Tag: abiotic

Abiotic – Megjelent az új lemezük

Ikigai címmel jelent meg a 2019-ben újjáalakult, progresszív – technikás death metalt játszó amerikai Abiotic új lemeze, amiről John Matos gitáros a korábbiakban a következőket mondta:

Az Ikigai albummal az volt a szándékunk, hogy bosszút állva visszatérjünk. Lassan 5 év telt el legutóbbi kiadványunk óta, az volt a célunk, hogy elkészítsük eddigi legegységesebb, legváltozatosabb, legmélyebb és leginkább elgondolkodtató albumunkat, és érzésem szerint ezt sikerült is elérnünk… sőt, még annál is többet! Az elmúlt 2-3 évben írtuk meg ezeket a dalokat, és a 2020-as járvány ideje alatt vettük fel őket; vagyis benne van minden fájdalmunk, gyászunk, kétségbeesésünk ezekben a dalokban; minden szólamban, minden egyes akkordban, minden szóban, dalszövegben, melyek nagy része egyébként öngyilkossággal, depresszióval, függőséggel, klímaváltozással, és a lét értelmét célzó kutatással van tele. Azt akartuk elérni, hogy ez a lemez minden tekintetben valós és élettel teli legyen. Kétségkívül ez a legjobb anyag, amit valaha is összeállítottunk közösen. Az új zenei elemek és a kiváló produkció / mix új szintre emelte hangzásunkat. Ezt a tényt pedig a két új tag, Tony Simone és Kilian Duarte szilárdította meg. Továbbá úgy döntöttünk, hogy néhány vendégzenészt is felkérünk: gondolok itt Trevor Strnadra, Chaney Crabbra, Brandon Ellisre, Scott Carstairsre, Jared Smithre és Jonathan Carpenterre, akinek hálás köszönet a segítségért. Azon voltunk, hogy tovább bővítsünk hangzás-palettánk színeit, de ugyanakkor ne veszítsük el zenénk jellegzetes megszólalását. Személy szerint azt mondhatom, hogy az Ikigai életem egyik legnagyobb eredménye, különösen úgy, hogy nemrég még abban sem voltunk biztosak, hogy valaha is visszatér a banda. Viszont visszatértünk. És maradunk is, sokáig!

Abiotic – Souvernir Of Skin – Klippremier

Ikigai címmel  2021. február 12-én jelenik meg a 2019-ben újjáalakult amerikai progresszív – technikás death metal csapat, az Abiotic új lemeze, amiről John Matos gitáros a következőket mondta:

 „Az Ikigai albummal az volt a szándékunk, hogy bosszút állva visszatérjünk. Lassan 5 év telt el legutóbbi kiadványunk óta, az volt a célunk, hogy elkészítsük eddigi legegységesebb, legváltozatosabb, legmélyebb és leginkább elgondolkodtató albumunkat, és érzésem szerint ezt sikerült is elérnünk… sőt, még annál is többet! Az elmúlt 2-3 évben írtuk meg ezeket a dalokat, és a 2020-as járvány ideje alatt vettük fel őket; vagyis benne van minden fájdalmunk, gyászunk, kétségbeesésünk ezekben a dalokban; minden szólamban, minden egyes akkordban, minden szóban, dalszövegben, melyek nagy része egyébként öngyilkossággal, depresszióval, függőséggel, klímaváltozással, és a lét értelmét célzó kutatással van tele. Azt akartuk elérni, hogy ez a lemez minden tekintetben valós és élettel teli legyen. Kétségkívül ez a legjobb anyag, amit valaha is összeállítottunk közösen. Az új zenei elemek és a kiváló produkció / mix új szintre emelte hangzásunkat. Ezt a tényt pedig a két új tag, Tony Simone és Kilian Duarte szilárdította meg. Továbbá úgy döntöttünk, hogy néhány vendégzenészt is felkérünk: gondolok itt Trevor Strnadra, Chaney Crabbra, Brandon Ellisre, Scott Carstairsre, Jared Smithre és Jonathan Carpenterre, akinek hálás köszönet a segítségért. Azon voltunk, hogy tovább bővítsünk hangzás-palettánk színeit, de ugyanakkor ne veszítsük el zenénk jellegzetes megszólalását. Személy szerint azt mondhatom, hogy az Ikigai életem egyik legnagyobb eredménye, különösen úgy, hogy nemrég még abban sem voltunk biztosak, hogy valaha is visszatér a banda. Viszont visszatértünk. És maradunk is, sokáig!

Lemezük első előzeteseként a  a Trevor Strnad-dal közös Souvernir Of Skin daluk hivatalos videóját ismerhetitek meg.

Abiotic – Ikigai

(The Artisan Era)

1. Natsukashii
2. Ikigai
3. Covered the Cold Earth
4. Smoldered (feat. Chaney Crabb / Entheos)
5. The Wrath
6. If I Do Die (feat. Brandon Ellis / The Black Dahlia Murder)
7. Souvenir of Skin (feat. Trevor Strnad / The Black Dahlia Murder)
8. Her Opus Mangled (feat. Jared Smith / Archspire)
9. Horadric Cube (feat. Scott Carstairs / Fallujah)
10. Grief Eater, Tear Drinker (feat. Jonathan Carpenter / ex-The Contortionist)
11. Gyokusai

Abiotic – lemezelőzetes



A floridai technikás death metal/deathcore keveréket játszó Abiotic április 21-én megjelenő második albumáról egy YouTube videó kíseretében osztotta meg a Cast into the Depths c. dalt, amiben John Gallagher is felűnik a Dying Fetus -ból. A Casuistry lemez csakúgy, mint a csapat  Symbiosis című debütáló albuma a Metal Blade Records kiadásában jelenik meg. 



Abiotic – Facades videoklip

A Dan Drescher rendezte Facades című daluk videojával jelentkezett a floridai Abiotic. A dal a zenekar debütáló, 2012. október 23-án napvilágot látott Symbiosis lemezéről való.



Abiotic – szimpla sikertörténet

A 2011-es A Universal Plage című EP-jével viharzott be eszement death zenéjével az underground színtérre a floridai Abiotic. A tengerentúlon máris az egyik legkedveltebb koncertzenekarnak számít, a lentebb látható Vermosapien című klipjüket az első hónapban több mint 40.000 alkalommal nézték meg a rajongók.
A csapatot máris leszerződtette a Metal Blade, aminek pesze nagyon örülnek, és még a 2012-es év folyamán szeretnék letenni az asztalra bemutatkozó lemezüket. A fent említett videóklip tehát:



Hexvessel Hexvessel
április 24.