Tag: aornos

Aornos – sokáig meg voltam arról győződve, hogy ehhez a zenéhez nem fogok megfelelő tagokat találni

Az Aornos a Frost, illetve a Carcharoth gitárosaként megismert Tátrai Csaba által 2014-ben életre hívott, eredendően egyszemélyes formáció, mellyel Csaba 2015 és 2018 között összesen hét hivatalos kiadványt jelentetett meg. Az azóta eltelt két évben viszont keveset lehetett hallani az Aornos-ról. Csabát a hallgatás okáról, illetve az azt megelőző időszak kiadványairól és történéseiről kérdeztem. (2015 tavaszán, majd 2016 […]

Aornos – Castellum – az első videó



Castellum
címmel jelent meg Aornos első videója, ami az Andartar által szervezett 2019-es debreceni Blackened Mysticism Fesztiválon lett rögzítve az ORV Productions és a Headchrusher Magazin stábja által. Az Algras által 2014-ben létrehozott Aornos annak idején egyszemélyes zenekarként alakult. 2017 őszén sikerült megfelelő zenésztársakat találnia a különböző hangszeres posztokra, és ezáltal már az élőben való megmutatkozás is lehetségessé vált. Jelenlegi felállás: Algras – gitár, fő ének, Terebesi Tibor – gitár, vokál, S – basszusgitár, vokál, Lőrincz Dávid – szintetizátor, Mester Róbert – dobok.


A Castellum az egyik legrégebbi Aornos dal, eredeti verziója 2015-ös bemutatkozó Orior albumán jelent meg, a riffeinek jelentős része azonban már 1998-99 körül megszületett.

A Castellum az erőd, a Fellegvár, amely megingathatatlanul magasodik minden kétellyel, esetleges támadással szemben. Ez a kivételes, csak ideálként ismert embert felülmúló ember lelkének monumentális lakhelye, ahol még a démonok is megregulázva és szolgálatba kényszerítve várják a parancsokat. A farkába harapó Kígyó – mint Uroborosz – motívuma a Lét és Elmúlás örök körforgását hivatott jelképezni. És hogy mi az a bizonyos ‘titkos Hatalom’? Nos, ez minden rejtélyek legnagyobbika.

Aornos – The Great Scorn – 2018

Akik ismernek tudják nagyon jól, ugyancsak válogatós vagyok ha black metalról van szó. Akármilyen össze-vissza bugyogást, kopácsolást nem hajlandó bevenni a fülem, és még mindig úgy gondolom énekelni az igazi kihívás, nem pedig az üvöltözés. Ugyanakkor vannak olyan monstrumok a fekete fém világában amelyek egyszerűen megkerülhetetlenek, megvan a sajátos és emlékezetes dallamviláguk, netán olyan spirituális […]

Aornos – hamarosan érkezik az új album


Április 29-én The Great Scorn címmel érkezik a multi-instrumentalista zenész Algras által működtetett egyszemélyes hazai melodic black metal projekt, az Aornos új albuma, amiről máris itt van két előzetes dal.
 




de profundis – itt az új, Aornos-szal közös split EP

Már kapható, letölthető, teljes egészében meghallgatható a szombathelyi de profundis legújabb, 4-számos anyaga, mely az Aornos zenekarral közös kazettán látott napvilágot, Hymnen an die Nacht címmel.

Zoltan: „2015-ben álltam neki új dalokat írni. Az első nagylemez, a 2014-es This Winter In My Heart megjelenése után az volt a célom, hogy kissé visszakanyarodom a black metal gyökereink felé, kevesebb szintetizátort használva, inkább a gitárriffekre, harmóniákra alapozva akartam hangulatot teremteni. Hangzásban is inkább a 2010-ben megjelent demónk, a Haunted By Ill Angels Only koszosságát, nyerseségét akartam visszahozni, amely jobban illik a magunkfajta puritán black metalt játszó csapathoz. Ekkor jelentkezett az akkoriban induló Fekete Terror Productions feje, Dudás Attila, hogy szeretne velünk egy split kazettát összehozni az Aornos zenekarral közösen. Mivel ez egy különleges alkalom volt, jött az ötlet, hogy mi lenne, ha megcsinálnánk egy szám black metal és doom metal verzióját is. Ebből alakultak ki a Die Nacht és a Ha eljön az éjjel című dalok, amelyek 80%-ban ugyanazokra a témákra épülnek, mégis teljesen más lett a hangulatuk. Ehhez raktuk még hozzá a 90-es évek BM vonalát képviselő Wenn die Nacht kommt nótát és egy régebbi projektemhez készült, ám teljesen áthangszerelt, komplex, de dallamos doom szerzeménnyel lett teljes az EP, mely Az éjszaka címet kapta. Ezt a négy dalt aztán Yzokras a szövegeivel még jobban összefonta, mintegy koncept lemezt alkotva ezáltal.”

Yzokras: „A split-album címadója Novalis Hymnen an die Nacht című költeménye, amelyből egy rövid részlet el is hangzik németül és magyarul is egy-egy dalban. A dalszövegek ugyanakkor inkább csak hangulatukban kapcsolódnak az eredeti költeményhez. Az éjszaka toposzához kapcsolódó elszigeteltség, elrejtőzés, elmúlás érzését próbáltam a tőlem telhető legnagyobb igényességgel megformálni a magyar nyelvű dalszövegekben, amelyeknél a sokszor többszólamú énekdallamok kidolgozását is igyekeztem minél jobban megoldani. A durva, black metal dalok szövegei valójában a magyar szövegek német nyelvű átiratai, fordításai. A szövegileg egymásnak megfelelő Az éjszaka és Die Nacht dalokban inverz megoldással szerepel az említett Novalis idézet.”


A kazettát a Fekete Terror Productionstól lehet megrendelni:
feketeterrorzine@gmail.com
https://www.facebook.com/feketeterrorprod/

Aki a digitális formátumot (is) szereti, az beszerezheti Bandcamp oldalunkon.

de profundis – szöveges videó

Majdnem négy év szünet után, 2018. március 14-én új anyaggal jelentkezik a szombathelyi de profundis zenekar. A két északi típusú black és két atmoszférikus, dallamos doom dalt tartalmazó EP az Aornos zenekarral közösen készített split kazettán, a Fekete Terror Productions kiadásában jelenik meg. A zenei anyag címadója és egyben ihletője Novalis Hymnen an die Nacht című költeménye. A Die Nacht című számra elkészült egy szöveges videó is:



Aornos/de profundis – közös split-album

A Fekete Terror Productions gondozásában jelenik meg az Algras által működtetett egyszemélyes black metal projekt, az Aornos és az atmoszférikus black metalos duó, a de profundis közös split-albuma. A Hymnen an die Nacht címet viselő, összesen 7 dalt tartalmazó anyag március 14-én, a Profanatica budapesti fellépésén jelenik meg.
 

<a href=”http://aornos.bandcamp.com/album/aornos-de-profundis-hymnen-an-die-nacht”>AORNOS / DE PROFUNDIS – Hymnen an die Nacht by AORNOS / DE PROFUNDIS – Split Tape</a> <a href=”http://de-profundis.bandcamp.com/album/hymnen-an-die-nacht”>Hymnen an die Nacht by Aornos/de profundis</a>

Aornos – Visszatérés a mélybe

Legutóbb a fekete fém múltjánál, jövőjénél, eszméinél, és filozófiájánál tartottunk. Folytassuk hát innen. Mi jöhet még ezután? Már nem csak Hitler beszédek, hanem Sztálin felszólalásai is hallhatóak lesznek intróként vagy önálló „dalnak” szánva? Értem én, hogy a nihilizmus már lassan mindenen túlhaladó méreteket ölt, és hogy ha van egy hatás, akkor rövidesen megszületik az ellenhatás […]

Aornos – Visszatérés a mélybe

Mesélj nekem az album létrejöttéről, annak körülményeiről, mind az anyagiak, mind az eszme síkjáról tekintve. Mi volt a legnehezebb, és a legkönnyebb munkálat? A körülményeket tekintve nem sok változás történt; lett ugyan külföldi kiadó-terjesztő, de tudjuk, hogy ez a mai világban nem azt jelenti, mint akárcsak 10-15 éve, pláne még régebben. Főleg, mivel jelenleg az […]

12
augusztus 16.,
augusztus 26.,