Tag: Amorphis

Amorphis előzenekarok

Kicsit távolinak tűnik még, de november 21-én ismét Magyarországra látogat az Amorphis a Forging Europe turnéjuk keretében. Míg tavaly a Before The Dawn és az Amoral kísérte őket, idén a finn Ghost Brigade és az izraeli Orphaned Land lesz a kalevala-metal mestereinek segítségére.

Vaskereszt, vagy amit akartok

Rautaa rajan taa címmel a finnek dokumentumfilmet készítettek, melyben a finn metal szcénát mutatják be humoros megközelítésben, a videóban zenészek és politikusok mondják el véleményüket a dologról. Természetesen koncertbevágások és backstage jelenetek is színesítik a filmet. A mozi premier tegnap volt Helsinkiben, a hivatalos oldalra már ígérik az angol nyelvet, meg lesz majd belőle DVD is, gondolom.
A lényeget majdnem lehagytam, a dokumentumfilmben bemutatott zenekarok: Amorphis, Hanoi Rocks, Tuomas Holopainen, Kalle Kujala, Korpiklaani, Jone Nikula, Sonata Arctica, Eicca Toppinen

Amorphis – friss klipp, júniusi DVD

A Skyforger lemez – ami a hazájukban az év albuma lett metal kategóriában az idei Emma Gaala-n (ez kb. a finn Grammy-díj) – From The Heaven Of My Heart c. dalára forgatták új videójukat Amorphis-ék.  


A finn Amorphis  első koncert DVD-jét júniusban hozza ki a Nuclear Blast Forging The Land Of Thousand Lakes címmel. Ezzel mintegy megünnepelve a banda 20. évfordulóját.
A felvétel tavaly november 20-án készült hazájukban, az Oulu-i Club Teatria-ban, ahol a Stratovarius és a Before The Dawn után játszottak. A teljes hosszúságú élő koncert mellett a DVD sok bónusz anyaggal dokumentálja a zenekar lenyűgöző karrierjét.
_ELVALASZTO_

A Forging The Land Of Thousand Lakes négy lemezes deluxe kiadása a következőket tartalmazza:

Két DVD:

A 2009. november 20-i koncert teljes felvétele a Club Teatria-ban (természetesen Dolby Digital 5.1-ben)
– Bónuszként a tavalyi Summer Breeze fesztiválos fellépés 
Tales From The 20 Years címmel egy dokumentumfilm a zenekar karrierjéről
– Videoklippek
– Fotó galéria

A csomag másik két lemezén pedig a november 20-i koncert teljes hanganyaga található audióban.

Dark Tranquillity, Amorphis, Depresszió klipek

Ebben a csillivilli web2-es korszakban egy böngésző akadásmentes futtatásához is kisebb erőgép kell, így a következő három klipre csak linket kaptok.
Friss videót publikált az Amorphis, a finn csapat tavalyi Skyforger nagylemezének a From the Heaven of my Heart dalát választotta alapul, a koncert és backstage felvételekből összeállított videó megtekinthető myspacen.
A másik videót az éppen az Allamokban a Killswitch Engage és a The Devil Wears Prada társaságában turnézó Dark Tranquallity zenekar követte el: a Shadow in our Blood című új nótához a klipet a Vasara Films (Turisas, Dragonforce) készítette, az ő nevükhöz fűződik a melodeath brigád Where Death is Most Alive DVD-je is. A klip tehát megtekinthető youtubeon.
A harmadik videó a 10 éves születésnapját ünneplő Depresszió zenekaré. A klip apropójához a jubileumi válogatáslemez, a Metal Hammer februári számának mellékleteként megjelenő Nincs jobb kor kiadvány szolgált, melyen az öt nagylemez legütősebb dalai hallhatóak, új maszterrel felturbózva. A címadó dalhoz a klipet a Pixel Film készítette és itt tekinthető meg, a rajongóknak pedig érdemes egy pillantást vetni a csapat weboldalára is a hamarosan rajtoló turné állomásai miatt.

Amorphis DVD

20 éves lesz jövőre az Amorphis, az eseményt DVD kiadásával ünneplik meg. A korong anyagát most pénteken fogják rögzíteni a Oulu városában, a Club Teatria nevű helyen. A DVD első lesz a csapat fennállása alatt, címe, borítója még nincs, a megjelenés a tavaszra esedékes.

Múzeumba került Magyarországon a Korpiklaani…

…méghozzá olyan csapatokkal együtt, mint az Ensiferum és az Amorphis! S hogy hogyan kerültek oda?
A közelmúltban nyílt meg a Néprajzi Múzeumban a „(M)Ilyenek a Finnek!” című kiállítás Szarvas Zsuzsanna szervezésében, amely egyfajta keresztmetszetét mutatja be a régi és a mai Finnországnak. Az egyik teremben találhatóak a fentebb említett, manapság legnépszerűbb finn folk-metal csapatokhoz kapcsolódó anyagok.
Természetesen ha Finnország, akkor a Kalevala is kihagyhatatlan, e kiállítás kapcsán már csak azért is, mivel dalaiban kisebb-nagyobb mértékben mindhárom zenekar felhasználja a Kalevalát valamilyen formában. Az a fajta népzenei elemekkel kevert metal, amelyet ezek a csapatok játszanak, szerves része a a mai, élő népművészetnek, része a XXI. századi finn és európai kultúrának. Mindezeket mutatja be a kiállítás igen változatos formában, hiszen az ott látható tárgyak mellett fejhallgatókon még zenét is tudunk hallgatni.
Egy hétvégi napon, egy sétát és egy látogatást biztosan megér ez a kiállítás, hiszen szemléletesen mutatja be, hogy hogyan illeszkedik a finn metal zene a finn kultúrába.

Amorphis toplista helyezések

A hivatalos finn lemezeladási toplistákon kapásból az első helyen nyitott és két hétig tartotta is a pozíciót az Amorphis új lemeze, a Skyforger. Németországban az 55., Svájcban pedig a 48. helyet sikerült megcsípni. Hogy a magyar rajongóknak, hogy tetszik az anyag, októberben élőben is letesztelheti a zenekar.

Amorphis turné

Magyar állomása is lesz az Amorphis őszi turnéjának, a finn híresség október 28-án lép fel a Diesel Clubban. A közel 30 állomásos Forging Europe Tour 2009 kísérő zenekarai még nem nyílvánosak. Az összes állomás:
_ELVALASZTO_

October 7 – Kato, Berlin (D)
October 8 – Club Romein, Leeuwarden (NL)
October 9 – De Nieuwe Pul, Uden (NL)
October 10 – Underworld, London (GB)
October 11 – Biebob, Vosselaar (B)
October 13 – L’ubu, Rennes (F)
October 14 – La Locomotive, Paris (F)
October 15 – Musik Zentrum, Hannover (D)
October 16 – Alte Spinnerei, Glauchau (D)
October 17 – Masters Of Rock Café, Zlin (CZ)
October 18 – Boogaloo, Zagreb (HR)
October 20 – Szene, Vienna (A)
October 21 – Colos-Saal, Aschaffenburg (D)
October 22 – Z7, Pratteln (CH)
October 23 – Juz Live Club, Andernach (D)
October 24 – Hellflame Festival, Lichtenfels (D)
October 25 – Rock Café, Prague (CZ)
October 27 – Loch Ness, Cracow (PL)
October 28 – Diesel, Budapest (HU)
October 29 – Sala Da Concerte, Bucharest (RO)
October 30 – Blue Box, Sofia (BUL)
October 31 – Principal Club Theatre, Thessaloniki (GR)
November 1 – Gagarin 205, Athens (GR)
November 3 – Alpeus, Rome (I)
November 4 – Musicdrome, Milan (I)
November 5 – Substage, Karlsruhe (D)
November 6 – Backstage, Munich (D)
November 7 – Turock, Essen (D)