Tag: Bekes Projekt

S.O.O.T. – itt az EP 2. dala Zahorán Csabával

Kollár Ádám gitáros dalszerző vezette S.O.O.T. (Szűcs ‘Tatám’ Gergely – dobok és Kerezsi Gergely – basszusgitár) visszatért és a múlt héten bemutatott Dear @&#  után a Zahorán Csaba (Billog, Ektomorf, Bekes Projekt) közreműködésével készült dal bemutatásával folytatjuk a Selection Of Old Trax címet viselő kislemez bemutatását.

Az EP öt dala Ádám S.O.O.T.-ot megelőző QvA projektjének (2007) időszakából származik. A 2020-as Second Opputunity Or Trouble lemezhez hasonlóan most is öt kiváló énekes (Török Viktor – Marcello’s Mystical Mind, Zahorán Csaba – Billog, Ektomorf, Bekes Projekt, Gubis Dávid – MZ/X, Hegyesi András – Gypo Circusés Rákóczi Antal – ex-Baby Bone, Nemember) adta a hangját a számokhoz. A második tétel To Leave A Place I Used To Call Home címmel debütált a YouTube-on:

A dal további különlegessége, hogy ez anno is Csabával készült el, ráadásul nem csupán a QvA projekt keretein belül dolgoztak együtt, hanem Ádám első zenekarában (Majestic) is együtt alkottak.

A további dalok sorrendben minden héten pénteken 18:00-kor érkeznek majd.A lemezt – amihez ismét Várdai Lászl készített különleges hangulatú borítót – Ádám saját Korom Stúdiójában, valamint Cserny „Bogi” Kálmánnál  az Origo Stúdióban vették fel, aki a dobok rögzítésén felül a lemez hangzásáért is felelős. 

A banda továbbra is keresi állandó énekesét, az (önjelölt) jelentkezőket az adam.kollar23@gmail.com  címen  várják. A 2020-as Second Opputunity Or Trouble lemez korlátozott mennyiségben továbbra is megrendelhető a fenti címen vagy a ForgácsPR-nél (forgacs.promotion@gmail.com). 

S.O.O.T. – régi dalok új köntösben egy EP-n

Kollár Ádám gitáros dalszerző vezette S.O.O.T. (Szűcs ‘Tatám’ Gergely – dobok és Kerezsi Gergely – basszusgitár) visszatér és a mai napon elkezdi csepegtetni a legújabb kislemezének dalait. A Selection Of Old Trax címet viselő EP öt dala Ádám S.O.O.T.-ot megelőző QvAprojektjének (2007) időszakából származik. 

Artwork: Várdai László


A 2020-as Second Opputunity Or Trouble lemezhez hasonlóan az EP öt dalához is öt kiváló énekes (Török Viktor – Marcello’s Mystical Mind, Zahorán Csaba – Billog, Ektomorf, Bekes Projekt, Gubis Dávid – MZ/X, Hegyesi András – Gypo Circusés Rákóczi Antal – ex-Baby Bone, Nemember) adta a hangját.

Az első tétel (Dear @&#) ma 18:00-kor debütált a YouTube-on:

A további dalok sorrendben minden héten pénteken 18:00-kor érkeznek majd. A lemezt – amihez ismét Várdai László készített különleges hangulatú borítót – Ádám saját Korom Stúdiójában, valamint Cserny „Bogi” Kálmánnál az Origo Stúdióban vették fel, aki a dobok rögzítésén felül a lemez hangzásáért is felelős. 
A banda továbbra is keresi állandó énekesét, a jelentkezőket az adam.kollar23@gmail.com címen várják.
A 2020-as Second Opputunity Or Trouble lemez korlátozott mennyiségben továbbra is megrendelhető a fenti címen vagy a ForgácsPR-nél (forgacs.promotion@gmail.com). 
A dalsorrend:

  1. Dear @&# feat. Török Viktor /Marcello’s Mystical Mind/
  2. To Leave A Place I Used To Call Home feat. Zahorán Csaba /BillogBekes ProjektEktomorf
  3. Szittyóvadászok feat. Gubis Dávid /Mz/x
  4. Black Jack feat. Hegyesi András /GypoCircus
  5. Ezüst a Hold feat. Rákóczi Antal /BabyBone, Nemember/.

Bekes Projekt – új EP és videópremier



Gyujtag
címmel jelent meg a békéscsabai hardcore metalos Bekes Projekt új EP-je, melynek Egyedül A Világ Ellen dalára egy friss videó is készült.


2013 év végén baráti örömzenélésként alakult meg a Bekes Projekt, ami aztán hamar túlnőtt önmagán és az első fellépések mellett 2014 nyarán már meg is jelent a bemutatkozó lemezünk Korlátok nélkül címmel. 2015 végére az aktív koncertezés mellett már össze is állt egy újabb nyolc számos demó, a dalok pedig elég sűrű változásokon estek át, majd 2016-ra kiválasztottuk azt a négyet, amit a legerősebbnek éreztünk és közben kettőre már szöveg is született, így élőben is tudtuk tesztelni a friss szerzeményeket.

Mivel időközben mindannyiunk élete komoly fordulatot vett és az időbeosztás is egyre szűkösebb lett, így a koncertek erősen háttérbe szorultak és inkább a felvételekre koncentráltunk, melyek 2017 nyarán kezdődtek meg a No Silence stúdióban és őszre már az első mix is elkészült, amit végül 2018 februárjában sikerült véglegesíteni. Ekkor egy klipet is forgattunk a nyitó, Egyedül a világ ellen című tételre a szegedi No Total Films stúdiós srácokkal. Az áprilisi premiert követően viszont erősen földbe állt az EP megjelenésének folyamata, mivel nem igazán sikerült dűlőre jutnunk borító ügyben, de végül a FreakBoy Group-nak köszönhetően egy minden képzeltünket felülmúló és az EP-vel remekül harmonizáló kézzel készített tustinta rajz megadta a végső löketet, hogy a házi grafikusunk és basszusgitárosunk, Erdős Dani végső formába öntse a borítót, ekkor született meg a címe is az anyagnak: gyujtag
.”
 
Gyujtag by Bekes Projekt

Bekes Projekt – EP előzetes klip



Vasárnap debütált a Bekes Projekt legújabb dala Egyedül a Világ Ellen címmel, amihez a No Total Films csapatával klipet is készítettek. 


A dal a hamarosan napvilágot látó új EP-jük előfutára, amit a csapat gyulai No Silence Studios-ban rögzített még tavaly. 

Bekes Projekt – DIY klip

A Bekes Projekt friss, saját készítésű klipjére hírlevélben hívja fel a figyelmet:



„Végre elkészültünk egy elég régóta dédelgetett videóklip ötletünk megvalósításával, a végeredménnyel pedig maximálisan elégedettek vagyunk és rendkívül büszkék is, hogy egy szerintünk eléggé egyedi és sajátos hangulatú/képi világú videót hoztunk össze a lemez egyik „legslágeresebb” dalához, az Egyeneshez.
A klipet teljes egészében mi forgattuk saját ötleteink alapján, a felvételekben pedig nagy hasznát vettük Laczkó Tomi dobosunk saját tervezésű sín masinájának, amin a kamerát mozgattuk. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a videó kizárólag 100% élő felvételeket tartalmaz, úgynevezett ‘stop motion’ technikával készült az egész. A nyersanyag összeállításáért és az utómunkáért, effektelésért is Tomi volt a felelős, aki tényleg kiváló munkát végzett. Nagyon kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére!



Ami a zenekar körüli további dolgokat illeti, az utóbbi időben nem véletlenül lassultak le kicsit az események, hiszen vagy munkahelyi vagy éppen családi kötelezettségek miatt mindenki erősen el volt havazva, így a koncertezésből visszavettünk a tavaszhoz képest, de ez persze nem jelentett teljes tétlenséget. A klip körüli munkálatokon kívül már az új számokkal is sokat foglalkoztunk az utóbbi hónapokban és jelenleg 4 új dallal rendelkezünk, amire már íródnak a szövegek is.
A szokásos év végi, születésnapi koncertünk december 5-én lesz hazai pályán a békéscsabai Csehóban, ahol miskolci cimboráink, az Inercy is vendégeskedni fog. 

Beneveztünk a Talentométerre is és bízunk benne, hogy a zsűri minket is beválogat a legérdemesebbek közé és megmutathatjuk magunkat majd az elődöntőben az A38 Hajón október végén.
Ha esetleg valaki a szavazatával támogatni szeretne bennünket, azt itt lehet megtenni: http://talentometer.hu/nevezettek/bekes-projekt
Köszönjük!”

Bekes Projekt hírek

A békéscsabai HC/metal csapat hírlevelét olvashatjátok, amiben a tavaszi koncertek mellett új dalokról is szó esik:

„A hétvégén megkezdődik számunkra is az idei koncertszezon és az év első felében olyan helyekre is ellátogatunk (Miskolc, Dunaújváros, Budapest), ahol első alkalommal fog játszani a Bekes Projekt. Szarvason az év eleji tehetségkutató fesztivál már elég régi hagyományra tekint vissza, március 28-án mi is fellépünk a legerősebb számainkkal és bízunk egy jó eredmény elérésében. A fesztiválszezon kezdete előtt még hazai pályán, Békéscsabán csapunk egy hatalmas bulit régi jó barátainkkal, a nagymágocsi Angertea-vel, akikkel több helyszínre is közösen fogunk ellátogatni a turné során.

Közben pedig már készülnek, formálódnak az új nóták is, már négy szám mondhatni el is nyerte végleges formáját, de egyelőre semmit sem akarunk elkapkodni, folytatjuk a dalírást, az ötletek egy csokorba gyűjtését, valamint két videóklip előkészületi munkálatait is megkezdtük már. Mivel két eléggé erős koncepcióval álltunk elő, plusz Laczkó Tomi dobosunk mérnöki tehetsége is egészen egyedi, filmforgatáshoz rendkívül hasznos eszközök létrehozásában öltött testet, így úgy döntöttünk, hogy teljesen DIY módon mi magunk fogjuk levezényelni a felvételeket.

A tavalyi bemutatkozó lemezünk, a Korlátok Nélkül továbbra is ingyenesen letölthető a bandcamp oldalunkról, az ősszel debütált első hivatalos videóklipünk pedig itt nézhető meg:



Koncertdátumok:
02.21. – Mezőberény, Tóthágas w/ Dramatic Morals, Painful Anger
03.07. – Miskolc, Corner Stage w/ Inercy
03.28. – Szarvas, Zebra Klub (Dobbantó // Zenei Tehetségkutató Fesztivál)
04.03. – Duanújváros, Kaptár Music Pub w/ Angertea, Broken Hourglass
04.04. – Budapest, KVLT w/ Angertea, Hot Beaver, Octahed
05.08. – Békéscsaba, Csehó w/ Angertea, CET”

Bekes Projekt klippremier



Nemrég debütált az első hivatalos Bekes Projekt klip:
 


Alább a csapat kommentárját olvashatjátok:

„Már a lemez munkálatainak vége felé elkezdtünk agyalni különböző klipötleteken, és nagyon sok jó elképzelést sikerült összegyűjtenünk, valamint több ember neve is felmerült, akikkel el tudtuk volna képzelni a közös munkát. A felvetett ötletek kidolgozásába sajnos már nem sikerült annyi időt és energiát belefektetni, hogy ezekből bármi konkrétum meg is valósuljon, viszont mindenképpen szerettünk volna még idén egy videóval kijönni, így igazából adta magát a dolog, hogy első körben csináljunk egy imidzs klipet, ami amúgy is szerepelt a terveink között.

Nem is kellett túl sokat agyalni a továbbiakon, hiszen gyorsan megegyeztünk abban, hogy a lemezt nyitó dalhoz forogjon a klip, teljessé téve a koncepciót, miszerint ez így egy tökéletes bemutatkozás lesz azok számára is, akik esetleg korábban még nem hallottak volna a zenekar létezéséről. Farkas Christián régi jó barátja Csabinak, és korábban már több projekten is dolgoztak együtt az elmúlt években és igazából ő maga ajánlotta fel, hogy szívesen csinálna nekünk egy videót, majd egy rövid megbeszélést követően már meg is egyeztünk lényegében minden egyes kis apró részletben.

A srácokkal nekiálltunk a különböző ötletek összeírásának és elég rövid időn belül egy roppant grandiózus klip forgatókönyvével álltunk elő, exkluzív helyszínekkel, különböző gegekkel, extrém snittekkel színesítve az összképet. Eredetileg 3 külső helyszínen is forgattunk volna, de a szeptemberi monszun időjárás teljesen átrendezte az elképzeléseinket, így a már az eredeti tervben is szereplő belső helyszín szerepét megnöveltük, illetve SOS-ben kerestünk és szerencsére elég hamar találtunk is egy másik beltéri helyszínt.

A forgatások Békéscsabán zajlottak, a leutazást követően már az első este neki is estünk a klip első felében látható jelenetek rögzítésének, ami egyrészt eléggé fárasztó, másrészt pedig igazán remek móka volt. Aztán néhány óra alvást követően mentünk a kettes helyszínre, a város szélén egy lerobbant házban folytattuk a felvételeket. Azt tényleg tudni érdemes, hogy a ház olyan szinten kétes állapotban volt, hogy azért volt bennünk némi félsz, hogy nehogy ránk omoljon majd egyszer csak az egész, haha. Végül minden rendben lezajlott és este a forgatás és a rengeteg pakolás fáradalmait kipihenve még Tamás születésnapját is megünnepeltük egy jó kis kertiparti keretein belül.

Néhány héttel később, miután előállt Christián a klip első vázlatával, csupán néhány további közös diskurzus kellett már csak a véglegesítéshez, elég gyorsan és gördülékenyen összeállt a végső képanyag, amivel mind nagyon elégedettek vagyunk. Jövőre szeretnénk még legalább egy komolyabb klippel is előállni, ami terveink szerint egy rendes történettel ellátott videóanyag lesz majd.

Közben persze már készülnek az új dalok is, de ahogy eddig sem, úgy most sem akarunk semmit sem elkapkodni. Idén még november 8-án Békésen fogunk fellépni egy művházas fesztivál keretein belül, illetve december 13-án a szarvasi Zebra Clubban is el lehet majd még csípni a zenekart élőben.

A lemezünket továbbra is ingyenesen le lehet tölteni a bandcamp oldalunkról, aki pedig fizikai példányra szeretne szert tenni, vegye fel a kapcsolatot velünk – bekesprojektband@gmail.com -, vagy látogasson el valamelyik koncertünkre!”

Bekes Projekt – lemezpremier



Megjelent a Bekes Projekt bemutatkozó lemeze Korlátok Nélkül címmel! A 7 számot tartalmazó anyag meghallgatható és ingyenesen letölthető a bandcamp oldalukon
A felvételek a gyulai No Silence stúdióban és a zenekar házistúdiójában készültek, a keverés és a master pedig megint csak Siminél, a No Silence-ben zajlott.
Hamarosan elkészülnek a CD-k is papírtokos és digipack verzióban, amiket a koncerteken lehet majd beszerezni, korlátozott példányszámban. De privátban is lehet ezekkel kapcsolatban keresni őket a bekesprojektband@gmail.com címen vagy a facebook oldalukon
Az összes dalhoz készülni fog egy kis minimál animáció, az Egyenes című számé már meg is tekinthető:



A bemutatkozó koncertjük június 28-án hazai terepen, Békéscsabán lesz, július 25-én a szolnoki II. Besenyszög fesztiválon, augusztus 20-án pedig a kecskeméti II. Karock fesztiválon is fellépnek majd.

Billog – visszatértek

Négy év szünet után újra visszatért az aktív zenekarok sorába a Billog, ezentúl fővárosi székhellyel!
A 2002-ben Békéscsabán alakult trió legutóbbi, 2010-ben megjelent nagylemeze, a Till Death Do Us Part ingyenesen letölthető a zenekar bandcamp oldaláról. Zahorán Csaba basszusgitáros/énekes őstag mellé Hornyák Kristóf dobos (ex-Subliminal Merger, Satelles) és Batke Bendegúz gitáros (Behind My Mind) érkezett újra teljessé téve a felállást.
Májustól élőben is el lehet majd csípni a srácokat egy méregerős programmal, ami egyelőre a régi dalokra épül, hogy aztán szép lassan a már közösen íródó új szerzemények is fokozatosan gazdagítsák a repertoárt!

Kapcsolódó hír, hogy Csaba tavaly év végi csatlakozásával teljessé vált a békéscsabai Bekes Projekt  tagsága is, ami egy baráti projektként, hobbizenélésként indult útjára 2013 elején. A tagjai között harcedzett békés megyei zenészek találhatók, mint például Laczkó Tamás egykori Billog dobos, Erdős Dániel a megboldogult Nasmith basszusgitárosa, illetve Gyüre Zsolt az egykori Mayday Inc. gitárosa. A hobbizenélés viszont hamar kinőtte magát és jelenleg épp a bemutatkozó lemez felvételei folynak a gyulai No Silence Stúdióban.
A lemez májusra tervezett megjelenését követően pedig koncertekre is lehet számítani a projekttől, zeneileg pedig egy hardcore alapokon nyugvó okos metal zenére kell számítani, magyar szövegekkel, magvas mondanivalóval.

Hexvessel Hexvessel
április 24.