Tag: Behemoth

Behemoth – klip színészekkel

Ismét klipet forgat a Behemoth, a választás az Alas the Lord Is upon Me dalra esett, mely ugye a tavalyi Evangelion-on jelent meg és az egy hét alatt eladott 8500 példányával a Billboard 56. helyén nyitott. A videó producere/rendezője Rafal Szermanowicz és a Grupa 13 volt, ők készítették az Ov Fire and the Void és az At the Left Hand ov God klipeket is. Új korszak ez – kommentálja Nergal, ezúttal ugyanis nincs semmi digitális hókuszpókusz, csak igazi filmezés, remek alakításokkal és kib*szott jó sztorival.  Felkavaró, őrületes és gonosz. Több, mint hetven ember dolgozott a videón, szóval egyértelműen a csapat legnagyobb eddigi produkciójáról van szó.
A klipen egyelőre még zajlanak az utómunkák, néhány képet itt nézhettek meg.
Más: a lengyel csapat új kiadója, a Metal Blade az ősszel egy CD-re összegyúrva kiadja a 2003-as Conjuration és a 2005-ös Slaves Shall Serve EP-ket, ezek eredetileg a Regain-nél jelentek meg.

Virgin Snatch – Act of Grace – 2008

A lengyel fővárosból érkezett Virgin Snatch a keleti blokkban jártasabb thrasherek előtt mindenképpen ismerősen csengő név, mely minőséget és kiállást egyaránt mutat, mint arculat, mind pedig zenei halmazok terén. Buktatókat nem kapunk, ám a műfaj izmosan csapkod, s hogy miért írok egy közel két éves korongról? Gondolom, mert a Mystic Productions kidobja-küldi az összes fölösben […]

Tovább »

Black River – Black’n’Roll – 2009

Kapcsolódjunk egy kicsit a Black River keringő léghajójához a koszos éterbe szorulva. A lengyel csapat 2008-ban alakult Varsóban, s immáron a második lemezüket tették le arra a bizonyos asztalra a Mystic Productions jóvoltából. Mielőtt belemennék mégis miféle heavy metállal állunk szembe, tisztáznunk kell a viszonyokat; több nagyobb névnél is feltűnt egy-két tag a legénységből, így […]

Tovább »

Azarath – Praise the Beast – 2009

Mégis milyen zenét játszhat egy lengyel banda, melyben Inferno (Witchmaster, Behemoth) a dobos, a tagok nagy része a Damnationből érkezett, a gitáros Trufel pedig a Yattering és a Masachist révén szerzett érdemeket? Természetesen csakis death metalt. ’98 óta űzik az ipart, s a szóban forgó már a negyedik nagylemezük; stabil két-három éves periódusokban ontják magukból […]

Tovább »

Behemoth – klip

A lengyel Behemoth friss lemezének (Evangelion) Ov Fire And The Void c. dalára forgattak klipet. A video felvételei Wroclaw-ban folytak Dariusz Szermanowicz rendező vezérletével.



A cenzúrázatlan változatot IDE kattintva láthatjátok.
_ELVALASZTO_

Az augusztus 7-én, a Nuclear Blast-nál megjelenő lemez kilenc dalt fog tartalmazni, melynek keverését a londoni Miloco Stúdióban nem kisebb név végezte, mint Colin Richardson.

Az Evangelion dalsorrendje:

01. Daimonos
02. Shemaforash
03. Ov Fire And The Void
04. Transmigrating Beyond Realms Ov Amenti
05. He Who Breeds Pestilence
06. The Seed Ov I
07. Alas, Lord Is Upon Me
08. Defiling Morality Ov Black God
09. Lucifer

A lemez digipak formátumban is elérhető lesz a gyűjtők számára, s ehhez egy ún. „színfalak-mögött” típusú bónusz DVD jár.

A klipes nótát a csapat MySpace oldalán meghallgathatjátok.

Behemoth – Live Eschaton – The Art Of Rebelion – 2009

Nem túl gyakori jelenség a metal szcénán belül, mikor poros VHS-felvételt avanzsálnak át 5.1-es dolby surround minőségű DVD felvétellé, a lengyel Metal Mind viszont véve a fáradságot elkészített egy ilyesfajta transzplantációt a Live Eschaton mesterszalagjával. A szóban forgó VHS-felvétel a pollák Behemoth krakkói fellépésén készült a 2000-es évben, így természetesen senkit ne érjen meglepetésként az, […]

Tovább »

Behemoth – szarkavarás a DVD körül

Live Eschaton – The Art of Rebellion címmel DVD-je jelenik meg a lengyel Behemoth zenekarnak a Metal Mind Productions gondozásában, csakhogy a Nergal-ék nem járultak hozzá az anyag kiadásához, olvashatjuk a MA-on. Hogy csak ingyenreklámról van szó vagy komolyabb az ügy, egyelőre nem tudni. A DVD mindenesetre április 20-án megjelenik, és az eredetileg VHS-en megjelent Live Eschaton-t, a csapat első videóját tartalmazza, vagyis egy krakkói TV studióban adott 2000. április 27-ei koncertjüket. Ezen felül 2 bónusz videó, 6 bónusz audio, interjú Nergal-lal, 5.1-es hangzás, meg amit csak várhat az ember egy modern DVD-től a házimozizás korszakában.
_ELVALASZTO_

BehemothLive Eschaton – The Art Of Rebellion

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MMP DVD 0169
Formátum: DVD+CD digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: black metal
Megjelenés dátuma: 2009. április 20.

Dalsorrend:

DVD:

1. Decade of ΘΕΡΙΟΝ
2. LAM
3. Satan’s Sword
4. From the Pagan Vastlands
5. Driven by the Five Winged Star
6. The Entrance to the Spheres of Mars
7. Starspawn
8. Carnage (Mayhem cover)
9. Chant for Eschaton 2000
10. Pure Evil & Hate
11. Decade of ΘΕΡΙΟΝ (video clip)
12. Chant for ΕΣΧΗΑΤΟΝ 2000 (video clip)
 
CD:
1. Decade of ΘΕΡΙΟΝ
2. LAM
3. Satan’s Sword
4. From the Pagan Vastlands
5. Driven by the Five Winged Star
6. The Entrance to the Spheres of Mars
7. Starspawn
8. Carnage
9. Chant of ΕΣΧΑΤΟΝ 2000
10. Pure Evil & Hate

Studióban a Behemoth

Hamarosan befejezi az új, jelenleg még cím nélküli lemezét a lengyel pózer-metal Behemoth. Ezúttal a munka a Studio Herz-ben Woytek és Slawek Wieslawscy társ-producerek közreműködésével zajlik. „Folyamatban a munka, elég gördülékenyen haladunk. Nagyon jól kijövünk és úgy vélem gyilkos hangzást találtunk minden gitár számára!” – nyilatkozta Woytek Wieslawski. „Még csak öt napja zajlanak a felvételek és már 3 dal megvan. 3 ritmusgitárt fektetünk le minden oldalon, néha még többet is.” – tette hozzá Woytek testvére, Slawek. „Mesa Boogie Road King-et, Sommatone-t és Diezel Herbert-et használunk. Az első két erősítőt Behemoth koncerteken is használjuk, így lesz a felvételnek egy kis élő íze is. A Diezel meg csak tovább fokozza az összhangzást…”
„Ez a legnyugisabb és egyúttal legkreatívabb studiózás, amiben valaha részt vettem. Ezek a srácok nagyon hatékonyak és hihetetlenül gyorsan dolgoznak! Nagyon sokat pöcsölnek a részletekkel, szóval a gitárom most először szól frankón, haha. Találtunk néhány friss gitár hangzást és összekevertük őket… Ezt az új egyedi Sommatone erősítőt használom, amit nekem építették az amcsik, lenyűgöző hangja van! Régóta Mesa Boogie rajongó vagyok, szóval a Road King adja az alapokat. Ezt keverjük a Diezel Hervert-tel. Biztos vagyok benne, hogy még magasabbra tettük a minőség léceit!” – nyilatkozta Nergal.

Behemoth – At the Arena ov Aion – Live Apostasy – 2008

A lengyel Behemoth immáron 17 éve részesei a súlyos zenék scenéjének, a kezdeti black metál később death metálba váltott át, megtartva utalásokat a múltjukból. Sokaknak kedvenceivé lettek, a fekete fém szerelmesei számára pedig gerinctelen eltorzulás volt ez a halmaz átfolyás. Én szeretem a régi dolgaikat és az újakat egyaránt, bár kétségtelen hogy a kezdeteik mélyebb […]

Tovább »
Hexvessel Hexvessel
április 24.