kellemes dallamaival vezeti le az albumot.

A friss lemez (ahogy Stula is mondta) az első CD testvérének tekinthető. Az Örökifjú albumon a két tagcsere ellenére szerencsére ott folytatják, ahol két éve abbahagyták. A fiúk ezúttal is egy pörgős, billentyű-gitár összjátékra épülő szerzeménnyel kezdik a lemezt, a Sok legyen és jó című dalba még egy remek tekerős gitárszólót is beleszőttek. Az Érjünk el egy döngölős basszusalapra építkező nóta, melynek legnagyobb erőssége a többszólamú vokál és egy újabb szépen felépített gitárszóló Mátétól. Ez bizony egy igazi, jó értelemben vett sláger. A vokálok kifejezetten erősek a harmadikként érkező, kényszerből „házi” videoklipet kapott Szervusz idő-ben is. Az első lassabb dal az Egykori szobám képében következik, mely fokozatosan építkezik a billentyűs alapra és Stula szenvedélyes énekére. A Felfelé sodor a szél duettje az Őserő: Két igazságának ikertestvére. A címadó szövegileg hasonló tematikára épül, mint az Egykori szobám, ez a dal azonban egy igazi hard rock nóta a boldog ’80-as évekről, a ’70-es éveket idéző szólókkal fűszerezve. Az A szép nő című dalt nőnap alkalmával már bemutatta a zenekar, a bulizós nóták pedig a lemez végén kaptak helyet az Ezt a részét, a Dr. Sarlatán és érintőlegesen a lemezt levezető Egy új kezdet képében.

A dallamos hard rock stílusban még egyetlen hazai zenekarnak sem sikerült kilépnie a nemzetközi színtérre. Az ebben a műfajban mozgó csapatok szinte kivétel nélkül magyar dalszövegekkel dolgoznak, mellyel el is vágják magukat a külföldi lehetőségektől.

Miért írom ezt?!

Péterék ugyanis ezzel a két lemezzel olyan minőségben produkálják a stílust, mely alapján legalább az kijárna nekik, hogy a stílusra fogékony hazai rajongók adjanak egy esélyt a lemezeiknek. A zene bár a klasszikus alapokra épül, de friss, mai hard rockot kínál. Ha Stula angolul énekelne, mindkét lemez megállná a helyét akár a Frontiers színeiben is! Lehet, hogy érdemes lenne egy próbát tenni, és néhány dalt angol szöveggel is rögzíteni…

A két lemez kiváló választás lehet egy hosszabb autóúthoz, ha már a jelen körülmények között élőben úgy sincs esély meghallgatni a bandát. Idejét sem tudom, hogy fiatal magyar csapattól mikor hallottam utoljára ilyen kiváló hard rock muzsikát!

Az ajánlót írta: Andris