Tag: Aphonic Threnody

Aphonic Threnody – élethossznyi ízelítő

Aki találkozott már a nemzetközi összefogásból született funeral doom zenekarral, az Aphonic Threnody-val, annak talán nem lesz meglepetés, hogy az igencsak aktívnak mondható banda újra lemezmegjelenés előtt áll. Ez már a hatodik lesz a sorban a 2012-ben indult csapatnak, ami azért nem rossz eredmény. Viszont, hogy ezúttal is orrunk alá dörgöljék, mennyire szeretik a műfajt, nem álltak meg holmi 9-10 perces rádióbarát temetési muzsikánál és ezúttal dupla lemezben gondolkodtak. Erről hallgathatjuk meg elsőnek a Condemnation című dalt, amit nem kifejezetten a reggeli kávé elfogyasztásáig célszerű megfülelni, mivel bő 18 perces tételről van szó. A hallgatás során megleshetitek az igencsak pofásra sikerült borítót is. Az album egyébként The Loneliest Walk címmel érkezik majd, pontos dátumot egyelőre nem tudni.

Aphonic Threnody – The All Consuming Void (2021)

A valahol a death/doom-funeral doom határain szlalomozó Aphonic Threnody a stílusban megszokott átlag 5-7 éves ciklusokhoz képest igen termékeny együttesnek számít. 2012-es megalakulása óta egy EP-t, négy studióalbumot, és 3 split lemezt is letettek az asztalra. A 2013-as First Funeral és a következő évben megjelent When death comes személyes kedvenceim. Pár éve 2017 környékén amikor […]

Tovább »

Aphonic Threnody – gyorsan íródott lassú morajlás

2012 óta próbál az Aphonic Threnody nevű duóként indult projekt a funeral doom metal belassult vérkeringésének részesévé válni, amihez hol jobb, hol gyengébb anyagokkal sikerült közel kerülniük. Legutóbb tavaly jelentkeztek a The Great Hatred című albummal, aminek már el is készítették a folytatását. Mára komplett zenekarrá váltak Val Atra Niteris dobos (Ad Cinerem, Frowning) és Daius Corpus énekes (Aeonian Sorrow, God Eat God, Clouds, Pantheist). Ez utóbbitól jelentős minőségbeli ugrást is elvárhatunk a zenekarral kapcsolatban. A friss anyag The All Consuming Void címmel érkezik majd, melyről az andalító Restless című szerzeményt már meg is hallgathatjuk.

Aphonic Threnody – Gyászos légkör

Az olasz-chilei felállású death / doom metalos Aphonic Threnody duó The Great Hatred címmel adta ki hat tételes gyászos légkörű lemezét, melyhez három videó is készült.

A Juan Escobar C. (Arrant Saudade) énekes, basszusgitáros, gitáros, programok és a Riccardo Veronese (Towards Atlantis Lights, Dea Marica) gitáros alkotta páros teljes anyaga az alábbiakban hallgatható végig.

Aphonic Threnody – még közel sincs itt a vég

Hatalmas lelkesedéssel indult útjára 2012-ben a nemzetközi összefogásból született Aphonic Threnody néven futó funeral doom metal alakulat, ám a megfelelő körökben mozgó, bizonyított zenészek ellenére sem igazán tudták megtörni a jeget saját maguk és a rajongók közt. Ettől függetlenül két „kellemesnek” ítélhető anyagot már letettek az asztalra: 2014-ben a When Death Comes riogatta a nagyérdeműt, 2017-ben pedig az Of Loss And Greif veszélyeztette a szabadidőnket. Feltételezhetően az októberben érkező The Great Hatred is az időmilliomosoknak lesz címezve, de talán minősége okán megéri belefektetnük a drága perceket. Az anyagról már hallhatunk ízelítőt a Locura és a The Rise Of The Phoenix című dalok révén.

Descend Into Despair – Synaptic Veil – 2017

      Nem kevesebb, mint hét tagot számlál a román Descend Into Despair zenekar, ami akkor tűnik igazán szokatlannak, mikor ráeszmélünk, hogy a zenekar a funeral doom metalnak kötelezte el magát és ez a stílus általában nem kíván meg egy kisebb focicsapatot. A 2010-ben indult zenekarban ráadásul elég keményen elgurulhatott a gyógyszer, mert az […]

Tovább »

Aphonic Threnody – nemzetközi funeral lemez

A nemzetközi összefogásból született Aphonic Threnody első lemezének vendégeit és zenészeit elnézve akár funeral doom szupergroup is lehetett volna, de 2014-es első nekifutásuk nem vert nagy hullámokat a műfajban. Igényes, ugyanakkor rutinmunka lett a When Death Comes, ami pihenőre is küldte egy darabig a projektet. Most azonban érkezik a bíztató ízelítővel rendelkező folytatás, az Of Loss And Grief, méghozzá október elején. 

Aphonic Threnody – brit doom magyar taggal

A szimfonikus metalt játszó hazai Leecher csellósa, Libisch Ábel is tagja a brit székhelyű nemzetközi doom/death csapatnak. 

Az egykori és mai Urna, Dea Marica, Arcana Coelestia, Gallow God, Locus Mortis, Pantheist, Wijlen Wij, Clouds tagok által alapított zenekar új lemeze When Death Comes címmel megjeelent és meg is halllgatható. Az elkészítésében Greg Chandler (Esoteric), Josh Moran (Vacant Eyes) és David Unsaved (Ennui/Necropoli) közreműködött.

<a href=”http://aphonicthrenody.bandcamp.com/album/when-death-comes”>WHEN DEATH COMES by Aphonic Threnody</a>