Tag: Brain Drain

Brain Drain – EP előzetes KFT feldolgozás

A karcagi illetőségű Brain Drain több ízben mutatkozott már meg a hazai színtéren. Az idén új EP-vel jelentkező csapat elsőként egy KFT feldolgozással, az 1985-ös Bál az operában című szerzeménnyel rukkolt elő, melyet hosszas munka előzött meg.


A videó operatőre az a Vincze Sándor volt, aki már a 2015-ös Vége van című szerzemény klipje kapcsán is dolgozott a karcagi fogattal. A most megjelent klipben egy fiatal kamasz, a – szintén karcagi illetőségű – Senor-ból ismert Perge Adrián is közreműködött, akinek billentyűjátéka nagyszerűen egészíti ki a rockzenei alapra húzott, lassan 30 éves művet.



Törőcsik István
– a zenekar frontembere – a következőket nyilatkozta:
„A dal átdolgozásának ötlete Nagy Peti fejéből pattant ki, melyet első körben személy szerint elutasítottam. Ő azonban nem hagyott békén és addig nyüstölt vele, míg rábólintottam az ötletre.
Amikor hozzáfogtunk a dalhoz, tudtuk jól, hogy két opció áll rendelkezésünkre, vagy hűek leszünk az eredeti műhöz, vagy teljesen átgyúrjuk. Amondók voltunk, hogy az eredeti változat úgy jó, ahogyan megírták, ezt pedig nem érdemes sem metalosabb, sem pedig a manapság – rádiók tekintetében – nagy népszerűségnek örvendő letisztult, szinte hangszermentes szinti-dob kompozícióra áttenni. Azt viszont leszögeztük, hogy modernebb köntösbe húzzuk és kicsit misztikusabb klippel feldobjuk. A KFT-vel szorosan együttműködtünk a feldolgozás során és már az első demók elkészültével örömmel fogadták, hogy keményebb alapot kapott a dal, mégis megtartotta rádióbarát formáját. A folyamatos konzultáció és a megfogadott tanácsok nagy lökéssel szolgáltak, a végeredménnyel pedig mindkét zenekar elégedett lett.”

A zenekar jelenleg őszi fellépéseit szervezi, hamarosan várhatóak a koncertdátumok is. Aki kedvet kapott a csapat korábbi munkáinak megismeréséhez, bátran fellapozhatja a YouTube mellett a legismertebb digitális zenei áruházakat, valamint a Brain Drain facebook és instagram oldalait is.

Brain Drain – itt a Jégbe fagyva klipje



A karcagi Brain Drain zenekar a 2017-es évet egy új dallal és annak klipjével kezdte, Jégbe fagyva címmel. Az ősszel kijött, összetett és zord Madárijesztőhöz képest egy sokkal emészthetőbb és slágeresebb világ felé orientálódott új szerzeményben újdonságként sampler is megjelenik.
A Valentin napi időzítés nem véletlen, hiszen éppen az e körül túlzott felhajtást mutatja be szatirikusan a klip. A szöveg pedig rávilágít az emberi kapcsolatokban rejlő ürességre.

A zenekar még idén új lemezzel jön ki. Hamarosan Hajdúszoboszlón játszanak együtt a Don Gatto társaságában március 18-án, valamint a szekszárdi Csörge-tavi fesztiválon is elcsíphetőek lesznek július 7-ről 8-ra éjjel 1:00-kor.



Brain Drain – Újabb szöveges videó a karcagi brigádtól


A karcagi Brain Drain zenekar őszi és zord hangulatú szöveges videóval jelentkezett, amely jól tükrözi a négyes fogat készülőben lévő új lemezének zenei irányzatát. A dal címe „Madárijesztő”, amely egy öregedő embert szimbolizál, aki jó akarata ellenére nem sok hálát kap az élettől, rendszeresen bántják, majd végül feladja harcát az örökös szembeszéllel.

A zenekar egyébként nem annyira fiatal már, ezen a néven a negyedik évében jár, s habár nem koncertezi betegre magát, fel-feltűnik néhány nagyobb eseményen (pl. EastFest). Idén részt vett Budapesten „A holnap sztárja” országos tehetségkutatón, ahol a második helyet érte el júniusban és több szabadtéri koncertet is maga mögött tudott.

Az eltelt időszakokban a tagcserék után stabilizálódó bandába Borsos Bence is beilleszkedett és a társaság zeneileg talán erősebb lett, mint valaha volt.

Felállás:
Törőcsik István – dob, ének
Nagy Péter – gitár
Perge Tibor – gitár
Borsos Bence – basszusgitár

Brain Drain – Tagcsere és új videó


A karcagi Brain Drain zenekar a nyár folyamán egy új dalt már bemutatott a nagyközönségnek szöveges videó formájában, azonban azóta történtek változások: Galgovics Zsolt munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tudta tovább vállalni a közös munkát, így a basszusgitáros Perge Tibor vette át a gitáros szerepét, az öthúros szörny pozíciója pedig Borsos Bence érkezése óta ismét betöltésre került. Az új videoklip „Vége van” címet viseli, még a 2014-es lemez záródalára készült a legújabb felállásban. A zenekar jelenleg tavaszi koncertsorozatát szervezi és az új dalokkal is jól halad. Jövő év második felére tervezik az új album kiadását.

Zenekar felállása (2015.október óta):
Törőcsik István – dob, ének
Nagy Péter – gitár, vokál
Perge Tibor – gitár
Borsos Bence – basszusgitár



XIV. Motorostalálkozó

Nem mondhatnám, hogy olyan hatalmas parti arc vagyok, de nem tudtam nemet mondani a Magor Motoros Egyesület meghívására, amikor megkértek: tudósítsak Karcagon tartott motoros rendezvényükről. Mint zenei ember számomra ez elsősorban a koncertekre vonatkozott, így a mindenféle vetélkedőket, és nappali programokat nem volt érkezésem megtekinteni. Mondjuk amilyen állapotba kerültem, jobb is, hogy aludtam, míg a […]

Brain Drain – Szöveges videóval rukkoltak elő a karcagiak


A karcagi Brain Drain zenekar 2012 év végén alakult meg a Félúton zenekar romjaiból. Zenei irányzatként modern metal váltotta a korai punk rockos éveket, ennek eredménye a 2014-ben szerzői kiadásban megjelent Átlátok Rajtad című nagylemez. A 2014-es év második felében négytagúvá váló zenekarban basszusgitáros csere történt, így a jelenlegi felállás kialakulása után már teljes erőbedobással készülnek az új dalok, melyek közül egyet már szöveges videóval már elérhetővé is tett a zenekar Te választod… címmel.
A zenekar tagjai:
Nagy Péter – gitár, vokál
Galgovics Zsolt – gitár
Perge Tibor – basszusgitár
Törőcsik István – dob, ének


 
szeptember 24.,