Suppression
The Sorrow Of Soul Through Flesh (2022)

Latin-Amerikában a fémzene él és virul, a kazetta cserélgetős korszak óta gondoskodtak róla az ottani bandák, hogy terjesszék a mocskot és a mindent elsöprő pusztítást. A Suppresion a chilei színtérről származik, pontosabban Santiago városából. 2012-ben alakultak Pablo Cortés basszer és Daniel Poblete gitáros a death metál mellett tette le a garast. Nevük mellett szerepelt pár ígéretes demo és egy ep de a hőn áhított album váratott magára. 2022-re rájuk mosolygott a szerencse, ugyanis a Ripper nevű thrash banda pár tagja kisegítette őket a vokál és a dob terén, így megszülethetett a The Sorrow Of Soul Through Flesh. Alejandro Cruz és Christopher Zapata révén megjelent a DNS-ükben a thrash és adott az albumnak egy kis plusz fűszert. Mondanom se kell a borító csillagos ötös, Polo Girardi munkája, így nem is csoda, hogy ilyen gusztusosra sikerült. A maszterelésért Colin Marston a felelős aki a Gorguts-ból lehet számunkra ismerős, tehát a hangzással se lehet baj. Most már csak magának a zenének kell helyt állnia és akkor teljesen jók vagyunk.

A Lifelessness indítja be a trancsírozást és a nevével ellentétben nem is élettelenül. A hangzás igazán dögös lett, van benne mocsok, erő, zsír…minden ami egy jófajta death lemezhez dukál, Colin Marston remek munkát végzett. Amint meghalljuk Alejnadro vokálját csakis egy ember neve juthat az eszünkbe: Martin Van Drunen. Igen, azt a tipikus mániákusan sikoltozó hörgést hallhatjuk tőle ami a holland úriembernek a védjegyévé vált. Az előző promon még egy pár fokkal mélyebb hangszínnel hozza ezt a stílust ami nekem egy picit talán jobban is tetszett. Persze ez sem rossz, de az egy fokkal egyedibb volt, kicsit a Ripping Corpse vokalistája, Scott Ruth jutott eszembe róla. Zeneileg azonban egyáltalán nem az Asphyx világát hozz el nekünk a Suppression, itt sokkal inkább a késő nyolcvanas évek végi Pestilence jelent meg lelki szemeim előtt. Persze jutott ide egy Skeletal Remains is a modern hordák közül de egyáltalán nem zavaró, simán kapunk eredeti ötleteket is.

Az Overfeeding Gaps is ott fogja folytatni ahol az első dal abbahagyta: húsos riffeket kapunk érdekes váltásokkal, itt kaptam azon magam, hogy Alejandro vokáljába került nem Chuck Schuldiner is. Zeneileg is került bele a egy pici a Death világából, itt főleg a Spiritual Healing időszakára kell gondolnunk. Az eddig elhangzottakat akár annak is be lehetne tudni, hogy néhol plágiummal vádolom a Suppression-t, ez azonban szerintem nem lenne fair. Fineszesebb megoldásokat hallhatunk tőlük a riffek összekötésében mint például amilyet az adott kor Pestilence-étől hallhatnánk. Maguk a témák is modernebbeknek hatnak mint amit a 80-as évek végén hallanánk, mondhatjuk, hogy egy mai tálalásban kapunk az örök klasszikusokból egy párat. Az Unperpetual Misery különösen vadállat módjára vágja ketté a koponyánkat mint ahogyan a borítón látható úriemberét.

Pablo Cortés basszusfutamait külön érdemes figyelni, ez az egyik előnye annak, hogy ilyen remekül sikerült a mixelés, többszöri nekifutásra is azon kaptam magam, hogy Pablo bőgőjére koncentrálok, pedig ez általában nem jellemző rám. A dzseszz világa sem állhat túl távol Pablo-tól, hozza a groove-okat bőséggel. Többször is megkapja a neki járó figyelmet, kisebb basszusszólókat is megereszt ha úgy tartja kedve, nem az a fajta aki szolgaian a gitárok után megy minden esetben. Ha már a gitárnál járunk: Daniel Poblete hozza a témákat rendesen, egyre-másra kapjuk a bólogatásra késztető riffeket. Az ő szólói közel sem voltak rám akkora hatással mint, a basszer esetén, elmegy de semmi különös. Az Unwinding Harmonies esetén még kapunk egy kis adag sötét atmoszférát is ebbe a zenei vágóhídra. Egy nagyon jól összerakott instrumentális tételről van szó, visszatérő vendég voltam ennél a számnál.

Dél-Amerikának a vérében van a thrash, ezt minden magára valamit adó metál fan elismeri, a bevezetőben már emlegetett Ripper tagok hoznak is egy kicsit ebből magukkal de nem ez a fő csapásirány. Érthető módon leginkább Christopher Zapata esetében sikerült elkapnom egy két thrashre jellemző fillt és punkosabb tempót. Azért gitár fronton is kaphatunk egy-két kiállást, mint például a Misunderstanding Reality esetén.Mindezt megfűszerezi a hallottakat és az az igazság, hogy a death metál mai világában nem is ez a legnépszerűbb csapásirány, trendkövetéssel nem sűrűn lehet vádolni a Suppression-t, még ha az inspirációk elég nyilvánvalóak is. Bordatörő, old school death metál a neve a játéknak a The Sorrow Of Soul Through Flesh esetén. Csak kaptunk mellé pár érdekes extrát és érdekes megoldást is, amiért kijár nekik a taps. Témák gyanánt semmi világmegváltót ne várjunk: halál és belek mindenhol.

Voltaképp csak rá kell nézni a borítóra és tudni fogjuk mit kapunk, igazi halál fémet a javából, pár kellemes meglepetést azonban tartogat azok számára akik csakis emiatt tennék be a lemezjátszóba a The Sorrow Of Soul Through Flesh-t. Itt leginkább arra a megunhatatlan basszus hangzásra és játékra gondolok, ahányszor lepörgött nálam a cucc mindig ez maradt meg bennem a leginkább. Kicsit olyan volt mintha az Atheist vagy a Cynic is betévedt volna a studióba a Suppression-höz, hogy kicsit megtámogassák őket. A death metál szerelmesei semmiképp sem csalódhatnak benne, ahogy én sem csalódtam, elvégre egy vagyok közülük. A The Sorrow Of Soul Through Flesh április 25-én fog megjelenni az Unspeakable Axe kiadásában.

Piratefest Budapest
július 03.