Tag: Barbears

Barbears – új szöveges videóval mutatják be a banda új frontemberét


A szegedi stoner metalos Barbears zenekar létszáma négyről, immáron ötre bővült. Az új tag Sword Of Starlight daluk újra felvett szöveges videójuk keretein belül került bemutatásra. A Barbears frontemberének szerepét ezentúl Bogár Ákos tölti be, aki a vajdasági Sequence sorait is erősíti. Az eddigi vokalista, Blanár Levente (aki nem csak hangjával, de modern metalos riffeivel adott még szőrösebb „heréket” a bandának) ezután csak a gitározásra koncentrál a bandán belül.


A banda 2015 nyarán megjelent Enter The Bear című nagylemeze az alábbiakban érhető el.
 
Enter The Bear by Barbears

Barbears – Enter The Bear – 2015

Annak idején a szegedi Barbears Doombar c. bemutatkozó EP-je eléggé megfogott. Már ott és akkor bekerültek a reménység kategóriába a hazai stoner színtér csapatai közül. Aztán eltelt kb. három év, énekest cseréltek és ezzel a húzással két gitáros felállásra is váltottak. Ezt könnyen megvalósíthatták, mert Garamszegi Balázs helyére az a Blanár Levi érkezett, akit a […]

Tovább »

V/A – Hands Of Doom MMXV ˝Extrema unctio˝ – 2015

Armand barátunk idén is összerakta a hazai stoner, doom, sludge zenekarok friss és kevésbé friss felvételeit összegző válogatását. A “lemezt” a Nevergreen egyik oszlopának, Matláry Miklós Kreaton Projekt-jétől kölcsönzött intro és outro foglalja keretbe. A Hands Of Doom MMXV ˝Extrema unctio˝ címet viselő, válogatásra felkerült néhány olyan tétel, amiről korábban már megemlékeztem (a Lumberjack Commando […]

Tovább »

Hands Of Doom – jön az Extrema unctio XXMV

A HOD presents bemutatja:

„Samhain napján, vagyis október 31-én jelenik meg a 2015-ös év hazai stoner/sludge/doom zenei összeállítása.
Az előzőekhez hasonlóan az Utolsó kenet sem lesz egy szokványos válogatás anyag. A válogatáson most is lesz olyan zenekar, aki itt szerepel először premier, illetve albumelőzetes dalával.
Zenekarok: Visioned Frailty, Blackhoney, Skulld, Lumberjack Commando, Active Distruction, DUNGAREE, Slide Away, Witch Bone Garden, Nadir Hungary, Barbears Zenekar, SWAMP, Hot Beaver, Prey.
Az album intro és ountro tételei (Kreaton Project) Matlári Miklós, a Nevergreen billentyűsének szóló projektjéről hallhatóak.
Áldás, és tisztelet!”

Barbears – megjöttek a medvék



A szegedi Barbears megjelentette első teljes albumát Enter the Bear címmel.
A southern ízű bluesos stonerben utazó csapat Vári Gábor Black Hole Sound Dtúdiójában rögzítette a tíz dalt. A Vagabond-hoz már szöveges videó is készült.



A lemezt akár „name-your-price” opcióval is megszerezhetitek a zenekari Bandcamp oldalról.

Enter The Bear by Barbears

Barbears – Enged be a medvét

Enter The Bear címmel jelenik meg a szegedi bármedvék, a Barbears új anyaga.
A 2008 óta stoner/blues metalban utazó csapat két EP-je után rukkol elő első nagylemezével. Az albumon 10 új dal szerepel, és ezen az albumon mutatkozik be a csapat új énekes-gitárosa Blanár Levente, aki a Let the Cigar Die soraiból ismerhető.
Megjelenés július 10.



1.Wasted
2.Lake Of Doom
3.Grasshopper
4.Vagabong
5.So it Goes
6.God Damn Lord
7.Dear Hami
8.Inner Space Intervals
9.La Muerta Peludo
10.Dread



Boddah – EP Szegedről


A szegedi Boddah 2013 novemberében alakult a Let The Cigar Die-ban és a Barbears-ben is érdekelt Blanár Levente ötlete nyomán. Itt a stílus leginkább stoner – grunge vonalon mozog.
A trió (Dencs Dominik – dob, Balogh Attila – basszusgitár) nemrég elkészült az Our Sound Recording Stúdióban rögzített két számos EP-jével, amit több csatornán is elérhetővé tettek. Mi a két dal (Obligation, Labour Forever) YouTube-ra kitett változatát mutatjuk meg, de a Bandcamp-en is megtaláljátok.



_ELVALASZTO_

Barbears – Doombar EP – 2012

A szegedi Barbears egy stoner csapatként élt emlékeimben. Most egy négy nótás EP-vel jelentkeztek, amit ingyen és bérmentve bárki letölthet, meghallgathat a csapat webes elérhetőségeiről. S a stílus kedvelőinek ajánlott is!   <a href=”http://barbears.bandcamp.com/album/doombar-ep”>Doombar Ep by Barbears</a> A négytagú csapatot hiba lenne azonban simán a stoner kategóriába helyezni, mert az csupán egy szelete annak, amit […]

Tovább »

Barbears – online EP

A szegedi Barbears zenekar most elkészült új EP-jét ajánljuk. Sajnos a Doombar egyenlőre kézzel fogható formátumban nem létezik,  viszont a bandcamp oldalukról (meg innen is) ingyen letölthető. 

Doombar Ep by Barbears
A csapat így fogalmazta meg ars poetica-ját: „Amit játszunk az a megalkuvások nélküli esszenciája annak, amit szeretünk. Nincsenek nagy megfejtések, csak az igazi csúnya férfizene.”

Tovább kattintva két klipet láthattok.
_ELVALASZTO_






12