Tag: Amon Amarth

Amon Amarth – új lemez tavasszal

2011. március 28-án jelenik a svéd viking metal banda nyolcadik nagylemeze, mely a Surtur Rising címet kapta. A felvételek a Fascination Steel Stúdióban készültek, kivéve a dobsávot, melyet a stockholmi Park Stúdióban rögzítettek. A felvett 10 dal mindegyike szerepel majd a lemezen, s Johan Hegg énekes elmondása szerint tipikus Amon Amarth anyagra lehet számítani, a változás csak annyi, hogy a hangzás terén némi durvább élt szerettek volna adni a produkciónak.

Surtur kollega amúgy a skandináv mitológia szereplője, ezt mondja róla a wikipedia: „Az első élőlény az univerzumban. Muspelheimban, a tűz világában élt. Szikrákat és lángokat dobált Ginnungagap jegére. A tűzből és a jégből gőzfelhők keletkeztek, amely megfagyott és leereszkedett a szakadék aljára. A fagyból pedig két lény keletkezett. Ymir, az ősóriás, és Audhumla, egy hatalmas tehén. A Ragnarök (istenek alkonya vagy más értelmezésben az istenek végzete) alkalmával tüzes kardjával harcol.

Metalfest 2010

A fesztivál harmadik napja újfent jó idővel indult, s szerencsére ez kitartott végig. Pizzáink elfogyaztása után átnéztük a programot, melyben volt némi variálás, helycsere: az I Divine átkerült a Rockcsarnokba, éjfélre, így aznap elsőként a Sicitur Adastra zenekar produkciójába tekintettünk bele. A dunaújvárosi/budapesti ötös amolyan északias dallamos death metalt játszik, némi szintis aláfestéssel, a középtempókra […]

Tovább »

Amon Amarth – Guardians of Asgaard video

A svéd alakulat elkészítette a tavaly szeptemberben megjelent Twilight of the Thunder God albumhoz kapcsolódó második videóklipjét. A választás a Guardians of Asgaard című dalra esett. A videóban (ahogy a dalban is) közreműködött LG Petrov, aki leginkább az Entombedből lehet ismerős.

A video készítéséről készült egy werkfilm, íme:
_ELVALASZTO_

Amon Amarth a 2009-es Rockmaratonon

Hivatalos hírlevélben erősítették meg a pécsi Rockmaraton fesztivál szervezői az Amon Amarth fellépését:
„Óriási büszkeséggel jelenthetjük be, hogy a 2009-es Rockmaraton Fesztivál keddi kiemelt fellépője a svéd Amon Amarth lesz. Az utóbbi pár év igazi siker szériát jelentett a zenekarnak, utolsó lemezük pedig a Twilight Of The Thunder God osztatlan sikert hozott világszerte úgy a szakma, mint a rajongók körében. A HammerWorld magazin szerkesztőségi listáján az év lemeze lett, a közönségszavazáson pedig:
Kedvenc zenekar: 6. hely (beelőzte: Iron Maiden, Metallica, AC/DC, Nightwish, Slipknot)
Az Év Albuma: 3. hely (beelőzte: Metallica, AC/DC)
Az Év Klipje: 8. hely
Az Év Lemezborítója: 2. hely
Titkuk a stílusokon átívelő, zsigeri, de dallamos, ugyanakkor közel sem puhány muzsikájukban rejlik. Velük tart a HammerWorld Nagyszínpadon a magyar ős metal Pokolgép, és az új generáció két jelentős tagja a Road és a Subscribe. A Rockerek.hu színpadon pedig a hétfői punk kínálatot hosszabbítjuk meg olyan nevekkel mint a Prosectura, Kovbojok, Rózsaszín Pittbull, Yellow Spots, stb.”

Amon Amarth – tervekkel telve

A svéd vikingmetál zenekar egy rövid értékelést tett közzé honlapján a 2008-as évről és a jövőbeli tervikről, íme:
„2008 egy pokoli jó év volt az Amon Amarth számára, szinte egymást érték az érdekesebbnél érdekesebb események. Az évet egy ausztrál/új-zélandi turnéval nyitottuk, először játszottunk arra – egy újabb kontinens meghódítva. Remek volt találkozni az ottani rajongókkal.
_ELVALASZTO_

Új albumunk,  a Twilight of the Thunder God óriási sikert aratott! Nem csak hogy a 48. helyen kezdett az Egyesült Államok Billboard listáján, 10. és 11. helyen Finnországban és Svédországban, Németországban egészen a 6. helyen nyitott, ami szinte hihetetlen! Mindemelett számos Az-év-albuma listán benne volt az első tízben.

Koraősszel részt vettünk egy nagyon sikeres észak-amerikai turnén az Ensiferum, a Belphegor és a The Absence társaságában. Már tervezgetünk egy újabb körutat arra a vidékre.

Nem lehet nem megemlíteni az Unholy Alliance Tour: Chapter III-t. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy hőseinkkel, a Slayerrel oszthattuk meg a színpadot.

Az évet egy hatalmas zúzással zártuk. A Bloodshed over Bochum koncertsorozat jobban sikerült, mint vártuk. 4 koncert 4 egymást követő napon, mindegyiken totális teltház, rajongók a világ minden sarkából. Négy emlékezetes éjszaka, tökéletes lezárása az évnek, haverokkal, rajongókkal – köszi mindenkinek!

2009-re is megvannak a terveink…

Egy jól megérdemelt pihenő után újra útrakelünk, nyomunk egy rövid turnét Spanyolországban, majd pedig Oroszországban játszunk – első alkalommal. Márciusban Európa-turné indul az Obituary, a Legion of the Damned és a Keep of Kalessin társaságában (sajna egyelőre úgy látszik magyar állomás nem lesz – szerk.), és jópár nyári fesztiválos fellépés is fixálódott már. Elfoglaltak leszünk, de ezt így szeretjük.

Hatalmas köszönet minden támogatónknak és rajongónknak, nélkületek nem sikerült volna ilyen remekre ez az év! Reméljük mihamarabb összegutunk egy koncerten vagy fesztiválon!”

Unholy Alliance: Chapter III videók

Felkerült a netre pár video a Unholy Alliance: Chapter III turné milánói állomásáról, amelyen az Amon Amarth, a Trivium, a Slayer és a Mastodon lép fel. Itt tekinthetők meg:

Amon Amarth:


_ELVALASZTO_

Mastodon:


Trivium:



Slayer:



A Slayer egyébként a az 1986-os klasszikust, a Reign In Blood-ot is aktívan tolja a bulikon, olyan új dalok mellett, mint a fenti videón megtekinthető Psychopathy Red.

Amon Amarth on german charts!

The new Amon Amarth album has received an overwhelming Welcome from Metalheads all over Europe! ‘Twilight Of The Thunder God‘ landed on position 6 on the official German longplay Charts which marks the highest Chartentry in the history of the band as well as Metal Blade Europe! „Germans know great beer, high quality cars, good bratwurst and they have a good taste for music. Germany has become a home away from home for us, all thanks to our amazing fans that have shown us fantastic support and loyalty from the very start of our career. You are truly metal and true Vikings!”
_ELVALASZTO_
Twilight Of The Thunder God‘ entered the Charts in several other countries as well. All the entries are higher than the ones the band got for the predecessor of ‘Twilight Of The Thunder God‘, ‘With Oden On Our Side‘! Im some countries it´s the first chartentry ever for Amon Amarth.

„We would like to thank all our fans for all the fantastic support. Without you this would never have been possible! You are the f***ing best!”

Overview European Chartentries ‘Twilight Of The Thunder God’:
Germany – # 6 – Official Album Charts
Finland # 10 – Official Album Charts
Sweden – # 11 – Official Album Charts
Austria # 14 – Official Album Charts
Switzerland – # 21 – Official Album Charts
Norway – # 50 – Official Album Charts
Belgium – # 71 – Official Album Charts
Denmark – # 82 – Official Album Charts
Netherlands – # 87 – Official Album Charts
United Kingdom – #126 – Official Album Charts / #8 – Top 40 Rock & Metal Chart / #11 – Top 50 Independent Album Chart

Check out the latest Metal Blade podcast with Amon Amarth singer Johan Hegg at THIS location!

Amon Amarth kicked off their North American headlining tour last night in Anaheim, CA. For full tour listing click HERE! The band will be playing the Unholy Alliance, Chapter III tour in Europe starting late October.

Twilight Of The Thunder God‘ is in stores Worldwide now! The limited first edition comes as a Deluxe 3-disc package with bonus-cd and bonus-dvd (Live at Summer Breeze 2007). Check out a preview from the bonus-dvd – Asator‘!

Amon Amarth és Slayer a rádióban

Az Amon Amarth vendégeskedik október 3-án Bruce Dickonson rádióműsorában. A frontember Johan Hegg és a Slayer főnök Kerry King lesz majd Dickinson beszélgetőpartnere a The Bruce Dickinson Friday Rock Show-ban, melyet itt meg is tudtok majd hallgatni. További infó a zenekarral kapcsolatban, hogy hamarosan európai turnéra indulnak a Mastodon és a Trivium társaságában. A körút fantázianeve: The Unholy Alliance: Chapter III lesz.

Szeptember 19-én eljönnek a Harag Istenei

A sokak által már régóta várt Amon Amarth lemez már csak három nap és elérhetővé válik a rajongók számára. A Twilight Of The Thunder God három féle verzióban jelenik meg: normál CD dupla LP és egy limitált példányszámú 3 lemezes box lesz kapható belőle. Ez utóbbiban az új lemez mellett egy bónusz CD és egy DVD is helyet kap, melyen egy, a Summer Breeze fesztiválon készült koncert anyaga látható és ha ez még nem lenne elég, egy 40 oldalas AA könyv is megtalálható majd a csini kis kiadványban.
_ELVALASZTO_

Dalsorrend:

1. Twilight Of The Thunder God
2. Free Will Sacrifice
3. Guardians Of Asgaard
4. Where Is Your God?
5. Varyags Of Miklagaard
6. Tattered Banners And Bloody Flags
7. Noo Fear For The Setting Sun
8. The Hero
9. Live For The Kill
10. Embrace Of The Endless Ocean
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.