Tag: Akela

LOWLAND FEST 2023, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Annyi jó fesztivál van ebben az országban, hogy szívem szerint az összesen ott lennék, de sajnos ez fizikai korlátokba ütközik. A július 22-i hétvégére is éppen 2 rendezvény esett, a hódmezővásárhelyi Lowland Fesztivál és az esztergomi a Kill the Mosquitos. A mi utunk az előbbire vezetett több okból is kifolyólag. Sajnos az időnk csak úgy […]

Tovább »

Havancsák Gyula-Interjú: ecsettel hangokat

justiceforart_Gyula borítókép logoval

Havancsák Gyula nevét a rock/metal zene-rajongók többségének, illetve a hazai sci-fi irodalom gyönyörű illusztrációi, borítói iránt rajongóknak nem kell bemutatni – elsősorban a grafikai munkái okán. Többen ismerik azonban a zenészt is. Ám mára akkora teret kapott a elektronikus olvasás és a digitális zenefogyasztás, sőt az „ingyenzene” is, hogy a valamikori meghatározó információ, ami miatt […]

Tovább »

Keresztmetszet a skandi-metaltól a HC-ig

A múlt évi Rockmaraton a rendkívül jó programokon túl, valamint a fejlődés érzése mellett azért sok emberben hagyott keserű szájízt. Igen, a nagy vihart kavart, utolsó pillanatokban elmaradt Megadeth fellépésről regélek, ami amellett, hogy a közönségnek akkora csalódás volt, mint még talán soha semmi, a szervezőbrigádot is rendesen a padlóra vágta anyagilag. Ebből kifolyólag az […]

Tovább »

Akela – lemez támogatói felhívás

Az Akela zenekar hírlevelét közöljük:

„FARKASOK!

Akela Önök kérték, (és most Mi is kérünk), Új Lemez Támogatói exkluzíve koncert!

A falkának szüksége van rátok!

Ha valakinek van módja segíteni, az most hozzájárulhat az új album stúdió és gyártási költségeihez. Három dologgal tudjuk ezt meghálálni:

1. Egy dedikált CD-vel, amit megjelenés előtt megkaphatsz személyesen vagy postán!

2. Egy exkluzív pólóval, ami csak a támogatóknak készül!

3. És egy 2016. 09. 09-én Budapesten megrendezésre kerülő zártkörű koncert/dedikálás/közönségtalálkozóra, ahova támogatóinkat hívjuk el, és ahol az új lemez még a megjelenés előtt átvehető, sőt még welcome drinkkel (természetesen boroskóla) is megajándékozunk.

A helyszínen klipforgatás, aki támogató, benne lesz, mert ott lesz, ha eső nem lesz, ha lesz akkor is lesz, mert fedett helyen lesz! 🙂 A támogatói összeg alsó határa 4.000 Ft, felső határa nincs.
A támogatásokat ide várjuk (09.08.-ig): Számlaszám: GarageLive // K&H Bank 1040 4089 5052 6771 5656 1006. Amennyiben küldtél támogatást, küldj egy e-mailt a neveddel, telefonszámoddal, postacímeddel, a farkasmesek@garagelive.com – címre.
Közleménybe ezt írd: Farkasok Mindörökre!!!

Köszönjük!”

25. Rockmaraton

Irtóztam mindig is a Rockmaraton fesztiváltól. Ennek valószínű az volt az oka eddig, hogy kint a puszta közepén tartották, ahol nagyjából már a földigiliszták és vakondokok is megsültek a föld alatt, annyira meleg van. Por, idegesítően nagy igénytelenség, és még sorolhatnám. Az már csak hab volt a tortán, hogy tőlem hihetetlenül messze szervezték. Lehet, hogy […]

Tovább »

Akela – állat és embervédő klip

Állatkínzás, családon belüli bántalmazás, szegénység és magány? Tudjuk, látjuk, rossz körülöttünk a világ, csalunk, lopunk, hazudunk. Magyarország legzúzósabb farkasai pedig a jó védelmébe álltak. Így tűnik újra beigazolódni a „ne ítélj elsőre” igazsága. Kőkemény rockereknek néznek ki, szívük azonban nekik is lehet, és van is az Akela zenekar, azaz a magyar „farkasfalka” tagjainak.
A sokat próbált zenészek ugyanis legújabb klipjükben világhírű cégektől már jól ismert, ám zenei színtéren eddig nem nagyon látott gesztussal, példaként járnak elöl, súlyos, ám sajnos egyre mindennapibb társadalmi témákat feszegetve. A cél pedig a segítség.
A zenekar tagjai úgy gondolják, ezek az igen is létező dolgok csak úgy orvosolhatóak, ha beszélünk róluk. Megbeszélésre pedig nincs is jobb és aktuálisabb alkalom mint a ma. Kérdezd a farkasokat!

http://www.youtube.com/watch?v=89ZZBGr-D_o&


Új helyszínre költözik a Pannónia Fesztivál

Idén 6. alkalommal kerül megrendezésre a Pannónia Fesztivál (2012. május 24-27). A megszokott várpalotai helyszín helyett Szántódra kerül a fesztivál. Pontosabban Szántódpusztára. Nagyobb területtel, bővebb infrastrukturális adotságokkal és lehetőségekkel várja a kedves látogatókat.

A 6. Pannónia Fesztiválon olyan zenekarok lépnek fel mint például Agregator, Akela, Auróra, Bloody Roots, Nevergreen, Subscribe, Tankcsapda.
Jegyárak: 4 napos bérlet: 6.900,- Ft, 3 napos bérlet: 5.900,- Ft, napijegy 3.900,- Ft

Akela – 3. utolsó búcsúkoncert

Két nézőpont, egy beszámoló: gf: Búcsúkoncerttel ünnepelte 20. születésnapját az Akela. Mint minden valamirevaló rajongó, visszafogott italozással indítottuk a felkészülést az eseményre. Jól sikerült a dolog, már otthon összeverekedtem a konyhaszekrénnyel. Junkie: Ha ez egy igazi búcsúkoncert lenne, most elkezdenék sztorizgatni, hogy ismertem meg a zenekart, milyen élményeket nyújtott, hányszor dúdoltam magamban téli hajnalokon hogy […]

Tovább »

Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok – klip

Na vajon kinek másnak a nevéhez kötődik a fenti zenekar, ha nem a sokszor megboldogult és mindig újra feltámadó Akelás Katona Főnök Lacihoz? A KAFeBár formációja egy speciális tribute bandát takar, Főnök mellett 4 tapolcai zenész áll a hangszerek mögött: a 70-es 80-as évek fordulópontján üzemelő rockzenekarokat (Piramis, Beatrice, A.E. Bizottság, Hobo Blues Band, P. Mobil, stb) dolgozták fel metálos (Pantera, Rammstein, Sepultura, Metallica) stílusban. Elkészült az első klip, a Hobo Blues Band klasszikusának, a Mesél az erdő című dalnak feldolgozására. Az igazán fantáziadús klipben nemcsak a mese világa keveredik a valósággal, hanem filmes utalások is színesítik a videót.
_ELVALASZTO_



A csapat bemutatkozó koncertje – ahol többek között ezt a dalt is hallhatjuk majd – szeptember 25-én lesz a WigWam Rock Klubban, ahol olyan csapatok társaságában lépnek majd fel, mint a Kalapács, az Omen, a Remorse, az After Rain és a Moby Dick-ből ismert Schmiedl Tamás új zenekara, a Bloody Roots.
A bulira még mindig kaphatóak a kedvezményes árú elővételes jegyek, az alábbi helyeken:

Beugró:
1990 Ft – Kizárólag a metal boltokban! (Hammer Zenebarlang CD Pince, Headbanger, Shark, Viking, Rockpark)
2500 Ft – a Ticketexpress hálózatában, a lottózókban és a helyszínen!


Szolnoki Metal Liget 2009

Jöhet árvíz, gazdasági válság, vagy bármi, a Pallai Produkcióra mindig lehet számítani: már hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Metal Liget fesztivál Szolnokon. A rendezvény keretében a legnagyobb hazai rock- és metal zenekarok lépnek színpadra egymás után, és délutántól hajnalig biztosítják az önfeledt szórakozást.
Fellépnek a magyar metal élvonalbeli bandái, akiknek neve és munkássága külön-külön is garancia arra, hogy megteljen a csarnok, de teret kapnak a feltörekvő zenekarok is. Így együtt igazi zenei „orgia” lesz!
A több mint 12 órás monstre buli, most is, mint minden évben a szolnoki Tiszaligetben, a Főiskolai Olaj Sportcsarnokban kerül megrendezésre, idén április 11-én.
_ELVALASZTO_
A 13:30 – as kapunyitás után a dallamos metal – t játszó fiatal csapat az Alcohol lép fel, majd 14:40 – kor az idén 10 szülinapját ünneplő zenekar a Morpheus csap a húrok közé. 15:20 kor a volt Akelás Katona Főnök László gyűjti maga köré Fenehadát, és mire felocsúdnánk, már délután 4 óra, amikor is a Krízis rock-metál zenekar lép a színpadra. 16:45–től az Iron Maiden rock óriások zenéjét élvezhetjük az Iron Maiden tribute zenekar előadásában, majd 17:30–tól a szó szerint az egyik legnagyobb testtel és hanggal rendelkező Molics Zsolttal, azaz a Cool Head Clan–nal találjuk szemben magunkat. 18:15–től a Zanzibár zenekarban is játszó Sidi zenekara, az egyre nagyobb sikereket elérő Mafia lép a színpadra. Majd este 7 – től a punk zene nagyjai az Aurora csapata zenél, 8 órától pedig az igen sikeres Depresszió őrjíti meg a közönséget. 21:30–tól a metal zene legendái mutatják meg, miről szól a rock n’ roll. Először az Ossian, majd 22:45 – től a Pokolgép énekli el nagy slágereit. Pontban éjfélkor a Road zenekar lép fel, majd éjjel fél kettőkor a Replika zárja a sort.

14.00 Alcohol
14.40 Morpheus
15.20 Fenehad és Katona Főnök László
16.00 Krízis
16.45 Iron Maiden
17.30 Cool Head Clan
18.15 Mafia
19.00 Aurora
20.00 Depresszió
21.30 Ossian
22.45 Pokolgép
00.00 Road
01.30 Replika

BELÉPŐ: elővételben 2990 Ft, aznap 3490 Ft

12