Tag: Apocalyptica

Apocalyptica – új Metallica lemezével érkeznek ősszel

Ismét Metallica dalokat dolgoz fel az Apocalyptica. A finn cselló-metal zenekar új nagylemezt és őszre turnét jelentett be: november 25-én érkeznek majd Budapestre.

A finn cselló-metal zenekar, az Apocalyptica ma jelentette be, hogy ősszel nagyszabású turnéra indul, bemutatva legendás első albumuk, az Apocalyptica Plays Metallica folytatását. A kettes számmal jelzett friss lemez folytatja azt az utat, amin a finn zeneiskola, a Sibelius Akadémia 4 fiatal csellósa elindult 1996-ban: ekkor találták ki, hogy saját hangszerükön adják elő a legnagyobb heavy metal titánok, vagyis a Metallica dalait. Számtalan koncerttel később a jelenleg hármasként működő együttes most visszakanyarodik a kezdetekhez, bezárva az akkor megkezdett kört. A 26 évvel ezelőtt Nothing Else Matters feldolgozás videóklipjét itt nézhetjük meg:

Az alapító Eicca Toppinen így kommentálta a zenekarral kapcsolatos hírt: “Hihetetlen, hogy a Metallica még ennyi év után is olyan erőteljesen képes megszólítani az embereket. Az pedig igazán varázslatos élmény, hogy mi a színpadon is meg tudjuk osztani a rajongásunkat a Metallica iránt. Ezúttal a látványosság is új szintet ér majd el, alig várjuk, hogy útra keljünk és remek időt töltsünk el a rajongókkal!”

A két hónapos, majd’ 50 állomásos turné november 25-én érkezik Budapestre, a Barba Negra Red Stage-en játszik majd a csapat. A nagyközönség számára a jegyértékesítés február 23-án, 10 órakor indul, de a zenekar rajongói klubjának tagjai és a koncertet szervező Concerto Music early bird hírlevelesei már február 21-étől megvásárolhatjuk az extra kedvezményes belépőjegyeket. A zenekar saját weboldalán kiegészítő VIP jegyeket is kínál majd.

a Concerto Music bemutatja: Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2. Tour 2024
2024. november 25., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Apocalyptica koncert
Belépő: early bird jegyek 10.900 (korlátozott számban), normál elővételben 12.900 Ft, nov.1-től 14.900 Ft. Balkonjegyek: 17.900 (korlátozott számban)
A zenekari rajongói klub és a Conceto Music early bird hírlevelesei számára a jegyértékesítés február 21-én 10 órakor indul. A nagyközönség számára a jegyértékesítés február 23-án, 10 órakor indul.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://apocalyptica.com

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/926076305972003

Epica, Apocalyptica – közös dal, szerdán budapesti koncert

Közös dallal és közös turnéval vár minket március 22-én az Epica és az Apocalyptica. A holland szimfonikus metal zenekar a finn cselló-metal hősökkel a Barba Negra Red Stage-en lép majd fel, a Wheel felvezetése után.

Co-headliner turnén érkezik Budapestre az Epica és az Apocalyptica márciusban, azaz mindkét zenekar teljes hosszúságú műsort ad majd elő a Barba Negrában. A turné több halasztás után indult el idén januárban, a zenekarok pedig eseménydús időszakot tudhatnak a hátuk mögött.

Az Epica tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját: a két évtized alatt 1 millió lemezt adtak el, az online felületeken pedig több mint 300 millió meghallgatással büszkélkedhetnek. Pályafutásuk alatt nagyszerűen ötvözték a metal zenét az operákra jellemző énekbetétekkel, és ezt a teljesítményt világszerte rajongók tömegei értékelik: az Epica több mint 1000 koncertet adott már 60 különböző országban.

Tavaly az Epica pályafutásuk néhány korábbi darabjának újrakiadásával ünnepelte az évfordulót: különböző formátumokban ismét elérhetővé vált az első három, azaz a The Phantom Agony, a Consign To Oblivion és a The Score című lemezük, ráadásul néhány bónusz tartalom is rákerült az új kiadásokra. Emellett megjelent egy 2006-os amszterdami koncert felvétele is, Live At Paradiso címmel, 4K-ra feljavított minőségben. Egy másik friss koncertkiadvány a We Will Take You With Us, ami a zenekar első nagyobb lélegzetű, tv-s koncertfelvétele és egyben első DVD kiadványa volt. Ez a régóta beszerezhetetlennek számító felvétel is újra megjelent. Emellett a csapat a Never Enough című régi klip feljavított változatát is publikálta:

Az Apocalyptica sem unatkozott tavaly: a finnek egy különleges EP-t adtak ki, amiben saját stílusukban dolgoznak fel igazi klasszikusokat: a Metal Classic, Classic Metal lemezen hallható Rimszkij-Korszakov Dongó című tétele, Beethoven 5. szimfóniájának egy részlete és Ravel Bolerója is. Eicca elmondása szerint új nagylemezt a következő évre ígérnek, ugyanakkor igyekeznek alkalmazkodni a modern, digitális világ kihívásaihoz, és ezért időről időre előállnak majd valamilyen újdonsággal.

Ennek jegyében készült az I’ll Get ThroughIt klipje is, amiben a már jól ismert énekes, Franky Perez mellett nem más, mint Geezer Butler játszik.

A most futóturné ráidőzítve pedig az Epica énekesével, Simone Simons-szalgondoltákújra a 2020-as Cell-0 album Rise című dalát.

Március 22-én a két headliner előtt egy finn progresszív metal csapat, a Wheel is játszik a Barba Negrában. A csapat két nagylemez után Rumination címmel adta ki új EP-jét az Inside Out Music-nál, amiről a Blood Drinker itt hallható:

A Concerto Music bemutatja: Epic Apocalypse Tour 2023
2023. március 22., szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Epica, Apocalyptica, Wheel koncertek
Belépő: 10.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a www.tixa.hu oldalon.
A korábbi dátumokra megváltott jegyek érvényesek.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.instagram.com/concerto_concerts/
https://www.facebook.com/events/191970515242439

Apocalyptica – I’ll Get Through It – új videó

Április 7-én startolt el az Apocalyptica többször elhalasztott amerikai turnéja. Ehhez igazítva a Black Sabbath legendás basszusgitárosával, Geezer Butler-rel és Franky Perez énekessel készült I’ll Get Through It daluk videóját tették közzé. dal szövegét Diane Warren dalszerző (Aerosmith, The Cult, Cher, KISS stb.) írta.

Apocalyptica – White Room – új dal

A Cream legendás dalát, a White Room-ot dolgozta át a csellómetalos finn Apocalyptica. A dalhoz vendégként a Papa Roach énekesét, Jacoby Shaddix-szot hívtál el.

Már nagyon vártuk, hogy ezt megoszthassuk veletek új dalunkat! Rendkívül szórakoztató volt elkészíteni egy ilyen legendás nóta átiratát, az pedig külön megtisztelő, hogy Jacoby Shaddix is csatlakozott hozzánk. Remélhetőleg nektek is annyira bejön majd, amennyire mi szeretjük!” – írták közleményükben.

Apocalyptica – Ashes Of The Modern World – új albumuk első előzetese

2020. január 10-én jelenik meg a finn csellómetalos Apocalyptica új albuma Cell-0 címmel, amelyről máris itt van Ashes Of The Modern World videójuk.

A lemez megjelenésével egy időben a banda nagyszabású turnéra indul a Sabaton társaságában, amellyel hozzánk is ellátogatnak. Koncertjük a Budapest Arénában lesz 2020. január 22-én, koncert harmadik fellépője pedig az Amaranthe lesz.

Apocalyptica – koncert DVD-n az első album dalai


Húsz évvel ezelőtt amolyan egyedi kuriózomként jelent meg az Apocalyptica kizárólag Metallica feldolgozásokat tartalmazó első nagylemeze Plays Metallica By Four Cellos címmel. A zenekar ezt egy december 7-én megjelenő Plays Metallica By Four Cellos – A Live Performance című koncert DVD-vel ünnepeli meg, amelynek felvétele idén nyáron készült a finn Savonlinna városában található Olavinlinna-kastélyban készültek. Erről láthattok most pár felvételt.



 

Apokaliptikus kamarazene és ős-rock hengerelés egy este

Régen adott már utoljára koncertet nálunk a finnek első számú metalista csellósnégyese, úgyhogy rajongóiknál nagy volt az öröm, amikor bejelentették új Shadowmaker c. korongjuk népszerűsítése végett Budapestet is a turnéállomások közt. Mivel a PeCsa nem üzemel már nagyon, így a Barba Negra mentette meg a koncertjüket – most már nagyon úgy fest, hogy a jövőben […]

Tovább »

Apocalyptica – itt a Shadowmaker

<!–

Teljesen meghallhatható a YouTube-on az Apocalyptica új lemeze az április 21-én megjelenő Shadowmaker. Az új lemezt finn csapat az Eleven Seven Music Group’s Better Noise részlegénél hozza ki, amelyen a Grammy-díjas producerrel,  Nick Raskulinecz-cel dolgoztak.

A lemezen már nem vendégénekesekkel dolgoztak, hanem az amerikai Franky Perez-t állandósították a lemez felvételéhez.
Egy interjúban arra a kérdésre, hogy Franky állandó zenekari tagnak tekinthető-e még nem adtak egyértelmű választ. A lemezfelvétel után turnéra indulnak és annak tapasztalatai alapján döntenek majd.

_ELVALASZTO_

1. I-III-V- Seed Of Chaos
2. Cold Blood
3. Shadowmaker
4. Slowburn
5. Reign Of Fear (bonus track)
6. Hole in My Soul
7. House Of Chains
8. Riot Lights
9. Come Back Down (bonus track)
10. Sea Song (You Waded Out)
11. Till Death Do Us Part
12. Dead Man’s Eyes

Apocalyptica – Wagnert játszanak

Május 22-én volt Richard Wagner születésének 200. évfordulója. Ennek apropóján a Berlini Állami Balett Intézet művészeti igazgatója, koreográfusa és táncosa, Gregor Seyffert állított színpadra egy stílusokon átívelő előadást, melynek a tánc mellett az audivizuális média és az élő koncert is része. A Seyffert által elképzelt előadás Wagner zenéjét a mai rockzenével kombinálja. Ebben a finn Apocalyptica-t  hívta segítségül. A Wagner Reloaded – Apocalyptica Meets Wagner c. előadás premierje július 5-én lesz a lipcsei Arena színpadán. További információk: Wagner-Show.de.

12
Hexvessel Hexvessel
április 24.