Tag: A38 Hajó

KabinLáz – A38-as koncert, új dal, koncert

A püspökladányi grunge metal zenekar háza táján történt pár fontosabb dolog a közelmúltban. December 1-én mutatta be az M2 Petőfi Tv az A38 Hajó színpadán című sorozatában a csapat koncertjét, amit a szeghalmi Mudfield vendégeként adhattak a fiúk. A koncert pikantériája, hogy egy vadonatúj dal is elhangzott a műsorban Mennyit ér? címmel, amit már a készülő harmadik nagylemezükre írtak a srácok. Ha lemaradtál az adásról, akkor a linkre kattintva a MédiaKlikk oldalán visszanézheted az interjúval (benne több idézettel az általunk készített interjúból) megspékelt bulit, ahol a korábbi tévéfelvételekkel ellentétben már közönség is volt.

A zenekart legközelebb december 28-án Hajdúszoboszlón lehet elcsípni az Ørdøg vendégeként, ahol minden bizonnyal elhangzik a csapat utolsó klipes dala is.

Az online tartalmakra fókuszál és stúdióként folytatja tevékenységét az A38 Hajó a #maradjotthon idején

Kedves Barátunk,

Nem állt meg az élet az A38 Hajón: ha már nyilvános programokat nem szervezünk, streamkoncertekkel és egyéb digitális tartalmakkal igyekszünk elviselhetőbbé tenni az otthon töltött napokat.

A Petőfi Irodalmi Múzeum és az A38 Hajó zenei-irodalmi eseményei minden kedden élőben megtekinthetők a klub YouTube-csatornáján. Ma este 8-tól Lovasi András jelentkezik be otthonról élőben, hogy elmondja, miként látja most a dalszövegeiben oly sokszor megjelenő világvégét egy globális járvány idején. Szerdán a Carsom Coma ad interaktív, digitális koncertet, pénteken új lemezét mutatja be a Mudfield, amit szintén online követhetnek majd az érdeklődők.

A streamek mellett az A38 YouTube csatornáin bőven találunk alapanyagot az élőzene-éhség csökkentéséhez: a stílusok alapján szegmentált felületeinken, több száz koncert visszanézhető, nagy külföldi nevektől feltörekvő hazai előadókig. Ezek az A38 Vibes (pop-rock, indie, electronica), az A38 Rocks (rock, metal, hardcore), az A38 World (világ-és népzene), és az A38 Free (kísérleti zene és jazz).

Post-maszatolás a Duna hullámain – Képzelt Város Lemezbemutató koncert

Idén az első komolyabb koncertem az A38-on került megrendezésre. Már napját se tudom mikor voltam a Hajón utoljára, mostanában minden engem érdeklő buli a Dürer-ben volt. Öt év után új albummal jelentkezett a hazai post rock színtér zászlós hajója, a Képzelt Város, ami jó alkalmat is adott egy kellemes visszatérésre a A38-ra. Annyira időben ért […]

Tovább »

Nirvana-ünnep az A38 Hajón

25 évvel ezelőtt rögzítette legendás, MTV Unplugged in New York című albumát a Nirvana, melyről egy speciális koncerttel emlékeznek meg december 9-én a budapesti A38 Hajón. Takács Vilkó és Lugosi Dani olyasmire készül, amire Magyarországon még nem nagyon volt példa. Színpadra viszik a kultikus banda teljes akusztikus műsorát, Kocsis MátéPrepelicza Zoltán, Maszkura, Ölveti Mátyás, Apey és Lee Oliver
közreműködésével.

1989-ben indította az MTV a mai napig nagy népszerűségnek örvendő Unplugged sorozatát, melynek keretében világsztárokat kértek fel, hogy adják elő saját dalaikat akusztikus hangszerelésben. A műsorban olyan nagyágyúk szerepeltek, mint Lenny Kravitz, Bon Jovi, a Pearl Jam vagy az Aerosmith, 60 perces koncertekkel szórakoztatva a közönséget. 1993 novemberében Kurt Cobain zenekarára is sor került – a grunge műfaj zászlóvivőjének New Yorkban rögzített produkciója, mely később lemezen is megjelent, máig az egyik legismertebb az akusztikus előadások közül. Az azóta kultukussá lett Nirvana Unplugged negyedszázados évfordulójáról december 9-én egy nagyszabású koncerttel emlékeznek meg az A38 Hajón, Takács Vilkó és Lugosi Dani szervezésében.

 „Mikor a 90-es évek elején az MTV berobbant Magyarországra, a Nirvana ’Smells Like Teen Spirit’ című száma volt az első, ami az arcomba vágott. Legalább ötször leadták naponta, így ha akartam volna, se tudtam volna megkerülni. Az a dal olyan elementáris erővel bír, hogy engem is azonnal elragadott a hév, de igazi Nirvana-rajongóvá valójában a zenekar Unplugged lemeze tett.” – mondja Takács Vilkó, aki az album megjelenése után annak gitáros tabulatúráját is azonnal beszerezte, hogy bemagolhassa róla az összes szerzeményt.


A Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint korábban a Hollywood Rose együttes gitárosaként is ismert zenész három évvel ezelőtt indította el a Nirvana Acoustic duót a Wellhello egykori hangmérnöke, illetve a Polytrip zenekar énekese, Lugosi Dani társaságában. Közös projektjükkel azóta számtalanszor felléptek a fővárosban kisebb-nagyobb színpadokon, a telt házas estek pedig mind azt igazolják, hogy a Nirvana-nak a mai napig olyan kultusza van, amely minden generációt képes megérinteni.

„Eleinte ódzkodtam ettől az egésztől, mert a Nirvana nem csak nekem, hanem sok más ember számára is nagyon sokat jelent, épp ezért borzasztó fontos, hogy helyén kezeljük a dolgokat.” – magyarázza Lugosi. „De mivel mindketten ugyanúgy viszonyulunk a zenekarhoz, tökéletes az összhang közöttünk. Ritka pláne, hogy két ember így találkozik.”

 
A december 9-ei koncert egészen más lesz, mint amit a közönség eddig megszokhatott a duótól. Vilkó és Lugosi ugyanis aznap este zenekari kísérettel áll színpadra, hogy eredeti hangszerelésben (dobbal, basszusgitárral, csellóval és tangóharmonikával kiegészülve) adják elő a Nirvana Unplugged dalait. A negyedszázados évforduló alkalmából szervezett eseményen a legendás album teljes egészében elhangzik majd, de természetesen lesznek olyan nóták is, amelyeket a Nirvana Acoustic fellépésein egyedi megszólalásban korábban már játszottak a zenészek. Az est folyamán közreműködő zenekar tagjait olyan ismert előadók alkotják, akik szintén elkötelezett hívei a grunge műfajnak. Dobokon Kocsis Máté (ex-Wellhello, Ghostchant), basszusgitáron Prepelicza Zoltán (Apey and the Pea) játszik, vendégként pedig Maszkura (Maszkura és a Tücsökraj), Ölveti Matyás (Szabó Balázs bandája), Apey (Apey and the Pea, Trillion) és Lee Oliver (Trillion, éK) lép fel.
 

15 éves az A38 Hajó – születésnapi fesztivál

Idén 15. évét ünnepli a budapesti A38 Hajó. Erre az alkalomra rendhagyó nemzetközi és hazai fellépőket vonultat fel április 24 – május 8. között. Az alábbi hírlevélben található néhány releváns fellépő is.

„Április 24. és május 8. között több tucatnyi fellépő fordul meg a fedélzeten, köztük sokan csak erre az alkalomra összeállított műsorral készülnek. Életműkoncertet ad a 15 éves Nouvelle Vague, elmaradt koncertjét pótolja a Too Many Zooz, a Hiperkarma és az AKPH a hajóhoz hasonlóan szintén 15 éves évfordulókat ünnepel, velünk és a többi fellépővel együtt. Kéthetes születésnapi fesztiválunk keretében széles programpalettával készülünk: a fellépők között találunk kortárs komolyzenét, deep house és hiphop formációkat, francia sanzon popot, és persze velünk ünnepelnek a magyar alternatív szcéna nagyjai is.

_ELVALASZTO_

A programsorozat kiemelt dátuma 2018. április 30., az A38 Hajó hivatalos születésnapja lesz. Ezen a napon adja csak erre az alkalomra szabott, 15 éves életműkoncertjét a Nouvelle Vague a Koncertteremben, a Kiállítótérben Joep Beving kortárs zongorista magyarországi bemutatkozását tartja, éjjel pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb house formációja, az osztrák Klangkarussell áll színpadra.

Minden az évfordulókról szól majd a magyar fellépők esetében is: a manapság ritkán koncertező Neo vetítéssel egybekötve eleveníti fel az idén 15 éves, általuk írt Kontroll-filmzenét, a Hiperkarma és az AKPH kultikus, 2003-ban kiadott albumaikat, a Vágtázó Halottkémek pedig az idén 30 éves, A halál móresre tanítása c. lemezüket játsszák végig. Itt ünnepli 25. születésnapját az Anima Sound System is, aminek külön érdekessége, hogy az alapító-zenekarvezető Prieger Zsolt kiemelt szerepet kapott a helyszín átadásakor 2003-ban: ő vágta hozzá a hajó oldalához a pezsgősüveget az avatási ünnepségen. Ugyanígy az A38 Hajón ünnepli működésének 20 évfordulóját a Mystery Gang is, és a Mary Popkids is a fedélzeten mutatja majd be legújabb EP-jének dalait.

A kortárs komolyzene vonalát erősíti majd Joep Beving mellett a szintén német zongorista, Hauschka is, érkezik a Szigeten már bizonyíto, francia Deluxe, valamint megvalósul a New York-i metró brass house csillaga, a Too Many Zooz korábban elmaradt fellépése is. Emellett visszatér eddigi legnagyobb koncertjére a görög stoner-nagyágyú 1000Mods, új lemezével tér vissza Budapestre a Ninja Tune legendás aranykorát megidéző The Herbaliser, a post-rock műfaj rajongói a Sannhet első magyar koncertjének örülhetnek, a basszuszenék szerelmeseinek pedig a Dope D.O.D. exkluzív klubkoncertje ígérkezik csemegének.

Partikból sem lesz hiány: fellépő a svéd ambient legenda, a Carbon Based Lifeforms, az amerikai trap/hardstyle sztár, Kayzo a brit Gammer társaságában, a Bladerunnaz jóvoltából pedig egy este három UK drum and bass nagyágyú; S.P.Y, Keeno és Inja mozdítja meg a hajót.”