Tag: Borknagar

Borknagar – megváltak a dobostól

A norvég Borknagar a következőket nyilatkozta: “A zenekar úgy döntött, hogy meg kell válnia amerikai székhelyű dobosától, David Kinkadetől. Döntésünkben nincs személyeskedés, egyszerűen a földrajzi távolság állt közénk. Ahhoz, hogy lendületesen működjenek a zenekar dolgai, egy helyi dobossal kell együttműködnünk. Köszönjük David munkáját és a jövőbeni dolgaihoz sok sikert kívánunk!”
A dobos így kommentálta: “Több oka is van, hogy kirúgtak, nem ért váratlanul a dolog, fel voltam készülve rá. Az elmúlt három évben érezhető volt mindez… A rajongók megérdemlik, csak miattuk mondom hát: a legjobbakat kívánom a Borknagarnak!”

David Kinkade
, aki korábban az Arsisban és a Malevolent Creationben püfölte a bőröket, néhány hete a Soulfly legénységéhez csatlakozott.

Kapcsolódó hír, hogy a Borknagar jelenleg új lemezének felvételein dolgozik, melynek lehetséges megjelenése 2012 februárja lesz.
A Soulfly pedig már befejezte új anyagának munkálatait, a megjelenés szintén február.

ICS Vortex – új dal és lemez

A Century Media-nal augusztus 22-én megjelenő Storm Seeker című ICS Vortex lemezről ízelítőnek itt a The Blackmobile című dal:


A lemezfelvétel elkészülte után alakult ki az alábbi felállás, mellyel a koncerteken lehet majd találkozni:
ICS Vortex – ének
Asgeir Mickelson – dob
Terje Andersen – gitár
Jens F. Ryland – gitár
Steinar Gundersen – basszusgitár

Borknagar – a Century Media Records-nál


A norvég Borknagar 3 albumra szóló szerződést írt alá a Century Media kiadóval. A banda már javában dolgozik az új lemezén, ami várhatóan 2012 elejére várható! Øystein G. Brun nyilatkozatában elmondta, hogy belső üzleti ügyek miatt, közös megegyezéssel váltak el az Indie Records-tól.

Borknagar és a családi kötődés

Az alábbiakban David Kinkade, a Borknagar/Malevolent Creation dobosának nem mindennapos levelét és felkérését olvashatjátok:

“Hello Borkerek, segítsetek már rajtam… Szóval az anyám eléggé elviselhetetlen. Mindig is az volt és valszeg mindig az is marad, de nem ez a lényeg. Szóval benne van valami modellkedős szarságban, nem igazán vágom, és most úgy tűnik valami versenyben vesz részt… és… ő tegyetek már meg nekem egy szivességet a Borknagar jövője érdekében… nos, annak az érdekében, hogy továbbra is a Borknagar-ban lehessek. Az egyetlen oka, hogy elküldtem ezt a posztot az, hogy az Amerikai Rákellenes Alapítvánnyal kapcsolatos és az hogy elvesztettem a nagymamámat (az EGYETLEN személyt, aki mindig is támogatta a profi dobolással járó életformámat), 2008 karácsonyán halt meg rákban, egy héttel azelőtt, hogy Norvégiába kellett repülnöm feljátszani az Universal album dobsávjait.
Szóval, menjetek a http://www.model.christopherandbanks.com/Home/ViewEntries2 oldalra, keressétek meg a második lapon Karen Nelson-t és szavazzatok rá. Remélem ő nyer, aztán leszáll rólam.
Azért függ annyira ezen a Bork’ sorsa, lol, mert anyám az United Airlines-nál dolgozik, és ő az én jegyem… ha Amsterdamba vagy Norvégiába utazok a Borknagar miatt. Ha nem maradok jóban vele, elvesztem az ingyenjegyemet és már eddig is vékony jégen egyensúlyozott a kapcsolatunk, haha. EZ NEM TÖRTÉNHET MEG. Lol.
Nem akarok persze nagyon összehaverkodni vele, mivel sosem támogatta a dobos pályafutásomat, szóval ahogy mondtam, ha leszáll rólam, akkor legalább meglesznek a repjegyek és nem lesz a seggemben állandóan.
Tudom, hogy elég meredeken hangzik… de segítsetek.”

Így beszél egy érett gondolkodású 27 éves fiatalember.

Borknagar – univerzális

1. Havoc
2. Reason
3. The Stir of Seasons
4. For a Thousand Years to Come
5. Abrasion Tide
6. Fleshflower
7. Worldwide
8. My Domain (feat. guest vocals by I.C.S Vortex)

2010 február 22-én négy év csendet tör meg a Borknagar, megjelenik a csapat 8. nagylemeze. Az Universal-t az Indie Recordings/The End kiadók terjesztik és négy féle verzióban lesz kapható (műanyagtok, digipak, Sárkány-verziós box-set, LP). A 8 dalt a norvég Toproom Studioban vették fel külső segítség és iránymutatás nélkül.

Cronian – Enterprise – 2008

 Minden igazhitű viking-folk-black fanatikus skandináv üdvöskéje, Vintersorg és a Borknagar főnök Oystein Garnes Brun 2000-ben ráeszmélt arra a tényre, hogy nekik egyéb zenei aktivitásuk mellett életre kell kelteniük még egy side projektet, ami végül is Ion-ból Cronianra keresztelődött át. A korai ébredés eredménye öt évvel később érett be Terra néven, tavaly pedig, olybá tűnik, kedvezett a […]

Tovább »

Ulver – Shadows of the Sun – 2007

A sors és a fémforgács promó listája úgy hozta, hogy mostanában szinte nem is írok másról, csak egykori nagy és kultikus zenekarok újrakiadott lemezeiről, vagy a múltban vezető pozíciót és etalont jelentő, mára megszűnt vagy átalakult hordák produktumairól. Így van ez az oszlói Ulver esetében is, melyet megint csak – úgymond – illik ismerni; legalább […]

Tovább »

Borknagar – lemezcím és megjelenési dátum

Az új Borknagar albumot “Origin” címre keresztelték, és  október 30-án jelenteti meg Európában a Century Media/EMI. Az amerikai megjelenési dátum még egyenlőre nem ismert. A csapat a következőket írja:

“A rajongóink többsége már tudja, hogy Origin egy tisztán akusztikus album. Egy olyan elképzelésnek a puszta és becsületes eredménye, amit már régóta szeretünk volna megvalósítani. Megmutatja az igazi akusztikus alapjait a zenénknek. Azok, akik jártasak a zenénkben, tudják, hogy ez mindig  szerves része volt a muzsikánknak. Ezért úgy döntöttünk most egy ilyen albummal rukkolunk elő. Nekünk nagyon tetszik az eredmény, és úgy gondoljuk ez bemutatja a zenekar egy olyan oldalát amit előtte soha nem halhattál csak érezheted a jelenlétét

Hogy mindezt megvalósítsuk több kimagasló zenésszel dolgoztunk együtt. Erik Tiwaz aka Tyr (bass) megfűszerezte az albumunkat mélyen morajló varázsával. Sareeta (hegedű) és Thomas Nilsson (cselló) segített nekünk, hogy megtaláljuk azt az eredeti fából készült húrhangot, amire az album vágyakozott. És norvég fuvola-ikon Steinar Ofsdal (fuvolák) misztikus és elbűvölő atmoszférát adott hozzá a dalokhoz.

Jó szokás szerint a borítót Asgeir Mickelson készíti.

Nemsokára új információkkal jelentkezünk!”

Pantera Pantera
május 30.
Powerwolf Powerwolf
június 04.