Tag: Antimatter

Antimatter – hallgasd meg hetedik nagylemezüket



Black Market Enlightenment
október elején jelent meg a melankolikus dark-progressive rockot játszó brit Antimatter hetedik nagylemeze, amelyről most The Third Arm daluk videóját láthatjátok.


Az egész lemez az alábbiakban hallgatható végig.


 

Antimatter – az első hivatalos klip

Már a harmadik dalt hozta nyilvánosságra a Mick Moss vezette Antimatter Stillborn Empires képében. Abból a szempontból viszont ez az első a szeptemberben megjelent The Judas Table lemezről, amihez klip készült.




Antimatter – Júdás első árulása

Az Antimatter közzétette az első számot az október 9-én megjelenő The Judas Table című hatodik nagylemezéről.

Az előzőekben megosztott gondolatokat a következőkkel egészítette ki Mick Moss frontember: „Az olyan emberi tulajdonságokat válogattam össze az albumra, mint a szívtelenség, tiszteletlenség és hátbatámadás, amelyek számtalan depressziós évet okoztak számomra. Évekig úgy gondoltam, hogy velem van a probléma. Mindig nyitott voltam és a legjobbat próbáltam nyújtani, azonban sokszor csak kihasználtak és elárultak. Ez vezetett arra a megállapításra, hogy hasztalan vagyok és biztosan megérdemlem a sorsomat.”
Jelenleg azonban már másképp látja a dolgokat: „Ráébredtem, hogy a probléma a lelketlen emberekkel volt, akik természetükből adódóan bántak így velem, és nem én voltam a hibás a történtekért.”


Antimatter – érkezik az új album

Három év várakozást követően az idén végre elkészül az Antimatter új albuma, amely a sorrendben a hatodik. A Judas Table október 9-én jelenik meg a Prophecy Records gondozásában, és már most előrendelhető itt. Az eddig kiszivárogtatott információk szerint az árulásról, a szenvedésről és annak leküzdéséről szóló konceptalbumra számíthatunk.

Az Antimatter főnök Mick Moss a következőt osztatta meg az új anyaggal kapcsolatban: „A saját tapasztalatomról éneklek az albumon, azonban szilárd meggyőződésem, hogy ezeket a dolgokat mindenki más is átélte már.”

Antimatter – Judas Table (2015)

1. Black Eyed Man
2. Killer
3. Comrades
4. Stillborn Empires
5. Little Piggy
6. Hole
7. Can Of Worms
8. Integrity
9. The Judas Table
10. Goodbye

Sleeping Pulse – új Mick Moss anyag



Sleeping Pulse
a neve az Antimatter-ből ismert Mick Moss friss projektjének, amiben a portugál Luís Fazendeiro-val (Painted Black) egyesítette erőit. A projekt munkamegosztása szerint Moss az énekért, míg Fazendeiro a zenéért felel.
Az Anathema-s Daniel Cardoso segítségével készített bemutatkozó anyaguk a Prophecy kiadásában jelent meg a napokban Under The Same Sky címmel két változatban. Részletek a klip alatt tovább kattintva.



_ELVALASZTO_
Előzetesek:





A  két CD-s Digipak változat bővített booklettel és 5 bónusz nótát tartalmazó másofik lemezzel jelent meg. 

CD1:
1.Parasite
2.Gagging Order
3.Backfire
4.The Puppeteer
5.Foreign Body
6.The Blind Lead The Blind
7.Painted Rust
8.Noose
9.War
10.Under The Same Sky


CD2 (acoustic):
1.The Puppeteer
2.Gagging Order
3.Backfire
4.Foreign Body
5.The Blind Lead The Blind

Antimatter – új dal

Az angol Antimatter új “kislemezt” jelentetett meg a zenekar Bandcamp oldalán. A Too Late egy euróért tölthető le és ingyen meghallgatható.
A Mick Moss által szerzett dalt 2013-14 telén vették fel a liverpooli Western Recording Studios és a Wyresdale Studios stúdiókban.

Too Late by Antimatter

Antimatter – az új lemez meghallgatható

Az Antimatter ötödik albuma a Fear Of A Unique Identity már meg is jelent, méghozzás négy különböző, kézzelfogható változatban. A normál CD-től a digipak-on és a 2 CD/DVD-s, ún. limitált artbook-on át a mindössze 500 példányban készült bakelitig terjed a skála, melyeket a Prophecy online shop-jában lehet beszerezni.

A teljes lemez meghallgatható a Prophecy Prod. Youtube csatornáján.
A Uniformed & Black hivatalos klipje pedig itt látható:



Antimatter – letölthető a Paranova

Az Antimatter új lemezének megjelenéséig már csak egy szűk hónap (nov. 23.) van, így most az érdeklődés fenntartása, növelése okán letölthetővé tették a Paranova c. dalukat.   

 

Az ötödik Antimatter album (Fear Of A Unique Identity) előrendelés is megkezdődött, IDE katintva megtehetitek.
 

Antimatter – tervezd a bookletet

Az Antimatter következő lemezének digipak kiadásához kapcsolódóan a Prophecy Productions-szel karöltve a rajongók közreműködését kéri. Ha van kedvetek és művészi vénátok, vegyetek részt a Fear Of A Unique Identity lemezhez kapcsolódó versenyben!

A feladat tehát az album dalainak címéhez/tartalmához kapcsolódó illusztráció vagy kép készítése. A csapat weblapjának News/Hírek menüjében találhattok bővebb információt a feladatról, illetve ott a dallista és a dalok tartalmának rövid kivonata is megtalálható segítségként.
Minden címhez egy művet választanak ki, amelyik a digipak kiadáson szerepelni fog és a győztesek természetesen egy-egy albumot is kapnak majd.
A pályázatok beérkezési határideje: 2012. augusztus 31.

Antimatter – új album hamarosan

Tíz éve kötött szerződést a Prophecy Productions és az akkor Mick Moss-t és Duncan Patterson-t rejtő Antimatter. Mostanra a banda a kiadó legrégebbi csapatai közé tartozik, ez idő alatt négy sorlemez – Saviour (2002), Lights Out (2003), Planetary Confinement (2005), Leaving Eden (2008) – és egy válogatás (Alternative Matter – 2010) készült a közös munka gyümölcseként.

Most újabb két lemezre kötöttek szerződést a csapatot immár egyedül életben tartó Mick Moss-szal, s az ötödik album, Fear Of A Unique Identity címmel (ugyan korábban még más címről volt szó) nagyjából kész, s az év második felében meg is jelenik. A folytatása pedig 2014-ben várható The Judas Table címmel.

_ELVALASZTO_

1. Paranova
2. Monochrome
3. Firewalking
4. Here Come The Men
5. Fear Of A Unique Identity
6. Uniformed And Black
7. Wide Awake In The Concrete Asylum
8. The Parade
9. A Place In The Sun

A lemezen Colin Fromont (dob), Vic Anselmo (Vokál), David Hall (hegedű) közreműködött.

1234
szeptember 18.,
szeptember 26.,