Tag: Blackfinger

Blackfinger – Afternow – új kilp



When Colors Fade Away
címmel október 6-án jelenik meg az Eric Wagner vezette doom metalos Blackfinger második albuma, amiről máris itt van Afternow daluk hivatalos videója.
 


Blackfinger – itt az első dal

 Eric Wagner (Trouble) tavaly igen ígéretes EP-t adott ki a The Skull keretein belül, úgy látszik azonban, hogy Blackfinger nevű, szintén doom metalban utazó projektjével előbb jutnak el a folytatásig, ami az albumkiadásokat jelenti. Az ex-Penance tagokat is magába foglaló banda When Colors Fade Away címen hozza majd ki hamarosan második nagylemezét, amiről egy dalt már meghallgathatunk. 

Blackfinger – élet a Trouble után

Eric Wagner a Trouble-ből 2008-as kiszállását követően visszahúzódott a reflektorfényből és elkezdett egy új anyagon dolgozni. Ez lett 2009-ben a Blackfinger, ami zenekar és nem projekt a közleményük szerint.
A csapatba az énekes barátai kerültek, Rico Bianchi és Doug Hakes gitárosok, Ben Smith basszer, valamint Larry Piatz dobos. Az elkövetkező négy évben tizenegy dalt írtak meg, amik szimplán a zenekar nevét viselő bemutatkozó lemezen fognak megjelenni. A dalokat Wagner egyéni orgánuma erősen meghatározza, amint azt a nyilvánosságra hozott rövid előzetes is mutatja.