Tag: Autumnblaze

Autumnblaze – Kiáltvány a háború és az erőszak ellen

2024 elején új lemezével tér vissza a német melankolikus dark metal projekt, az Autumnblaze. Új lemezük Auf zerfetzten Schwingen címmel az Argonauta Recordsnál fog megjelenni kizárólag német szövegekkel. Az album egy erőteljes kiáltványként szolgál a háború és az erőszak ellen. A szerelem, a magány, a halál, a mulandóság és a veszteség témáiba mélyedő zene nyers és szenvedélyes kifejezés a globális nyugtalanság hátterében.

Első dalukként a Niedertracht ismerhető meg, amiről így beszéltek:

A Niedertracht az egyik legmélyebb művészi alkotásunk. Zenéje és szövege úgy ömlik, mint egy szenvedélyes folyó. Őszintén törekszünk arra, hogy a háborút és az erőszakot elítélő üzenete eljusson a konfliktus káoszának csapdájába esettekhez is.” – mondta Markus (ének, gitár, basszusgitár).

Arisjel (dobok és ütőhangszerek) hozzáteszi: „Mély álomból felébredve tükröt tartunk a peremen lévő világhoz. Új kislemezünk, a Niedertracht, amely a hamarosan megjelenő Auf zerfetzten Schwingen című album része, merész, energikus kijelentés az emberiség jelenlegi állapotáról. Magába foglalja az album lényegét, nyers tükröződést mutat világunk bonyolultságáról.

Autumnblaze – Flamedoves – új lemezelőzetes videó

Hét év után új lemezzel tér vissza a melankolikus post-dark rockot játszó Autumnblaze. Új lemezük november 27-én, Welkin Shores Burning címmel fog megjelenni az Argonauta Records kiadásában.

Minden egyes Autumnblaze album életünk különböző fejezetét tükrözi. A Welkin Shores Burning album úgy szól, mintha egy álomszerű utazáson venne részt a hallgató, lelkünk viharos óceánjának vizén. Felelevenednek a rég elfeledett emlékek és beteljesületlen vágyak. Zeneileg pedig ezúttal is új területeket fedezünk fel; elhagyjuk a múlt kijárt ösvényeit. Ezen az albumon olya összefüggések találhatók, melyekre nem lelhettek a többi Autumnblaze lemezen. Igyekeztünk totálisan megélni zenei vízióink iránt vágyálmainkat. Egyben pedig azt gondoljuk, hogy ez a valahavolt legdallamosabb albumunk.” – írják közleményükben

Lemezük újabb előzeteseként Flamedoves videójukat nézhetitek meg.

Autumnblaze – Welkin Shores Burning 

(Argonauta Records)

1. Welkin
2. Planets
3. Explosions
4. One breath
5. The burning sea
6. Leaders
7. Autumn wings, behold
8. Flamedoves
9. Shore

Bonus:
10. All within
11. My swan

Autumnblaze – Leaders – klippremier

November végén érkezik a melankolikus post-dark rockot játszó Autumnblaze hetedik albuma Welkin Shores Burning címmel.

Minden egyes Autumnblaze album életünk különböző fejezetét tükrözi. A Welkin Shores Burning album úgy szól, mintha egy álomszerű utazáson venne részt a hallgató, lelkünk viharos óceánjának vizén. Felelevenednek a rég elfeledett emlékek és beteljesületlen vágyak. Zeneileg pedig ezúttal is új területeket fedezünk fel; elhagyjuk a múlt kijárt ösvényeit. Ezen az albumon olya összefüggések találhatók, melyekre nem lelhettek a többi Autumnblaze lemezen. Igyekeztünk totálisan megélni zenei vízióink iránt vágyálmainkat. Egyben pedig azt gondoljuk, hogy ez a valahavolt legdallamosabb albumunk.” – írják közleményükben.

Lemezük első videójaként a Leaders nézhető meg, amiről az alábbiakat mondták:

Ez egy olyan fajta dal, ami komplett mértékben meghatározza bandánk stílusát. Ez a melankólia himnusza és egyben tökéletes felvezetése a Welkin Shores Burning lemezünknek.

Autumnblaze – új lemez, klip, előzetes dal

A német gothic/depresszív rockot játszó, ’96-ban alakult Autumnblaze ún. stop-motion technikával készített c videoklipet az Invisible Fields c. dalukhoz, ami a következő, Every Sun Is Fragile albumon fog megjelenni.
A klipet Philip L. Ward (Meph Production) készítette.
Tovább kattintva egy majdnem hat perces előzetest hallhattok a készülő lemezről, valamint a dallistát is megtaláljátok. 



_ELVALASZTO_

 
1.Opening
2.New Ghosts In Town
3.Invisible Fields
4.Im Spiegel
5.Mein Engel, Der Aus Augen Fließt
6.Every Sun Is Fragile
7.Cold Soul
8.How I Learned To Burn My Teardrops
9.A Place For Paper Diamonds
10.Verglimmt
 

Sidewaytown interview!

I was talking with Markus Baltes with short and randomly asked questions. First of all please tell us about yourself, much of the people know of Autumnblaze, but you also have another groups, would you tell us about them? Apart from Autumnblaze, I have Sidewaytown and play also in a finnish group called Scarlet Youth. We’ve […]

Tovább »

Sidewaytown interjú

Markus Baltes-szel beszélgettem, csak úgy rövidben és vaktában feltett kérdésekben. Először is mesélj magadról, az emberek egy része csak az Autumnblaze-ről tud, de egyéb formációid is vannak, beszélnél ezekről? Autumnblaze-n kívül, még van a Sidewaytown nevű bandám és ugyancsak játszom egy finn csapatban, a Scarlet Youth-ban. Eddig egy ep-t adtunk ki és épp a debütáló […]

Tovább »

Sidewaytown – Years In The Wall – 2007

„…a világ tetején laktam, a hatodik emeleten, a Világ Fájának legmagasabbik ágán, a liftakna volt a fa törzse.” /Jean-Paul Sartre – A szavak/ A fura nevű és borítójú Sidewaytown nem hiszem, hogy túl sokunknak mondana bármit is, pedig kéne, hiszen két éves korongról van szó. Ha azt mondom Markus Baltes művészúr, akkor már egyesek asszociálnak […]

Tovább »

Sidewaytown bemutatkozó

A Sidewaytown-t Markus Baltes alapította még 2006-ban. Neve a Paragon of Beauty, Autumnblaze rajongóinak valószínű ismerősen cseng, a német zenész az említett csapatok énekes/dalszerzője. Ahogy az Autumnblaze kiadványról kiadványra változott, az elején dallamos doomnak induló zenébe idővel belekeveredtek klausztrofóbikus triprock-os részek, a melankólikus pop balladákra a Radiohead és a The Cure egyszerre volt hatással. A Sidewaytown pedig post rock, filmzenés megközelítésben. (Igaz, ez már az Autumnblaze-től sem állt távol, hiszen dolgoztak fel Twin Peaks-et.) Bemutatkozó lemezük, a Years in the Wall elég sok megpróbáltatás után (pedig nem is Kőmíves Kelemen feleségéről szól!), de vegülis egy jó ideje már kész van, az anyagot a Viva Hate Records adja ki november 27-én. Klikk után egy tavalyi klip:
_ELVALASZTO_


Agrypnie – Exit – 2008

A német Agrypnie neve szerintem az edzettebb black metál fanatikusok előtt se tűnhet túl ismerősen, ennek két oka is van; az egyik hogy igazából zenéjük black metál szerű, de más aspektusok is szerepet kapnak az árnyjátékban, illetve az, hogy egy viszonylag kezdő és aprócska csapatról van szó. 2004-ben alakultak Hessenben, és ez volna Torsten Hirsch […]

Tovább »
Hexvessel Hexvessel
április 24.