Tag: BILLOG

Fémforgács podcast s04e06 – Billog Csabi

Fémforgács podcast

Zahorán Csaba basszusgitáros-énekes 2002 óta zenél a Billog nevű zenekarában kisebb-nagyobb megszakításokkal. A beszélgetés apropóját egy újragondolt és év elején megjelentetett dal adta, de persze szóba került az Ektomorf friss lemeze, a turnézás kellemes oldala is. Ezen kívül beszéltünk a Csabi konyhája gasztroblogról és a hozzá kapcsolódó eseményekről és persze meghallgattuk a kedvenc dalait is. Az idei […]

Tovább »

Billog – 19 év után új dallal tértek vissza

19 év után új dallal jelentkezett a Billog. Az Ektomorf soraiból ismert Zahorán Csabi vezette ős hardcore zenekar megújult felállásban mutatta be Mindörökre című magyar nyelvű dalát, amiről Csabi a következő infókat osztotta meg:

Már a legutóbbi, 2021-ben megjelent lemez, az A BITTERSWEET SYMPHONY után elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy valami extra megjelenéssel jó lenne megemlékezni a zenekar 20. évfordulójára 2022-ben, még akkor is, ha effektíve inaktív a zenekar, illetve stúdió projektté szelídült. Egyből arra gondoltam, hogy az egyik legelsőként megszületett szerzeményt (Csak Neked Szól!) kellene úgy jó rendesen újragondolni. Azt semmiképp se szerettem volna, hogy egyszerűen csak szolgalelkűen újra felvegyük a dalt. Gitáros fronton mindenképp egy rendkívül kreatív emberre volt szükségem, aki partner tud lenni új dolgok kitalálásában, illetve már meglévő témák megreformálásában. Hagya Ábrissal, aki az Ektomorban zenésztársam már 3 éve, hamar nagyon jóba lettem és az idők során egyre csak mélyült ez a munka és baráti kapcsolat. Nagyon jó vele együtt zenélni és a turnék, koncertek során állandó túratársam is lett, ráadásul tudtam, hogy szereti a Billog munkásságát is, így nem kockáztattam sokat, amikor felkértem a feladatra, amire örömmel mondott igent. Szinte egyből nagyon jó ötletekkel állt elő és az egyik legfontosabb részt olyan szinten megoldotta, hogy tényleg minden előzetes várakozásomat felülmúlta ezzel kapcsolatban. Mindenképp szerettem volna egy epikus felvezetést, egyfajta intrót a dalnak, ami aztán egy még epikusabb formában később visszatér a dalban egy instrumentális gitárszólós rész helyére. Lényegében egy összeülés alkalmával le is fixáltuk az egész dalt és rögzítettünk egy gitár-basszus demót.”

Legnagyobb sajnálatomra Hornyák Kristóf, aki a zenekar 2014-es nagy feltámadása óta minden hanganyagon dobolt és a koncertes/turnézós időszakban is ott volt, igencsak tetemes zenekari és egyéb kötelezettségei mellett nem tudta most ezt a projektet bevállalni, viszont ezúton is hatalmas köszönet és pacsi neki az elmúlt évekért és a megannyi közös élményért. A megüresedett dobos pozíciót végül az a Farkas Zsombor töltötte be, akit jól ismerek az Icenap és Red Swamp zenekarokból és egy roppant tehetséges dobosnak tartom, ráadásul emberileg is jó viszonyt ápolunk már egy ideje. Nem mellesleg stúdiózással is foglalkozik, így aztán tényleg igazi főnyereménynek bizonyult Zsombor, haha! Mivel nem volt teljesen képben a Billog munkásságával, ezt előnyére tudtam fordítani a projektnek és mindenféle megkötés nélkül lényegében teljesen szabad kezet kapott. Persze kellett a végső dobtémákon némileg finomhangolni, de a végeredmény ebben az esetben is minden előzetes várakozást felülmúlt. A szövegen és a basszus témákon én is változtattam itt-ott és lényegében szinte egy teljesen új dal született, így aztán abszolút jogosan kezelhető egy teljesen külön, új szerzeményként. A felvételek a fővárosi Icenap zenekar próbatermében készültek Zsomborral és rendkívül gördülékenyen zajlott az egész. A keverést is igazából egy összeülés alkalmával szinte sikerült is véglegesíteni.

Sok mindennek köszönhető, hogy ilyen sokáig elhúzódott a projekt, de ahogy az a legtöbbször lenni szokott, ez jelen esetben is határozottan a javára vált a végeredménynek és bár néha nehéz volt elfogadni a folyamatos csúszásokat és újratervezéseket, de mai fejjel/füllel cseppet sem bánom mindezt. Például sokat gondolkodtam a borítón is és az elhúzódó munkálatoknak köszönhetően ezen a fronton is sikerült egy teljesen új, a korábbi ötleteknél sokkal komolyabbal előállnom. Tavaly októberben egy fantasztikus izlandi túrán vettem részt és már előtte meg is álmodtam, hogy milyen fényképet szeretnék majd ott csinálni, ami később borítóul tud szolgálni a dalnak. Hatalmas szerencsének, vagy nem is tudom minek nevezzem, hogy ebben maximálisan partnerem volt Forster Ádám profi fotós túratársam, aki konkrétan első kattintásra elkészítette a megálmodott képet. Ezúton is hatalmas pacsi neki! A zenekari fotó(k)ért pedig repülnek a puszik Benyovszky Eszternek!

Rengeteg meló, idő, energia és érzelem lett belesűrítve ebbe az egyetlen dalba, ami minden tekintetben magában hordozza a tipikus Billog védjegyeket, miközben sikerült ezúttal is szintet lépni hangszerelésben és hangzásban egyaránt. Ritkán mondok ilyet, de maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel és egyáltalán nem kizárt, hogy lesz még folytatása ennek a kooperálásnak…

Zahorán Csabival, a Billog 15. évfordulója alkalmából készített interjúnkat itt olvashatjátok.

S.O.O.T. – itt az EP 2. dala Zahorán Csabával

Kollár Ádám gitáros dalszerző vezette S.O.O.T. (Szűcs ‘Tatám’ Gergely – dobok és Kerezsi Gergely – basszusgitár) visszatért és a múlt héten bemutatott Dear @&#  után a Zahorán Csaba (Billog, Ektomorf, Bekes Projekt) közreműködésével készült dal bemutatásával folytatjuk a Selection Of Old Trax címet viselő kislemez bemutatását.

Az EP öt dala Ádám S.O.O.T.-ot megelőző QvA projektjének (2007) időszakából származik. A 2020-as Second Opputunity Or Trouble lemezhez hasonlóan most is öt kiváló énekes (Török Viktor – Marcello’s Mystical Mind, Zahorán Csaba – Billog, Ektomorf, Bekes Projekt, Gubis Dávid – MZ/X, Hegyesi András – Gypo Circusés Rákóczi Antal – ex-Baby Bone, Nemember) adta a hangját a számokhoz. A második tétel To Leave A Place I Used To Call Home címmel debütált a YouTube-on:

A dal további különlegessége, hogy ez anno is Csabával készült el, ráadásul nem csupán a QvA projekt keretein belül dolgoztak együtt, hanem Ádám első zenekarában (Majestic) is együtt alkottak.

A további dalok sorrendben minden héten pénteken 18:00-kor érkeznek majd.A lemezt – amihez ismét Várdai Lászl készített különleges hangulatú borítót – Ádám saját Korom Stúdiójában, valamint Cserny „Bogi” Kálmánnál  az Origo Stúdióban vették fel, aki a dobok rögzítésén felül a lemez hangzásáért is felelős. 

A banda továbbra is keresi állandó énekesét, az (önjelölt) jelentkezőket az adam.kollar23@gmail.com  címen  várják. A 2020-as Second Opputunity Or Trouble lemez korlátozott mennyiségben továbbra is megrendelhető a fenti címen vagy a ForgácsPR-nél (forgacs.promotion@gmail.com). 

S.O.O.T. – régi dalok új köntösben egy EP-n

Kollár Ádám gitáros dalszerző vezette S.O.O.T. (Szűcs ‘Tatám’ Gergely – dobok és Kerezsi Gergely – basszusgitár) visszatér és a mai napon elkezdi csepegtetni a legújabb kislemezének dalait. A Selection Of Old Trax címet viselő EP öt dala Ádám S.O.O.T.-ot megelőző QvAprojektjének (2007) időszakából származik. 

Artwork: Várdai László


A 2020-as Second Opputunity Or Trouble lemezhez hasonlóan az EP öt dalához is öt kiváló énekes (Török Viktor – Marcello’s Mystical Mind, Zahorán Csaba – Billog, Ektomorf, Bekes Projekt, Gubis Dávid – MZ/X, Hegyesi András – Gypo Circusés Rákóczi Antal – ex-Baby Bone, Nemember) adta a hangját.

Az első tétel (Dear @&#) ma 18:00-kor debütált a YouTube-on:

A további dalok sorrendben minden héten pénteken 18:00-kor érkeznek majd. A lemezt – amihez ismét Várdai László készített különleges hangulatú borítót – Ádám saját Korom Stúdiójában, valamint Cserny „Bogi” Kálmánnál az Origo Stúdióban vették fel, aki a dobok rögzítésén felül a lemez hangzásáért is felelős. 
A banda továbbra is keresi állandó énekesét, a jelentkezőket az adam.kollar23@gmail.com címen várják.
A 2020-as Second Opputunity Or Trouble lemez korlátozott mennyiségben továbbra is megrendelhető a fenti címen vagy a ForgácsPR-nél (forgacs.promotion@gmail.com). 
A dalsorrend:

  1. Dear @&# feat. Török Viktor /Marcello’s Mystical Mind/
  2. To Leave A Place I Used To Call Home feat. Zahorán Csaba /BillogBekes ProjektEktomorf
  3. Szittyóvadászok feat. Gubis Dávid /Mz/x
  4. Black Jack feat. Hegyesi András /GypoCircus
  5. Ezüst a Hold feat. Rákóczi Antal /BabyBone, Nemember/.

Billog – LONE WOLF – új videó

LONE WOLF című dalához készítette el új videóját a hardcore metalos Billog. A zenekar 11 év után idén tavasszal mutatta be Bittersweet Symphony című lemezét, amiről a videó dala is való.

A tavasszal megjelent új lemezünk, az a Bittersweet Symphony premierjével együtt kihoztuk a The Struggle We Live videóját is, ami egy végigjátszós/szöveges hibrid volt, a Lone Wolf című dalhoz pedig megint csak egy DIY nulla forintos klipet készítettünk mindössze egy telefonnal, amit a zenekar egykori dobosa/gitárosa Laczkó Tamás kezelt, az utómunkát pedig Puzder Attila, a Petricor zenekar basszusgitárosa végezte, ezúton is nagy köszönet és pacsi neki a segítségért.

Nem olyan régen ugye egy 3 dalos remix gyűjteménnyel is jelentkeztünk, elképzelhető, hogy a közeljövőben születik majd még valamilyen képi megtámogatás hozzá, de az is lehet, hogy valamelyik eredeti dalhoz is készül még egy kis klip a lemezről. A további terveket illetően felmerült 1-2 koncert ötlete is 2022-ben, de ezek megvalósulása elég sok mindenen múlik még jelenleg.

Billog – remix EP

Egy háromszámos remix EP-t jelentetett meg a hardcore metalos Billog zenekar. A bandafőnök Zahorán Csaba (Ektomorf, Bekes Projekt) erről így beszélt:

Négy évvel ezelőtt már volt egy rendkívül sikeres együttműködésünk Farkas Peti (Pí) barátunkkal, aki jelenleg az Eagle has Landed  sorait erősíti, korábban pedig a Subliminal Merger soraiban agárkodott, illetve dOTS  néven különböző elektronikai szerzeményeket / remixeket is komponál. A Waste of Time dalunk remixére a mai napig úgy tekintünk, hogy az egyik, ha nem a legjobb átdolgozás, amit valaha hallottunk, amitől még sokadik hallgatáskor is garantált a libabőr.  Amikor elkezdtünk az új lemezen dolgozni, felmerült, hogy Pí mindegyik dalba belecsempész majd kisebb-nagyobb effekteket, hanghatásokat, szintiszőnyegeket, ezt végül annyira nem erőltettük és inkább teljes szabad kezet adtunk neki, hogy kedve szerint gondolja újra valamelyik dalt az A Bittersweet Symphony lemezről.”

Nem kis meglepetésünkre rögtön hármat is kiválasztott, ezek a Sylvia Likens, a The Void és a Lone Wolf és ezúttal is hozta a már megszokott rendkívül magas minőséget, szinte teljesen új dalokat alkotva a már meglévő szerzeményekből. Ezt a dalcsokrot egy mini EP képében hozzuk most nyilvánosságra dOTS remix session címmel hoztuk nyilvánosságra.

A BITTERSWEET SYMPHONY album:
https://open.spotify.com/album/33RPXbP0SlZT2F5i2Bri8L
THE STRUGGLE WE LIVE klip

Billog – 11 év után új lemezt adtak ki

Bittersweet Symphony címmel jelent meg a hardcore metalos Billog zenekar új lemeze. A Zahorán Csaba (Bekes Projekt, Ektomorf) vezette banda lemezre 11 évet kellet várni. Lemezük The Struggle We Live dalára egy friss videó is készült.

11 év után végre elkészült és minden nagyobb online zenei platformon elérhető az új Billog lemez A Bittersweet Symphony címmel! Az új lemez egy tökéletes összefoglalója az elmúlt 7 évnek, hiszen olyan szerzemények, illetve ötletek is hallhatóak a dalokban, amik a 2014-es újraaktivizálódáskor születtek meg, vagy kezdtünk el dolgozni rajtuk. Mivel sosem volt rajtunk teher, hogy időre elő kéne állni egy lemezzel, így teljesen természetes módon íródtak, illetve gyarapodtak az új szerzemények. Persze azért az nem volt betervezve, hogy ilyen sokáig fog elhúzódni a dolog, haha, de a végeredmény tekintetében mégis elmondható, hogy érdemes volt ennyit várni rá és minden egyes részletet aprólékosan kidolgozni. Ugye időközben 2016-ban így is kihoztunk két klipes szerzeményt (Waste of Time és Uplifted), miközben folyamatosan formálódtak a lemezre szánt dalok.

Az már a legelején világos volt, hogy egy rendkívül színes anyag van születőben, hiszen szinte mindegyik szám más zenei stílusban kalandozik, miközben mindegyik szerzeményt áthatja az a bizonyos Billogos érzés. Kicsit eklektikus, kicsit sötét, kicsit slágeres és nagyon zsigeri az egész! A végső hangzáson is nagyon sokat dolgoztunk, igyekeztünk egy minél természetesebb, de mégis odabaszós, modern végső hangzást elérni. A borítóhoz is egy elég konkrét koncepció fogalmazódott már meg a legelején és sokat beszélgettem erről Károlyi József tetováló barátommal, akinek a Till Death Do Us Part borítója és az Uplifted grafikája is köszönhető. A végeredmény minden előzetes elképzelést felülmúlt, méltó képi megtámogatása a hanganyagnak, összhangban a lemez címével, ami igazából arra a kettősségre utal, ami mindig is jellemzett engem az életem során. Mindenképp szerettünk volna több mozgóképes megtámogatást is az albumhoz, ehhez az első egy playthrough / szöveges videó lett, aminek a végső formába öntése Bende Attila újdonsült Bekes Projekt basszusgitárosnak köszönhető. Nem volt egyszerű döntés, hogy melyik dalhoz is készüljön először klip, de mivel a Billog a hardcore-ból indult 2002-ben és a mai napig áthatja a zenét a hardcore világa, így ez is egy evidens választás volt, illetve én mindenképpen egy pozitív mondanivalójú dallal akartam összekötni a lemezpremiert. Nagyon nagy dolog, hogy ez a lemez végre elkészülhetett, napvilágot láthatott, amiért ezúton is hatalmas köszönet mindenkinek, aki részt vett a folyamatban. Nem volt egy egyszerű meló, az már egyszer biztos! Hogy mi lesz a Billog további sorsa, az egy nyitott kérdés, sok ilyen helyzetben volt már a zenekar az elmúlt 19 évben, így aztán én most sem stresszelek ezen, majd lesz ami lesz. Most inkább annak örülök, hogy ennek az elmúlt 7 évnek egy méltó lezárása, egy fantasztikus lenyomata ez a lemez. Fizikai formátumban nem lesz elérhető, viszont az összes online zenei áruházból beszerezhető az album és lesz egy erősen limitált számban készülő póló is, aminek előrendelése hamarosan meg is indul!” – mondta Zahorán Csaba új lemezük kapcsán.

Billog – egy hardcore banda 15 éve. Interjú Zahorán Csabával

Az egykoron békéscsabai, mára már budapesti illetőségi hardcore metalos Billog zenekar idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Ennek apropójából beszélgettem a csapat múltjáról, jelenéről, és jövőjéről Zahorán Csabával a zenekar vezetője, aki maga is a hazai underground metal színtér egyik jelentős alakjának számít. Szia Csaba! Örülök, hogy hosszú évek után újra alkalmunk van egy jó beszélgetésre. […]

Tovább »

Blizard – évzárás hazai terepen


A soproni modern metalos Blizard zenekar december 30-án hazai terepen, a Bohémia Rockabilly Clubban zárja az évet. A GoodBye bulihoz csatlakozott az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő budapesti Billog, a szintén soproni Lane, és a burgenlandi Siege Of Cirrha zenekar.

A szilveszteri buli előtt mindenképp érdemes ellátogatni a koncertre, ugyanis INGYENES, és négy remek csapat szórakozatja a soproni, illetve környéki zeneszerető közönséget.

Mindegyik csapatot érdemes megnézni, hisz elszántságuk, kitartásuk és zene iránti rajongásuk példaértékű és figyelemreméltó. Zárd az évet Sopronban, és nem fogsz csalódni!
 



 

Billog – összefogás egy jó ügyért – Uplifted ˝klippremier˝



A 2002-ben alakult békéscsabai, mára már budapesti illetőségi hardcore metalos Billog hat évvel ezelőtti Till Death Do Us Part albuma után egy új videoklippel jelentkezett.

A várakozásnak vége! Az alábbiakban látható és hallható az Uplifted, a legújabb dalunk egy videoklippel megtámogatva! Ahogy legutóbb, úgy most is Nova Prospect- es barátainkkal készültek a felvételek annyi különbséggel, hogy a dobot a Grenma Stúdióban rögzítettük Botlik Matyival. A végeredmény ismét minden várakozásunkat felülmúlta, és egy iszonyatosan súlyos hangképet sikerült összehozni a dalhoz. A klipet Schmidt Gergővel készítettük, aki szintén tökéletes munkát végzett és pontosan olyan lett a klip, amilyennek annak idején megálmodtuk. Külön köszönet mindenkinek, aki eljött a forgatásra és aktívan részt vett a klip végén látható tömegjelenetben!” – olvasható a zenekar közösségi oldalán.


A dallal igen különleges célunk van és egy elég speciális háttértörténettel is rendelkezik, ami a klipben illetve a videó leírásában is olvasható angolul, de most összefoglaljuk röviden a történetet magyarul is. Ahogy az bizonyára többeknek ismeretes, 2015. november 19-én egy súlyos buszbalesetet szenvedett az amerikai The Ghost Inside zenekar. A balesetben a két sofőr életét vesztette. Néhány héttel később a zenekari tagok megtörték a csendet és mindannyian bejelentkeztek a kórházból és ekkor vált nyilvánvalóvá a nagyközönség számára, hogy mennyire súlyos is a helyzet. Többek között Andrew Tkaczyk dobosnak amputálni kellett az egyik lábát. És mindezek ellenére egészen példaértékű módon áradt a pozitív erő és elszántság a srácokból, aminek köszönhetően az első sokkot egy mindent elsöprő magasztos érzelemvihar váltotta, illetve csakis a legnagyobb tisztelettel és ámulattal lehet a zenekar tagjaira tekinteni, vagy éppenséggel erőt meríteni a kitartásukból és példamutató hozzáállásukból. Mindezek a gondolatok a dalszövegben is megjelennek. Ezen a gesztuson túl pedig úgy gondoltuk, hogy bár mi csak egy kis pont vagyunk ezen a zenei palettán, de megpróbálunk olyan módon is segíteni a srácoknak, hogy ha valaki a bandcamp oldalunkról letölti a dalt, az abból befolyt teljes összeget továbbítjuk a zenekarnak, de felhívjuk a figyelmet a klipben és most itt is a hivatalos támogatói oldalra, ahol akár közvetlenül is lehet a The Ghost Inside-ot segíteni, támogatni.”  

12
Hexvessel Hexvessel
április 24.