Tag: A Losing Season

A Losing Season – hírlevél

Medve Balázstól kaptunk friss híreket a zenekarral kapcsolatban:

“Sziasztok!
Történt némi változás az A Losing Season tagságában, ugyanis Bokodi Bálint énekes kilépett a zenekarból. Úgy döntöttünk, nem keresünk a helyére új tagot és egy énekessel folytatjuk. Április 29-én a KékYukban még egyszer láthattok minket Bálinttal a színpadon egy maratoni koncert erejéig az 1. Core’s Hit Night buli keretein belül. Ezután egy időre visszavonulunk, rendezzük sorainkat és nekilátunk egy új anyagnak, ami előreláthatólag EP lesz és a története Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényén alapul majd.
Mivel egy új fejezet kezdődik a zenekar életében, úgy döntöttünk, hogy minden eddigi anyagunkat ingyenesen letölthetővé tesszük. A Bandcamp oldalunkról (http://alosingseason.bandcamp.com/) mp3-ban, vagy akár CD minőségben is leszedhetitek az ALS eddigi munkásságát az utolsó együtt készült dalunkkal együtt, amit pár hete már hallgathattok a Myspacen, How to Confuse a Cat címmel. Április 29-én pedig gyertek a Yukba, búcsúztassuk el együtt Bálintot!

ALS”

a losing season – Delirium Provides The Safest Shelter – 2010

Annak idején, még 2007-ben az a losing season EP-jéről is én írtam, már akkor is reménységként tekintettem a bandára. A két énekessel felálló budapesti zenekar már akkor is elég egyéni módon keverte a göteborgi dallamos death metalnak mondott stílust más megoldásokkal. A Delirium Provides The Safest Shelter c. friss anyagon ez a – kis túlzással – […]

Tovább »

Eve of the Newborn

Május 22-én, pénteken négy zenekar veszi be a Dürer kert kistermét: a csak női tagokból álló Buttercup, a 6Test, a dunaújvárosi Inside My Head, valamint az A Losing Season.
A dunaújvárosi Inside My Head új EP-jét mutatja be a Dürer kertben, míg a 6Test új tagjait ismerteti meg a közönséggel péntek este. A Wendigo betegség miatt sajnos lemondani kényszerült a bulit, helyettük az A Losing Season ugrott be. A srácok tavaly a Killswitch Engage előzenekaraként már bizonyíthattak a PeCsában, ahol hamar beindult rájuk a közönség. Minden bizonnyal ez a 22-ei fellépésen sem lesz másként. A Buttercup hamarosan megjelenő ötszámos anyagának dalai is felcsendülnek majd az est folyamán. A csajok az új dalok mellé egy vadiúj klipet is készítettek, ami szintén a napokban debütál.
Kapunyitás: 20:00
A belépő 900 helyett 700 Ft lesz!!

Fél év szünet után ismét Tesstimony koncert!

A sziget óta magunk körül honoló csendet törjük meg ezzel a bulival december 26-án a Kék Yukban. Ez idő alatt csak 6 koncertet játszottunk, azt is külföldön az amerikai Inquisition turnépartnereként. Ezért is éreztük már nagyon, hogy eljött az ideje egy kis koncerttel egybekötött ivászatnak 🙂 Az este egyik érdekessége hogy dobosunk Vigh Endre sajnos külföldi elfoglaltsága miatt nem tart velünk, helyét többek közt a Bloodrainbow, Gutted, s Watch My Dying zenekarokban is megfordult Garcia Dávid veszi át
Lesznek még különleges vendégek is, akik a legutolsó lemezünkön is megfordultak.. A koncerten fellép még a budapesti A Losing Season is, kik mesterien ötvözik a death és modern metal elemeket. Nemrég megjelent debütáló Ep-jük rengeteg pozitív kritikát kapott itthon s külföldön egyaránt. A gödöllői Inseason érdekessége hogy szikár indusztriál és prog metal gyökereken alapuló zenéjüket egy törékeny de annál öblösebb hangú énekes lány hörgése teszi teljessé. A műsort a várpalotai Embhateria nyitja, ami az ex-Gutted gitáros Bandi új bandája. Akinek még ez sem volna elég, annak még egy érvként szolgál, hogy az első 100 belépő mellé ajándék Tesstimony„Gospel of Judas” – CD jár ajándékba s a 2008. szilveszteri elővételes jeggyel a belépés díjtalan!!!!  Rock on s reméljük megiszunk együtt valamit!!!
_ELVALASZTO_

2008. december 26.
Budapest, Kék Yuk

Tesstimony
A Losing Season
Inseason
Embhateria

Kezdés: 20h
Beugró: 800Ft

Tues Die programváltozás

Ma este a Trafóban a Sinister Trailer Park Magic és a Cilice csapata előtt az A.W.S. helyett az A Losing Season nyitja majd az estét. A koncertek 21:00-kor kezdődnek.
Tues-Die: Sinister Trailer Park MagicCiLiCeA Losing Season
Hely: Trafó Bár Tangó, IX. kerület, Liliom u. 41.
Idő: 2008.12.02., péntek
Start: 21:00
Belépő: 800 HUF

Antiparádé 2008

Prof Schleki tollából néhány mondat a hétvégi programról: Bár Budapest Parádé idén sem volt, az Antiparádé elnevezésű sorozat évek óta stabilan tartja magát. Most is lesz.
A két napos rendezvény miatt az óbudai Vörös illetve Kék Yuk szórakozóhelyeket egybe nyitják, hogy egyrészről mindenki elférjen és kapjon levegőt, másrészről ne háborogjon, ha az egyik színpadon olyan zenekar játszik, amire ő épp nem kíváncsi. A pénteki program a kvázi-keményebb muzsika kedvelőinek kedvez olyan zenekarokkal, mint a Tesstimony, a Stereochrist vagy az Inseason.
_ELVALASZTO_
Miután jól kihörögtük magunkat, jöhet a szombat, amikoris táncos lábú lányok és fiúk lepik el a placcot, hogy kiugrálják magukból a lelket is.
Ehhez segítséget nyújtanak olyanok, akik közül nehezen lehetne eldönteni, melyikük is az ország legviccesebb zenekara. Egyrészről fellép a Testi Egyenleg Ska Kollektíva, akik stílusukhoz hűen igazi, tánci-tánci-muzsikát raknak a talpak alá, teszik mindezt olyan vehemenciával, hogy némelyek még a számok között is ugrálnak – ez persze, mint minden, alkoholfüggő. Jön a Cowabunga Go-Go, a magyar szörfzenekar.
Igaz, nálunk nehéz elképzelni kaliforniát, de ezek a srácok megpróbálják és az egész úgy hangzik, mint ha végig filmzenéket játszanának.
Pedig nem.
Személyes kedvencem, a Yellow Spots, akik brutális gyilkosoknak maszkírozva lépnek színpadra és a psychobilly stílushoz igencsak méltó produkciójukban kijátszák magukból mindenféle perverz és beteg gondolataikat, a tömeggyilkosságtól kezdve a “szimpla” baltás szabdalásokig.
Egyébként nagyon aranyos, rendes emberekről van szó.
Ki kell hangsúlyozni a sok év után visszatérő hírhedt miskolci Üveges Csirkeszemek-et is. Joggal kijelenthető, a ’90-es évek beli magyar punk-rock korszak legjelentősebbike áll újra a színpadra fanyar, társadalomtikkasztó szövegeivel!
A nap sztárfellépője minden tekintetben a Nefogazz! zenekar, akik már hónapok óta nem koncerteztek, most pedig Légkalapács című lemezüket jönnek bemutatni.
Az egymásba karolva éneklés, majd torkunk szakadtából üvöltés garantált, hiszen ha valahol, akkor egy Nefogazz! koncerten biztos, hogy hónapokra le tudjuk nyugtatni minden haragunkat, dühünket és egy ideig lazán, kisimult arccal tudunk munkába menni.
Én kötelezővé tenném.

ANTIPARÁDÉ ‘08
Kék Yuk-Vörös Yuk egybenyitva!
2008. augusztus 29. péntek 18:00 | 1200 Ft

Tesstimony
Casketgarden
Stereochrist
Archaic
Agregator
Sunday Fury
Inseason
The Morning Star
Room of the Mad Robots
A Losing Season
Flood Has Come

2008. augusztus 30. szombat 20:00 | 800 Ft
Kék Yuk:
20:40-21:40 Grain /Korn Tribute/
22:00-22:40 Nefogazz! – lemezbemutató!
23:00-00:00 Testi Egyenleg
00:20-01:20 Los Óbudas

Vörös Yuk:
20:30-21:10 The Silver Shine
21:30-22:00 Warszawa Filigrans
22:20-23:00 Yellow Spots
23:20-00:20 Üveges Csirkeszemek
00:40-01:40 Cowabunga Go-Go
+Selector

a losing season – TO WHOM IT MAY CONCERN EP – 2007

A következő „áldozatom” a budapesti a losing season zenekar négyszámos Ep-je, ami a TO WHOM IT MAY CONCERN címet kapta. Elsőre egy tetszetős és egyszerű borítójú lemezzel találtam szembe magam, ami alapján igazából még nem tudtam milyen zenét rejt a korong. Túl sokat nem is tudtam a bandáról, így utánanéztem a biográfiájuknak. A MySpace oldalukról […]

Tovább »
12
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.