Sublation
The Path To Bedlam (2022)

Max Svalgard és dobosa Danny Piselli ugyan a debütáló albumát készül kiadni Sublation néven, ám korántsem ez az első randijuk albumok terén. Még 2008-ban alakították meg a Fisthammer névre hallgató együttesüket, ahol melléjük szegődött Mike és Doug Sabolick, akik az A Life Once Lost-ból lehetnek ismerősek a jól informáltak körében. Ez az a brigád, amelyik kialakította, formába öntötte és arcot adott annak a bestiának, amit most a Sublation prezentál nekünk. 2012-ben a Fisthammer kiadta debütáló albumát, a Devour All You See-t, amit nagyon pozitívan fogadtak a kritikusok és a közönség is. Az egyikőjük egyenesen odáig merészkedett, hogy ők ennek a generációnak a Decapitated-je. Több mint 150 fellépéssel a hátuk mögött 2014-ben kijött a folytatás is, az Infallible. Azt kellett róluk tudni, hogy blackened technical death metal-t játszottak, ez egy olyan stílus amit azért nem lehet minden bokorban találni. Ezen a lemezen még inkább előtérbe kerültek a black metal elemek. Végül feloszlott ez a banda, azonban 2020-ban, 5 év után Max és Danny újra életet leheltek ebbe a formációba Sublation név alatt.

Így esett tehát azaz eset, hogy a Pennsylvania állambeli duónk makacssága egy új, “debütáló” albumot eredményezett. Az új korong a The Path To Bedlam nevet kapta és a Sublation nem enged a 48-ból, itt is blackened tech death-et játszanak. Ennek én roppant mód örülök, ugyanis mint ahogy azt már fentebb is taglaltam nem mindennapi kombináció ez. A primitív black metal találkozik a kicsit gépies technical death metal-al…érdekes végeredménye lehet a dolognak és az is lett. A The Sectioning vezet be minket a kísértet járta házba, ahol a Trepanning of the Evangelics adja az első pofont a bejáratnál.

Igen, technikás a death metal, amit a Sublation játszik, de ők egész biztos nem fognak a PornHub gitárverziójára videót feltölteni. Nem egymást akarják lenyűgözni, hanem tényleg nekünk játszanak, élvezhető és követhető a gitárjátékuk. Maga a dal gyors, brutális és kifejezetten élvezetes, a dalszerzés terén sincs probléma és a szóló is nagyon guccsi. Ami egy kicsit beleszürkül a háttérbe az Max death hörgése, számomra túlságosan egysíkú és ez sajnos jellemző az egész lemezre, azt azonban meg kell említenem, hogy egész jól és érthetően dörmög. Néha megtöri egy kis károgás, de ez általában édeskevés. Maga a lemez hangzása nagyon tiszta és tudom, hogy ez a kívánatos a technikás death metal terén, hozza is amit kell. A black metal részek egyáltalán nem dominánsak, de a háttérből mindig kikacsintgatnak ránk egy kis időre. Beszivárog pár olyan melódia, riff ami sokkal inkább egy zimankós black metal lemezen érezné jól magát. A Let The Fire Burn megmutatja a Sublation, lassabb, súlyosabb oldalát. Középtempóval kalapálnak minket a helyünkre, remek kiállások, akusztikus gitáros rész és gyorsabb szekciók színesítik a dalt.

A Hypnotic Regression agresszíven, sebesen és kérdés nélkül rúgja ránk a temetőkaput. Az öncélú technikázás helyett itt is jól megírt dalszerkezetek, emlékezetes kiállások és még melódiák is szórakoztatják a hallagatót. Talán ez is a kulcsszó a Sublation lemeze kapcsán, egyszerűen szórakoztató hallgatni. Szinte érzem a lemezen, hogy a dinamikus duónk alig várta, hogy újra bevonuljon a felvétel helyszínére és kiadja magából az öt év alatt felgyülemlett feszültséget. Mindezt ötletesen megvalósítva, örömzenélésben kibontakoztatva tárják elénk. Még a kicsit haloványabbnak tűnő Black Monday is simán eltudja velem hitetni mindezt és ez nagy erény. Persze vannak kevésbé tuti dalok a lemezen, de nagy kilengésekről nem tudok beszámolni, egyszerűen néhány dal jobban elvész a többi árnyékában. Igazán kilógni viszont egyik sem fog, kifejezetten mai hangzású, modern ízzel rendelkező technikás death metal ez, amin érződik, hogy Max és Danny jól érezték magukat egymás társaságában.

Személy szerint én elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a black és a technikás death elemek hogyan fognak keveredni, találkozni, szimbiózisba kerülni egymással. Nagyon ravasz módon, de tényleg sikerült a primitív és a komplex egyesülését kivitelezni, mégpedig úgy, hogy igazán észre se veszi az ember fia, hogy vannak a dalokban olyan részek, amik két külön stílust képviselnek. Itt látszik meg, hogy a Sublation már kinőtte a babaruhát és nem totál kezdők nyúltak a hangszerekhez.

Összességében egy kifejezetten élvezetes, szórakoztató lemezzel lesz gazdagabb az, aki beruház a Sublation The Path To Bedlam-jére. Nem fogja a feje tetejére állítani a világot, de őszintén megmondva nem is ez a célja. Brutális, extrém és mégis kifinomult lemezt tett le az asztalra a Sublation, ami épphogy csak annyira technikás, hogy minden egyes alkalomra egy újabb részletre, megoldásra, legyünk figyelmesek. Simán a többször újrahallgatható kategóriába tartozik és az a legjobb benne, hogy mindig tud újat mutatni. Szeptember 3-tól minden extrém metal rajongó keresse a The Path To Bedlam-et, nem fogja megbánni.

Explosions Tour
szeptember 30.
VR Sex
szeptember 30.