Tag: Autumn Nostalgie

LOWLAND FEST 2023, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Annyi jó fesztivál van ebben az országban, hogy szívem szerint az összesen ott lennék, de sajnos ez fizikai korlátokba ütközik. A július 22-i hétvégére is éppen 2 rendezvény esett, a hódmezővásárhelyi Lowland Fesztivál és az esztergomi a Kill the Mosquitos. A mi utunk az előbbire vezetett több okból is kifolyólag. Sajnos az időnk csak úgy […]

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #179

„Add meg nekem az önmegtartóztatás és a szűzies-ség erényét – csak még ne most” (Szent Ágoston) Amint azt észrevettétek ránk köszöntött a nyár, a fesztiválidőszak. Így egy kicsit mi is uborkaszezont tarunk. Természetesen azért nem feledkezünk meg a frissebbnél frissebb EP-ről, melyekből most is egy igen széles spalettán mozgó válogatást hoztunk el nektek. Közel egy […]

Tovább »

Temple Of Torment // mini-fesztivál beszámoló

Az alkalomhoz és hangulathoz illően, december 2.-án egy hűvös és ködös estén indult a várva várt Temple of Torment kétnapos mini-fesztivál, aminek a szegedi Városi Rock Klub adott helyszínt. Személy szerint nagy kedvvel érkeztem, de hasonló izgatottságot tapasztaltam a többi látogató között is, akik közül némelyek elég sokat is utaztak, hogy jelen lehessenek. A bérletek […]

Tovább »

Fémforgács podcast #22

A múlt heti adásunkat meghallgatva készülődhettek a ma estire.

A 23. ugyan felvételről fog szólni, de ma is rengeteg jó zene lesz.

A tartalomból: From the Sky, KabinLáz, CYD, Jerry Cantrell, Pistols At Dawn, C.O.C., Bad Absalom, Autumn Nostalgie, Extinction In Progress, Rage Against The Machine, Type O Negative.

Autumn Nostalgie – A mélység is beletekint az emberbe

Ataraxia címmel október 22-én jelent meg a szlovákiai atmoszférikus post-black / blackgaze Autumn Nostalgie projekt második lemeze. Az egyszemélyes formációt Almásy Gergely 2010-ben hívta életre az egykori dark ambient vonalú Fekete Erdő utódjaként. Első lemez 2020-ban jelent meg Esse Est Percipi címmel (erről itt  olvashattok).

A valóság törékenysége akkor látszódik meg igazán, ha az ember saját akaratánál fogva alámerül önmaga mélységeibe, ahol maga a mélység is beletekint az emberbe. Ezt Nietzschetől jól megtanultuk. De hogy mit is tapasztal ott az ember, az titokban marad. Ha ki akar jutni, úgy kell eljárnia, mint Münchausen bárónak, hiszen nincs más, aki segíteni tudna. Miután önerőből kihúzza magát, odakint már nem független természetet lát, hanem saját magán keresztül tapasztalja a valóság végtelen egységét. A szemlélő ekkor kezdi meg felfogni a tetrapharmakos igazságát és az ataraxia állapotát.”

Autumn Nostalgie – Alámerülés – dalpremier

Alámerülés címmel mutatta be hamarosan megjelenő új albumának első dalát a szlovákiai atmoszférikus post-black / blackgaze Autumn Nostalgie. Az egyszemélyes formációt Almásy Gergely 2010-ben hívta életre az egykori dark ambient vonalú Fekete Erdő utódjaként. Első lemez 2020-ban jelent meg Esse Est Percipi címmel (erről itt olvashattok). Második lemeze az Ataraxia október 22-én lát napvilágot a Northern Silence Productions kiadásában.

A valóság törékenysége akkor látszódik meg igazán, ha az ember saját akaratánál fogva alámerül önmaga mélységeibe, ahol maga a mélység is beletekint az emberbe. Ezt Nietzschetől jól megtanultuk. De hogy mit is tapasztal ott az ember, az titokban marad. Ha ki akar jutni, úgy kell eljárnia mint Münchausen bárónak, hiszen nincs más, aki segíteni tudna. Miután önerőből kihúzza magát, odakint már nem független természetet lát, hanem saját magán keresztül tapasztalja a valóság végtelen egységét. A szemlélő ekkor kezdi meg felfogni a tetrapharmakos igazságát és az ataraxia állapotát.

Autumn Nostalgie – Esse Est Percipi (2020)

Az Autumn Nostalgie 2010-ben alakult az egykori dark ambient vonalú Fekete Erdő utódjaként. Ennek ellenére az egyszemélyes post-black / blackgaze formáció az elmúlt tíz év alatt gyakorlatilag semmilyen kiadványt nem produkált, csak néhány dalt, amik – egy kivételével – sohasem lettek publikálva. Ami kissé meglepő, hisz az elmúlt évek alatt folyamatosan születtek meg a dalai, […]

Tovább »
Palaye Royale Palaye Royale
május 29.
Sting Sting
május 30.