Tag: Anneke van Giersbergen

Anneke van Giersbergen válaszolt

Anneke van Giersbergen-t a metalos közönség a The Gathering soraiból ismerheti, ahol a csapat ötödik énekeseként 1994 és 2007 között hat lemezt és két EP-készített el. 2007-es kilépése után szólóban folytatta a zenélést, szeptember 23-án már ötödik lemezét jelentette meg, ez a Drive, amiről korábban már olvashattatok. Ezen kívül olyan bandák, illetve előadók lemezein és […]

Tovább »

Anneke van Giersbergen – Drive – 2013

Anneke van Giersbergen annak idején még a The Gathering-ben „varázsolt” el. Úgy a Mandylion/Nighttime birds lemezek idején, úgy a ’90-es évek közepén. Aztán a szólópályáját annyira nem követtem, de a tavalyi lemeze, az Everything Is Changing, illetve a Danny Cavanagh-gal (Anathema) és HevyDevy-vel előadott dalai is olyan meggyőzőek voltak, hogy rajongásom újjáéledt.  Ráadásul tavasszal a Club 202-ben […]

Tovább »

Anneke Van Giersbergen – letölthető dal a megjelenés előtt

Hamarosan érkezik a holland Anneke van Giersbergen (ex-The Gathering, Agua de Annique) friss lemeze, mint arról már többször is hírt adtunk.
A szeptember 23-án megjelenő Drive-ról a címadó dalt már ismerhetitek, most pedig az InsideOut honlapján keresztül az album nyitó dalát, a We Live On-t tudjátok letölteni, amiért csak az e-mail címeteket kell megadnotok.

A tavalyi Everything is Changing vonalába illeszkedő, vagy azt továbbgondoló lemezre egyébként tíz új dal került.
Anneke rajongói nem hiszem, hogy csalódni fognak.

Anneke Van Giersbergen – itt a címadó



Anneke új szólólemeze kapcsán már több hírt is közöltünk. A legfrisebb, hogy a szeptember 23-án érkező Drive album címadója hivatalosan is meghallgatható.



A lemez turnéja október közepén indul, hazai dátum egyelőre nincs. Anneke jövő februárban részt vesz a Progressive Nation at the Sea 2014 elnevezésű hajós fesztiválon, ahol olyan csapatokkal és előadókkal lép fel, mint Devin Townsend, a Transatlantic, a Spock’s Beard, vagy a King’s X, hogy csak néhányat említsünk.

Anneke van Giersbergen – Drive

A felvételekbe már betekintést nyertünk, most jöjjenek a konkrétumok: Drive lesz a címe az ex-The Gathering énekesnő Anneke van Giersbergen szeptember 27-én megjelenő új lemezének, melyet pontosan egy hónappal korábban egy kislemez fog megelőzni. Anneke szavai: „Nagyon várom már, hogy megoszthassam a Drive-ot veletek!”

1. We Live On
2. Treat Me Like A Lady
3. She
4. Drive
5. My Mother Said
6. Forgive Me
7. You Will Never Change
8. Mental Jungle
9. Shooting For The Stars
10. The Best Is Yet To Come
.

Új Anneke album ősszel

Egy negyedórás interjút készített az Eve’s Apple nevezetű női metal webzine a The Gathering egykori csalogányával, aki szólóban először lépett fel Chicagóban pályafutása során. Anneke Van Giersbergen még idén új lemezzel jelentkezik. A hazánkban is előszeretettel koncertező énekesnő legfrissebb szólóanyaga szeptember 27-én jön ki (az albumot felvezető első single viszont már augusztusban napvilágot lát), a lemezt népszerűsítő turné pedig október 13-tól veszi kezdetét Németországban. Újabb magyar állomásról egyelőre nincs hír.

Anneke március végén két exkluzív fellépést adott az USA-ban a kultikus chicagói doom/death csapattal, a Novembers Doommal közösen, akikkel igen jól összebarátkozott.

Pain Of Salvation – Acoustic Tour 2013

Különleges este volt a Club 202-ben. Több szempontból is. Számomra annyiból mindenképp, mert ez volt az első találkozásom Annekével. Eddig valahogy sosem jött össze. Bánom is, nagyon. Aztán különlegessé tette az is, hogy akusztikus turnéról volt szó. A Pain Of Salvationt már láttam néhányszor az A38-on, de gyenge produkciójukkal még nem találkozam. Az izlandi előzenekarról […]

Tovább »
123
Hexvessel Hexvessel
április 24.