Tag: alternatív metal

The Oddeven – Sötétség és haláltánc

Az Eclipse Records örömmel jelentette be, hogy náluk landolt a baltimore-i The OddEven hard-rock, alternatív metal zenekar. A tengerentúlon a riff-orientált, masszív groove-os és ritmusaival hipnotizáló dalairól már ismert banda felállása: Weed – basszusgitáros, E.T. – gitáros, Chris Volz – énekes és Tosha Jones dobos. A 2021-es Dance of the Dead albumuk sikerét követően a zenekar megírta eddigi legjobb dalait (így mondják), és jelenleg az új lemezük, a Darkness megjelenésére készülnek. Ez, a tervek szerint 2024. januárjában jelenik meg. Addig is látható-hallható a táncuk a halállal.

Allamedah – lélekkel teli zene

Néhány hete adtuk hírül, hogy a portugál prog/alternatív metal csapat, az Allamedah új EP-vel jelentkezik. Most közzétették a 3 dalos EP címadó tételét. Az Alma (jelentése: lélek) az Allamedah teljes művészi léptékét megtestesíti: dallamos, avantgárd, groove-os és tele áthatja az „alma”.

Az egó elengedése nehéz és néha fájdalmas folyamat lehet, de a szabadsághoz és az igazi önismerethez vezető út is egyben.” – elmélkedik David Bitton énekes. „Amikor útjára engedjük az énünkhöz és a hozzá kapcsolódó történetekhez való ragaszkodásunkat, vagyis mindazt, amit önmagunnak mondunk magunkról, arról, hogy kik vagyunk… akkor megnyílunk a megismerés és a tudatosság egy új szintje előtt„.

Ways. – Lemezelőzetesek

Új kislemezzel készül a francia alternatív metal/post-hardcore mezsgyéin vándorló Ways. Melodikus és összetett zenéjükre olyan bandák voltak hatással, mint az Architects, Alexisonfire, The Ghost Inside, Thrice, Underoath. Ezen bandák rajongóinak is ajánlott az Erase és a Why Do We Fall? címre hallgató lemezelőzeteseik. Több információ nem állt rendelkezésre a hír szerkesztésének idején a kislemezről.

Allamedah – Vonzza őket az ismeretlen

Az ismeretlen és az emberi értelmezésen túli világ vonzásában tengeti napjait a portugál Allamedah, akik új EP formájában próbálják feltárni a világ misztériumát. Az Alma digitális formátumban fog megjelenni az UPRISING! Records jóvoltából szeptember 8-án. Progresszív és alternatív stílusmegjelölésű metal zenéjükben nagy szerepet kap a többrétegű megszólalás, ám a melódiák is részét képezik univerzumuknak. Erről a The Great Unknown lemezelőzetesükben győződhetünk meg.

Mass Hysteria – Megjelent az első rész

Új albummal jelentkezett a francia Mass Hysteria. Gyökereik a 90-es évekig vezethetőek vissza és az igazat megvallva azt is reprezentálják megszólalásukban. Az industrial metal és az alternatív metal kombinációja ötvöződik a Korn által inspirált rugós ritmikákkal. Az idén megjelenő albumok egy egységet alkotnak, ám két részre bontva reprezentálják zenéjüket. Tenace nevezetű albumuknak az első része, azaz a Tenace – Part 1 május 26-án jelent meg, míg a Tenace – Part 2 október 27-én fog megjelenni. Kiadók tekintetében a Out Of Line Music/Rough Trade/Believe és a Verycords istállókat kell felkeresnünk. Ízelítőként fogadjátok a Mass veritas és a Le Triomphe Du Réel dalokat.

Mass Hysteria – Tenace – Part 1

(Out Of Line Music/Rough Trade/Believe & Verycords)

1. Tenace
2. Allégorie dans la brume
3. Mass veritas
4. Le triomphe du réel
5. L’art des tranchées
6. Encore sous pression
7. Le grand réveil (feat. Fréhel)

Wasteland Clan – Hamarosan itt a bemutatkozó lemezük

Április 21-én jelenik meg a modern/alternatív metalos német nemzetiségű Wasteland Clan debütáló lemeze The End of Time címmel. A Massacre Records gondozásában megjelenő album egy poszt-apokaliptikus világba kalauzolja el a hallgatót és máris meghallgatható róla a címadó dal és a hozzá tartozó klip.

Wasteland Clan – The End of Time
(Massacre Records)

1. The End of Time
2. Dark Matter
3. Go to Hell
4. Who I Am
5. Revenge
6. Fight Fire with Fire
7. Rising Storm
8. Gods of War
9. Messiah
10. Emptiness

Hellfox – Kettősség az új dalban

Friss dallal jelentkezett a dallamos death metal felé hajló alternatív metalt játszó Hellfox. A kvartett tagjainak meglehetősen eltérő zenei háttere ellenére egy húron pendül. Tagadhatatlan a Amorphis, az In Flames és a Dark Tranquillity hatása, érces, torzított szintetizátorokat illesztve saját, néhol popos hangzásukba. Az énekesnő így szólt erről: „Nem viselünk álarcokat, hogy megfeleljünk a tömegnek, miközben nem is akarjuk mindenáron megkülönböztetni magunkat egy olyan társadalomban, ahol a normalitás csak felszín. A mélység viszont számtalan személyiségből áll, mind a kollektív, mind az egyes ember számára. A mi üzenetünk mindenki számára elérhető, mindenki felismerheti magában: az a kicsi, apró hang a fejünkben, ami vonz vagy taszít… mert számunkra semmi sem normális, semmi sem más.„.

Majd Greta Antic így mutatja be a nótát: „A dal egy kérdés. Az a személy teszi fel, aki nem találja a helyét a világban, és a legnagyobb kétségbeeséssel akarja felébreszteni álmából a jó vagy rosszindulatú istenséget. A kétségbeesett ember különböző neveken szólítja őt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem téved, és végül az istenség válaszol, és beleegyezik, hogy védelmébe vegye azt, aki őt szólította. Az ábrázolás értelmezhető úgy is, mint egy hang, valami, ami a szívből jön, egy érzelem, ami felébred bennünk, és ami arra késztet, hogy valami mássá váljunk. Ami arra kér, hogy megmozduljunk. Valami, ami erőt ad, amikor úgy tűnik, hogy semmi sem menthet meg minket, és ehelyett, minden erőnket összegyűjtve, lehetővé teszi, hogy mégis sikerüljön.

A Greta Antico – ének, Priscilla Foresti – Bass, ének, Gloria Capelli – gitár és Federica Piscopo – dobok felállásúHellfox a négy tag különböző zenei ízléséből és hatásaiból született. Amint mondják: „Nem próbálunk beilleszkedni egy műfajba, a zenénk azt az igényt fejezi ki, hogy közvetítsük azt, ami a maszk mögött van, amit mindenki visel a mindennapokban, függetlenül attól, hogy kik vagyunk”. A hangszeres részek savas és torzított hangokból állnak, nagyszerű atmoszférákkal, ahol két hang harcol egymással.

Hum – a kettősség hűséges szolgái

Nem tartom túl ismert bandának, de még én is összefutottam néhány anyagával a Humnak, mivel egyedi atmoszférájukkal bőséggel megtalálták a maguk közönségét. Az alternatív rock/metal igazán jeles képviselői voltak a 90-es években, majd hosszú időre eltűntek. Nemrég azonban új anyaggal jelentkeztek, ráadásul úgy, hogy az elmúlt 22 évnek gyakorlatilag nem mutatkozik semmi jele friss korongjukon. Nehéz zene, finom, érzelemgazdag ének jellemzi most is, annak az eltűnt évtizednek a hamisíthatatlan hangulatával… A zenekar ráadásul a teljes anyagot meghallgathatóvá tette bandcamp oldalán.

Nothing Exact – Fekete fellegek – 2018

A Nothing Exact nevű szimpatikus dévaványai formációval a tavalyi évben ismerkedtem meg, és már akkor is gondban voltam a stílusuk pontos meghatározásával. Az első (mini)albumával idén márciusban előrukkoló csapat zenei kategorizálása most sem könnyebb feladat: alapvetően 1 gitáros + 1 dobos + 1 basszusgitáros felállásban prezentált alternatív rockzeneként definiálható az, amit csinálnak, de mind a […]

Tovább »