Tag: Agent Steel

Agent Steel – Megjelent az új lemezük

No Other Godz Before Me címmel jelent meg az amerikai kultikus heavy/speed/power metalos banda, az Agent Steel új nagylemeze. A John Cyriis vezetésével 1984 óta (kisebb-nagyobb megszakításokkal) tevékenykedő csapatnak ez lesz a hatodik nagylemeze, és egyben új felállásának első bemutatkozása. A banda jelen felállása: John Cyriis – énekes, Nikolay Atanasov – gitáros, Vinicius Carvalho – gitáros, Shuichi Oni – basszusgitáros és Rasmus Kjær – dobos.

A No Other Godz Before Me lemezzel az volt a célom, hogy elkészítsem az Unstoppable Force folytatását, egyben bemutassam az utóbbi 30 évben folytatott kutatásaimat. Már az Unstoppable Force lemeznél is a metal zene továbbfejlesztésén dolgoztunk, egyértelmű hát, hogy ezúttal sem csupán másolni akartuk mindazt, ami már korábban megszületett. Ami a zenei részt illeti, egy nagyon kompetens, professzionális zenészekből álló felállás van körülöttem. Nehezen készült el az új lemez, és az új felállást is nehéz volt összehozni. Kemény feladat volt olyan zenészeket találni, akik elég bátornak bizonyultak ahhoz, hogy színre lépjenek Őfelsége, Bernie V. (gitáros) és a többi ellenséges korábbi Agent Steel zenész ellenében.” – nyilatkozta korábban John Cyriis.

https://www.youtube.com/playlist?list=OLAK5uy_m3wh-GEBAXMnQKgB-ViK7joDVDMg5cXj0

Agent Steel – Lemezelőzetesek

Március 18-án érkezik az amerikai kultikus heavy/speed/power metalos Agent Steel új nagylemeze a No Other Godz Before Me. A John Cyriis vezetésével 1984 óta (kisebb-nagyobb megszakításokkal) tevékenykedő csapatnak ez lesz a hatodik nagylemeze, és egyben új felállásának első bemutatkozása. A banda jelen felállása: John Cyriis – énekes, Nikolay Atanasov – gitáros, Vinicius Carvalho – gitáros, Shuichi Oni – basszusgitáros és Rasmus Kjær – dobos.

A  No Other Godz Before Me lemezzel az volt a célom, hogy elkészítsem az Unstoppable Force folytatását, egyben bemutassam az utóbbi 30 évben folytatott kutatásaimat. Már az Unstoppable Force lemeznél is a metal zene továbbfejlesztésén dolgoztunk, egyértelmű hát, hogy ezúttal sem csupán másolni akartuk mindazt, ami már korábban megszületett.

Ami a zenei részt illeti, egy nagyon kompetens, professzionális zenészekből álló felállás van körülöttem. Nehezen készült el az új lemez, és az új felállást is nehéz volt összehozni. Kemény feladat volt olyan zenészeket találni, akik elég bátornak bizonyultak ahhoz, hogy színre lépjenek Őfelsége, Bernie V. (gitáros) és a többi ellenséges korábbi Agent Steel zenész ellenében. A nevüket nem is említem meg, de ők azok, akik nagyon elfogultak velem és a családommal szemben – indokolatlanul.” nyilatkozta John Cyriis.

A lemezről három dal máris meghallgatható.

Agent Steel – No Other Godz Before Me
(Dissonance Productions) 1. Passage to Afron-V
2. Crypts of Galactic Damnation
3. No Other Godz
4. Trespassers
5. The Devil’s Greatest Trick
6. Sonata Cósmica
7. Veterans of Disaster
8. Carousel of Vagrant Souls
9. The Incident
10. Outer Space Connection
11. Entrance to Afron-V

Evildead– United States of Anarchy (2020)

Evildead United States of Anarchy

Ebben az évben annyi elemi erővel dübörgő-sodró thrash lemez jelent meg, hogy nehéz kiválasztani az év legjobbját. Persze az ízlés szubjektív, és mit tagadjuk, kötődhetünk érzelmileg is egy-egy bandához. A társadalmi attitűd pedig újracsak személyes hozzáállás kérdése, így lehet, hogy akad, akinek eleve nem tetszik egy lemez politikussága. Engem ezzel kapott el érzelmileg (is) idén […]

Tovább »

Agent Steel – újra eredeti felállásban

Az összeesküvés elméletek nagy barátjaként ismert veterán kaliforniai metal alakulatból 12 év után távozott Bruce Hall énekes. Ez idő alatt három nagylemezt készítettek (Omega Conspiracy, Order Of The Illuminati és Alienigma), azonban mostanra Bruce megfáradt, nem érezte magában azt a tüzet, ami a többiekben még benne lakozik. A távozás épp az új lemez közben érte a zenekart, s egy hirtelen ötlettől vezérelve felvették a kapcsolatot eredeti énekesükkel, John Cyriis, szó szót követett, s úgy néz ki, hogy idén nyár végétől újra ebben a formációban fognak együtt alkotni, majd pedig turnézni. Azt még nem tudják mennyire lesz hosszú életű az együttműködés, de remélik, hogy jól fog működni minden.