Tag: Blues Pills

Blues Pills – Mi lehetne rock’n’rollabb, mint emberi életet és zenét teremteni?

Idén nyáron új lemezével jelentkezik a svéd heavy blues rocker Blues Pills. Elin Larsson énekesnő és zenekara augusztus 2-án, Birthday címmel adja ki hatodik stúdióalbumát, amivel kapcsolatban az alábbiakat osztották meg:

Ezzel az albummal tényleg szabadon engedtük magunkat. Magunk mögött hagytuk az összes korlátot és elvárást, hogy olyan zenét írjunk, amit mindannyian imádunk. Meg akartuk örökíteni azt a nyers és autentikus érzést, amikor élőben játszunk fel egy albumot, ugyanakkor így is rákényszerítettük magunkat, hogy a legjobb munkánkat tegyük le az asztalra. Elin ráadásul állapotos volt a felvételek során, és ugyan mi lehetne rock’n’rollabb, mint emberi életet és zenét teremteni?

A zenekar új lemezének dalait Happy F*cking Birthday turnéjuk keretén belül, november 29-én, a Barba Negra színpadán élőben is bemutatja, a kanadai eklektikus rock’n’roll banda, a Daniel Romano’s Outfit társaságában. Addig is kedvcsinálóként itt van tőlük lemezük címadó dala videója.

Blues Pills – California – új videó

A svéd heavy blues rocker Blues Pills a napokban mutatta be California dalának új verzióját és annak videóját, amelyet Marc Broussard vendégénekessel készítettek el. A dal a zenekar 2020-ban megjelent Holy Moly! albumáról való.

Még néhány nyárral ezelőtt készítettük el ezt a videót, ami legutóbbi Holy Moly! albumunk egyik kedvenc dalunkhoz, a California-hoz készült. Ez egy szenvedélyes dal egy emlékről, egy lelkiállapotról és a vágyakozás érzéséről. A nyárról szól, és amikor az véget ér, kedves emlékként ragad meg benned. A videót akkoriban nem mutattuk be, ezért most szeretnénk megmutatni nektek. Ünnepelni a nyarat és azt, hogy végre újra útra keljünk.” – kommentálták videójukat.

Blues Pills – Wild Horses; akusztikus The Rolling Stones feldolgozás

Egy meglepő feldolgozásdallal jelentkezett a svéd vintage blues rocker Blues Pills. Elin Larson énekesnő és csapata a The Rolling Stones slágerdalának, a Wild Horses akusztikus változatát készítette el, amiről így beszélt:

Egy borongós délutánon, egy nappaliban ülve rögzítettük a dalt. A szabad és melankolikus hangulatát szerettük volna megragadni a magunk módján, egyszerűséggel, de ugyan azzal az erővel. Ez egy dal a szabad szellemnek, amit szívvel-lélekkel készítettünk. Reméljük, nektek is annyira tetszik, mint nekünk.

A dalt élőben is bemutatták egy korábbi online élőelőadás során.

Blues Pills – Megjelent az új lemezük

A svéd vintage blues rocker Blues Pills augusztus 21-én harmadik albumát Holy Moly címmel. Lemezükről a debütálással egy időben megjelent Rhythm In The Blood daluk videóját nézhetitek meg.

A teljes lemez pedig az alábbiakban hallgatható végig.

Blues Pills – Low Road – új videó

Low Road címmel máris itt egy új videó a Blues Pills nyárom érkező lemezéről. A svéd vintage blues rocker harmadik nagylemeze Holy Moly címmel június 19-én fog megjelenni a Nuclear Blast kiadásában.

A Low Road arról szól, hogy a saját magad vagy a legrosszabb ellenséged. A saját démonaid elől való elfutástól, csak az a legrosszabb, amikor felismered, hogy a problémád forrása te magad vagy. Mindeninek az életében vannak nehéz és sötét pontok, amikkel meg kell küzdenie. Remélhetőleg utána csak a megkönnyebbülés pillanatai jönnek.

A videót némi humorral egyfajta élő show-ként csináltuk a ’60-as, ’70-es évek mára már szürreális TV-műsorait alapul véve. Igaz akkor egy ilyen műsorba bekerülni nagy megtiszteltetés volt, ami egyben az első lépések is lehettek egy zenekarnak a rock’n’roll világába. Szeretjük ezeket az ősrégi felvételeket. Most mi is kicsit átéltük.

Blues Pills – Holy Moly 

(Nuclear Blast)

1. Proud Woman
2. Low Road
3. Dreaming My Life Away
4. California
5. Rhythm In The Blood
6. Dust
7. Kiss My Past Goodbye
8. Wish I’d Known
9. Bye Bye Birdy
10. Song From A Mourning Dove
11. Longest Lasting Friend

Blues Pills – Proud Woman – klippremier

Holy Moly címmel június 19-én érkezik a svéd vintage blues rocker Blues Pills új nagylemeze. A lemezről elsőként Proud Woman daluk hivatalos videója nézhető meg.

A Proud Woman dallal a világ összes szenvedélye nőjének és csajának akartunk egy hatalmas himuszt adni. Ha bármikor megerősítést akarnak, csak be kell nyomniuk ezt a nótát. Vagy ha csak jól akarják érezni magukat. Ez a dal mindazokhoz szól, akik kiállnak a létező legnyilvánvalóbb dolog mellett. Egyenlőség és egység. Akárki is vagy, akárhonnan is jöttél. A nők mindig is a változás hajtóerői lesznek. És a változás jönni fog.” mondja a dalról Elin Larson, a banda énekesnője.

Blues Pills – érkezik az első koncert DVD


A svéd retro blues-hard rock Blues Pills november 3-án Lady In Gold – Live In Paris címmel jelenteti meg első koncert DVD / Blu-ray kiadványát. A koncert kép és hanganyagát a párizsi Le Trianon-ban rögzítette a banda, egy teltházas koncert alkalmával, 2016. október 30-án, 1200 lelkes rajongó színe előtt.

A banda friss közleménye így szól: „Izgatottan jelentjük be, hogy hamarosan kiadjuk első koncertlemezünket, DVD-nket, melynek anyagát Párizsban rögzítettük, a Le Trianon csarnokban, a Lady In Gold turné tavaly októberi felvonásán. Azért döntöttünk így, mert szerettük volna megosztani veletek azt az élményt, amit koncertjeink nyújtanak többnyire azon rajongók számára, akiknek még sosem volt szerencséjük élőben látni a bandát. Dalaink élő interpretációja sokban különbözik a stúdiólemezeken hallható verzióktól. Mondhatnánk kicsit rock ’n’ rollosabbak, jóval keményebbek, pszichedelikusabbak, és több jam-rész van bennük, mint a stúdió-nótákban. Márpedig a koncertezés az, amit mindig is a legeslegjobban élveztünk! Nem létezik ugyanis más olyan szituáció, aminek révén ennél közelebb kerülhetünk a rajongókhoz. Igyekeztünk tehát filmre venni e mágikus pillanatokat, érzelmeket, és magát a koncert-atmoszférát, annak érdekében, hogy ugyanezt átélhessétek a saját nappalitokban, kocsitokban is, valamint akárhol, ahol bulizni szeretnétek. Muszáj volt tehát megosztanunk veletek mindezt az élményt!

A DVD anyaga az alábbiakban már megnézhető.
 


Blues Pills – a múlt és jelen balladája



A tegnapi este folyamán nálunk is zseniális koncertet adó svéd vintage hard rocker Blues Pills egy új klippel jelentkezett. A videó a csapat augusztus 5-én megjelenő Lady In Gold albumának I Felt A Change címmű balladájára készült és a Backyard Babies dobosa, Peder Carlsson, illetve híres svéd filmkészítő, Johan Bååth rendezte.

Elin Larsson énekesnő így nyilatkozott a klipről:

„Az I Felt A Change az új lemez egyetlen balladája, egyben a legszemélyesebb szám, amit valaha írtam. Ezért is olyan lecsupaszított a hangszerelése. Azt akarom, hogy a hallgató maga alakítsa ki a véleményét róla, ahogy tette azt a klipünk rendezője is. Az én értelmezésem maradjon titok! Az életben néha túl nehéz döntéseket kell meghoznunk, amelyekhez talán túl fiatalok vagyunk, aztán jön a bűntudat, a szomorúság, a sajnálat. Ez számomra amolyan fényképe egy olyan emléknek, amely mindig velem lesz. És nem is akarom elfelejteni. Ez egy művészi videó egy múltjával küzdő, majd azt elengedő személyről, aki így visszajut oda, ahol minden kezdődött. A múltjának szelleme, ő maga válik a jelenének szellemévé.”



12