A miskolci Svoid-ot az egyik legnagyobb reménységnek tartom a jelenlegi hazai színtéren. A black metal vonalról indult zenekar a bő évtizedes fennállása alatt nagy utat járt be, fokozatosan távolodott a stílus gyökereitől, mai zenéjük pedig talán a legegyszerűbben dark rockként jellemezhető. A csapat körüli aktualitásokról az énekes S-t faggattam ki.

Üdvözöllek a Fémforgácson! A mai magyar undergroundban rajtatok kívül nem nagyon tudnék megnevezni olyan zenekart, amely a megalakulása óta ilyen színes pályaképet tudhatna magáénak. Mennyire érzed önazonosnak a mai zenéteket a korai Svoid zenei világával?

Először is üdvözlöm a Fémforgács stábját és az olvasókat! A Svoid zenéjét mindig az alaktalanság jellemezte legjobban, kiadványaink pedig az út egy-egy mérföldkövét jelentették, ahol mindig az intuíciónk vezette a kezünket a dalszerzésben. Már az időnk elején az első, To Never Return című lemez megírásakor építettünk a korai post punk steril, monoton és rideg alapjaira, amik a dalok lüktetésében, szerkezetében mutatták meg magukat leginkább. Nagyon inspiráló volt számunkra kapcsolatot teremteni a black metal és a post punk közt, utunk során ezt a kettősséget ragadtuk meg. Az idő előrehaladtával a kifejezőeszközök halmaza gyarapodott, a hangzataink és harmóniáink azonban egy cseppet sem változtak, számomra emiatt az önazonosság magától értetődő következtetés. Aztán annak mentén, hogy a szövegeink is sokkal-sokkal direktebbek, a mondanivalónkat pedig immár nem rejtjük sűrű rétegek homályába, valószínűleg önazonosabbak vagyunk, mint valaha. 

A kezdeti éra kedvelői hogyan reagáltak a zenei változásokra? A hallgatói körötök mennyit változott a korai időszaktól?

A Svoid-ba a kezdetektől bele volt kódolva a progresszió, így bizonyosan nem meglepő, hogy ez a hallgatók körére, annak átalakulására mindvégig komoly hatással bírt. Attól függetlenül, hogy a kérdésedben hogyan definiáljuk a kezdeti érát, az elutasítás talán egy stabil pontja lehet ennek a jelenségnek. Aki a debütáló Ars Kha EP után meghallgatta az első albumot, az már nem biztos, hogy bele tudott kapaszkodni a To Never Return dalaiba, mely cím megannyi más mellett a múlttól való elszakadásra is utal egyébként. Az azt követő Watain-átíratot tartalmazó Devil’s Blood kislemezt is megannyian kikérték maguknak, de az első igazán nagy törésvonal a Storming Voices of Inner Devotion című lemez lett a hallgatóink számára. Abban az érában már érezhetően egy más közönségnek játszottunk. A 2018-as Spiral Dance egy olyan mű lett, amelyen az elődjéhez képest a lehető legkevesebb dolog változott. Ezekben a dalokban az elejétől a végéig tiszta ének hallható, ezzel pedig a “régiek” közül már nagyon kevesen azonosultak. Ugyanakkor ezt az EP-t deklarációnak szántuk, hogy hová ért a Svoid útja, ezt a következtetést pedig az idei We Are Nowhere című kislemezzel kívántuk megerősíteni. Talán furcsán hangzik, de most épp megfordulni látszik a világ körülöttünk. Ma már többen vannak, akik mondjuk az új kislemezzel ismerték meg a zenekart: azoknak döbbenetes, mi mindent rejtenek a korábbi anyagok. Mindenki Perdition City-jéből el lehet jutni a Bergtatt-ig, vagy fordítva: ez csak idő kérdése.

Mely zenekarok és előadók a mai Svoid fő hatásai, illetve kik voltak rátok döntő befolyással a zenekar indulásakor?

Én az Iron Maiden miatt vettem hangszert a kezembe, röviddel később a Bathory és a Mercyful Fate sötétsége irányozta számomra az életművön át tartó örvényt. A black metal felől jöttem, ezek a forrásaim nem változtak, de rengeteg más is nyomot hagyott abban, amit csinálok. A teljesség igénye nélkül ilyen például a Kraftwerk, a Rush, az ABBA, a The Cure, a The Chameleons, a Faithless, a 13th Floor Elevators, a Coil, a Pink Floyd, vagy épp David Tibet furcsa dolgai. A maiak közül ilyen a Dead Soul, a Thy Catafalque, Henrik Palm, a Rope Sect, a Magna Carta Cartel, a Nocturnal Poisoning, vagy a Year of the Goat.

Dániel, aki hozzád hasonlóan korábban tengernyi egyéb zenekarban is érdekelt volt, hosszú évek közös munkája után nem működött közre a legfrissebb, a fővárosi Ygfan-nal közös spliten. Esetében csak átmeneti helyzetről vagy végleges távozásról van szó?

Annyiban pontosítani szeretnélek téged, hogy Dániel a We Are Nowhere felvételekor még közreműködött a Svoid-ban, röviddel a kiadvány megjelenése előtt távozott a felállásból. Miután a zenekart az első pillanattól meghatározta az ő sziluettje is, az általa képviselt esztétika jelentős hatással bírt mindarra, amit ebben a formációban megvalósítottunk az évek alatt. Ez a kohézió azonban önmagában nem predesztinál semmit, ahogy soha nem is terveztünk albumokkal előre. Amikor Dániel személyes és szakmai komplexióiban változás következett be, az egy új szituációt teremtett számunkra. Ehhez alkalmazkodva jutottunk arra a következtetésre, hogy az Under the Ashes miniturné négyeséből kiindulva trióként folytatjuk. A Svoid túlnőtt rajtunk az elmúlt tizenegy év során, igen tartalmas eónt hagyunk magunk mögött, de ugyanilyen erős várakozással vagyok az előttünk álló idők felé. 

Dani egyébként már az elmúlt években is állandó technikusként, számtalan alkalommal pedig beugró zenészként közreműködött a Junkies-ban, ahol végül úgy alakult, hogy egy ideje ő tölti be az állandó basszusgitárosi posztot. Számomra ugyanilyen fontos a Gravel Shores útja is – a tavalyi Akvamarin című nagylemez után most új dalok készülnek. Az utóbbi időben pedig a csaknem egy évtizede létező Paragon Zero is aktív, amelyben Dániel a kezdetektől fogva részt vesz. Mindez pedig még csak a felszín. A Spiritside Productions munkái, az általunk fémjelzett zenekarok, a koncertezés, a kreatív folyamatok vagy épp háttérmunkák átívelték közöttünk az elmúlt csaknem másfél évtizedet. Máshol is mondtam már, de a Svoid túlzás nélkül is csak egy kötelék a sok közül a műhelyünkben, amelyben valamilyen módon keresztezzük egymás útját. 

A Storming Voices of Inner Devotion című második lemezetek 2016-ban jelent meg, az azóta közzétett két kiadványon mindössze négy saját dalt és egy feldolgozást publikáltatok. Hogyan haladtok a friss szerzeményekkel?

A soron következő album dalain dolgozom. Ennek során demófelvételeket készítek, ezekkel közelítem a végeredményt, amit majd a nagylemezre szánok. Élvezem a dalszerzést, a komponálást, a hangzásokat, amelyekben ezek a szerzemények feloldódnak. Az új dalok egy részét már játsszuk a jelenlegi műsorban, és folyamatosan építjük be őket, hogy a stúdiózásra kétségtelenül kézben legyenek a zeneművek. 

Mit tudsz elárulni az új dalok irányvonaláról? Az extrém éneket végleg elhagytad?

A Spiral Dance egy kísérletezőbb, levegősebb anyag volt, ezzel szemben az új dalokban különösen határozottan sikerült definiálni a Svoid hangzását és stílusát. A We Are Nowhere már ennek az egyértelmű lenyomata. Az új szerzeményekben ezt a hangulatot, ezt a hangszerelést, ezt az architektúrát ragadtuk meg. Nagyobb szerepet kapnak a direkt megoldások, a post punkos lüktetések és tempók, valamint a zenekarra a kezdetektől jellemző reménytelen harmóniák is. A Svoid egy kisavazott post punk banda, ami a black metal gyökereiből vezette le ezt a végeredményt. Felesleges volna igyekeznem, hogy az ellenkezőjéről győzzem meg a hallgatókat. 

Mikorra várható a következő nagylemez megjelenése?

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor még idén sor kerülhet a felvételre, ami reálisan majd a 2021-es év során jelenhet meg. Hatalmas nyomással nem állok szemben a felvételeket illetően, de nagyon inspirál a munka, így az idei évet erre szeretném szánni. Kiadó terén nem várható változás a következő lemez vonatkozásában, még egy lemezre biztosan le vagyunk szerződve a Sun & Moon Records-al, minden más a jövőre tartozik. 

Kérlek, mutasd be a Svoid új tagjait!

A Svoid gitárosa a korábban basszusgitáros poszton debütált Kristóf Gergely, akivel a 2018-as téli Fekete Zajon mutatkoztunk be. A Svoid mellett az Anova nevű prog. rock/metal zenekar fűződik a nevéhez, akikkel idén készítették el What Our Fate May Be című nagylemezüket. Ez az anyag garantáltan másfajta utazás, számomra valahol a King Crimson és a Meshuggah között.

A zenekar dobosa Csintalan György, akivel 2017 óta dolgozunk együtt. Testvérével, Márkkal a Bitango-t csinálják, de képzett zenészként megannyi más formációban is előfordul. Dániellel már sok éve a Voltak-ban dolgoznak együtt. Kiemelném a nagymegyeri King Size zenekart is az elfoglaltságai közül, újabban pedig a Republic-ból ismert Tóth Zoltán triójában is találkozhattok vele. Soha nem gondoltam volna, hogy egy Svoid interjúban egyszer a Republic hivatkozási alap lesz, de a művészet tele van meglepetésekkel. 

Hogyan sikerült a Fekete Zajos fellépésetek? Idén várható még tőletek további élő megmozdulás?

Nagyon hálásak vagyunk a Fekete Zaj stábjának, hogy ilyen nehéz időkben, ilyen nehéz körülmények közt is lehetőséget teremtettek arra, hogy ez az egyedülálló rendezvény megvalósulhasson. A fesztiválnak egyébként is különleges atmoszférája van, ami idén számomra valamiként megtöbbszöröződött. A Svoid ceremóniája is kivételes volt ezen a helyen: az új trió itt mutatkozott be, jellemzőbben új dalokat hoztunk magunkkal, erre pedig már régen készültünk. Hatalmas élmény volt ebben a bizarr korszakban feloldódni ebben a közegben. 

Az év hátralévő részére egyelőre nincsenek terveink a koncertezést illetően. A korábban elmaradt koncertek pótlására nem került még sor, ebben a helyzetben sajnos elég sok a változó tényező, de reméljük, hamarosan visszatérhetünk a színpadra.

Jól tudom, hogy a Svoidon kívül jelenleg nem szerepelsz egyéb formációban? 

Igen, jól tudod, pillanatnyilag csak a Svoid-ban veszek részt. 

A Fekete Terrornál a már említett megosztott kiadvánnyal egyidőben jelent meg egy kissé rendhagyó kazetta, mely a Formorket 2017-es Inner Awakening fesztiválos fellépésének hanganyagát tartalmazza. Honnan jött az ötlet, hogy a korábban digitális formában már kiadott hanganyag kazetta formátumot is kapjon?

A 2017-es év elég intenzív volt. A Storming album után ekkor írtuk meg a Spiral Dance dalait, ezzel egyidőben pedig egy teljesen más dalszerzési metódus mentén elindulva nekiláttunk a Formorket életművet lezáró utolsó lemez munkáinak is. Míg a Svoid-ban ekkorra számos aprólékos módszert megismertünk és elsajátítottunk a zeneszerzésben, a Formorket-ben szándékosan teljesen más eszközt választottunk: spontán, improvizatív módon, a próbateremben születtek a dalok. Pár próba alatt össze is állt az utolsó lemez, amire mindent a saját stúdiónkban, egyetlen nap alatt vettünk fel. A kiadással sem késlekedtünk sokat. A Spiritside Productions révén kazettán és CD-n is legyártottuk, valamint digitálisan is elérhetővé tettük az albumot. 

Az iram oka és aktualitása az volt, hogy meghívást kaptunk az Inner Awakening fesztiválra, és az utolsó nagylemezt már magunk mögött akartuk tudni ezen a rituálén. Ha már utoljára álltunk színpadra a Formorkettel, adott volt az alkalom, hogy ebben a formában utolsó koncertünket megörökítsük. Necó rögzítette a sávokat a keverőpulton, majd mi utólag elvégeztük a keverést és a mastert. Egy évvel a ceremónia után digitálisan kiadtuk Live: Walk Into Nothing címre keresztelt koncertalbumunkat. Ugyan sokáig más tervek voltak a fizikai kiadást illetően, végül a Fekete Terror Productions állt a kazettakiadás mögé, ezzel végleg bezárva a kört. 

Fotók: Infinite Beat