Tag: Amberian Dawn

Dark Sarah – új klip és gyűjtés a lemezre

Dark Sarah névre hallgat az ex-Amberian Dawn énekesnő, Heidi Parviainen friss projektje. Janurár 12.-én jelent meg az albumot beharangozó hivatalos videoklip, ahol Manuela Kraller, a Xandria korábbi énekese szerepel vendégként. A dal rajta lesz a Behind The Black Veil (Episode I) címet viselő albumon, melyhez jelen állás szerint már csak 700 dollár hiányzik a művésznő által szervezett gyűjtésen. Aki szereti a Nightwish és társai által képviselt zenei vonalat, ezen a linken támogathatja a lemez megjelenését: Dark Sarah Indiegogo.

Amberian Dawn – fellépő ruhát is kérhetsz az új lemez mellé



A női énekes finn szimfo-metálos Amberian Dawn a következő nyilatkozatot tette közzé:
“Van néhány jó hírünk… Bizonyára sokán várjátok az új lemezt. Tuomas (Seppälä – billentyűk, gitár) már 10 új, fanatasztikus dalt írt, melyeket ősszel pénzügyi támogatás nélkül rögzíteni fogunk, és a tervek szerint jövő év elején meg is jelentetjük. Ezúttal különleges extrákban gondolkodunk: lesz ugye hagyományos cucc, mint pl. CD, mp3 letöltés, dedikált CD, de ezeken túl zenekari felszerelések, eszközök, színpadi ruhák, stb. is lennének mellékelve a kiadványhoz.
Eddig háromszor turnéztunk Európában és élveztük minden percét, úgyhogy szeretnénk ezt újra meg újra, és teszünk is róla hogy 2014-ben meg is történjen.”

http://www.youtube.com/watch?v=4GCjpmaqTX0&

Amberian Dawn megjelenési dátumok

A finn női énekessel felálló szimfonikus metal zenekar Amberian Dawn második albuma The Clouds Of Northland Thunder címmel jelenik meg Európában várhatóan június hónapban. A korong Angliában már április 22-én, míg Japánban május 3-án a boltok polcaira kerül.






The Clouds Of Northland Thunder számlista:
1.He Sleeps in a Grove (3:20)
2.Incubus (5:03)
3.Kokko – Eagle of Fire (3.17)
4.Willow of Tears (4:10)
5.Shallow Waters (3:38)
6.Lost Soul (3:43)
7.Sons of Seven Stars (3.43)
8.Saga (4:06)
9.Snowmaiden (3:45)
10.Lionheart (3:43)
11.Morning Star (4:36)
12.Birth of the Harp (4:06)


Elder, Pallbearer, Irist
szeptember 27.
Yokai EU / UK Tour 2022
szeptember 29.
Explosions Tour
szeptember 30.