Tag: Caligula’s Horse

Lunar – Itt a negyedik albumuk!

A kaliforniai prog-rock/prog-metal színtéren ismert Lunar nemrég jelentette meg negyedik, The Illusionist című albumát, melyen Jørgen Munkeby (Shining), Christian Münzner (Obscura), Andy Gillion (Mors Principium Est), Taylor Washington (Paladin), Sam Vallen (Caligula’s Horse), Ben Karas (Thank You Scientist), Gleb Kanasevich és Patrick Corona szerepelnek vendégként. A kilenc számot tartalmazó album egy mágus életén keresztül vezeti végig a hallgatót. A főhős szembesül az életében hozott döntésekkel, metaforákkal fogalmazza meg gondolatait, hogy kiutat mutasson azoknak, akik szintén megkérdőjelezik a saját útjukat.

A lemezen egymástól egészen eltérő hangzású dallamok jelennek meg. Az első kislemezes dal a Juggling Chainsaws. Erről így szól a banda:

Azt akartuk, hogy ez a dal kint legyen azok számára, akik még nem hallgatták meg az albumot, és lássák, milyen extrém változatosság jellemzi a muzsikánkat.

A megelőző három, inkább prog-rock albumukhoz képest, ezen a korongon inkább a metál hatás jelenik meg. Arra felé tereli a projektet, ahol korábban még nem jártak. A sokszor kifejezetten bonyolult zene felett as tiszta és a morgó-hörgő ének is megjelenik. A hangzás így igazán hosszú hidat alkot a klasszikus progresszív zenék és akár a technikás death/black metal egyes bandái között.

Caligula’s Horse – ez a lemez teljesen rólunk szól

Az ausztrál progresszív metalos Caligula’s Horse zenekar május 22-én, Rise Radiant címmel adja ki ötödik stúdiólemezét.

A Rise Radiant című albumot nagyjából egy teljes évtized alatt sikerült megalkotnunk. Ami azt jelenti, hogy benne van minden, amiről a Caligula’s Horse szól! A színek, a vadság, az önelemzés és minden szélsőség, amit mindeddig nem sikerült ilyen pontosan és tömören összefoglalnunk. Mint egységes banda, sosem voltunk még ennyire inspiráltak, mint jelen esetben. Elmondhatatlanul büszkék vagyunk a Rise Radiant albumra, és alig várjuk már, hogy Ti is hallhassátok az új dalokat!” – mondja Sam Vallen gitáros.

A lemezről máris itt van három videó.

Caligula’s Horse – itt az új lemez

 Ausztráliából szárzmazik a progresszív rock/metal keveréket játszó Caligula’s Horse, akik nemrég megjelentették új, In Contact című albumukat, amin hajszálnyival egy óra fölé kúszú játékidőben adagolják nekünk elképzeléseiket a modern progresszióról. Ez már a banda negyedik nagylemeze, úgyhogy rutintalansággal semmiképp nem vádolhatjuk őket, ízelítőnek itt a klipes Songs For No One

Caligula’s Horse – progresszív metalosok örömére



Az ausztrál Caligula’s Horse új lemezre készül, a progresszív metalt kedvelők örömére. In Contact címen szeptember 15-től lesz elérhető a korong az InsideOut Music kiadó jóvoltából. Az alább meghallgatható dal címe Will’s Song (Let The Colours Run), amelyről Sam Vallen gitáros azt nyilatkozta, hogy az itt nyújtott teljesítmény hatalmas előrelépés a zenekar számára.




Caligula’s HorseIn Contact (2017)

1.Dream The Dead
2.Will’s Song (Let The Colours Run)
3.The Hands Are The Hardest
4.Love Conquers All
5.Songs For No One
6.Capulet
7.Fill My Heart
8.Inertia And The Weapon Of The Wall
9.The Cannon’s Mouth
10.Graves

Caligula’s Horse – a Turntail videoklipje

Tavaly jelent meg az ausztrál Caligula’s Horse harmadik nagylemeze Bloom címen. A prog rockerek most az azon szereplő Turntail című dalhoz videoklipet forgattak, ami az alábbiakban tekinthető meg. A zenekar elmondása szerint a dal a belső és külső nyomásoknak való ellenállásról, a szembeszegülésről, a bátorságról szól.



Caligula’s Horse – Ausztrál prog metal ízelítő

A prog metal zenészeket takaró ausztrál Caligula’s Horse szépen, csendben új lemezre készül. A Bloom című anyag október 16-án érkezik Európába az Inside Out Music jóvoltából.

A csapat nem kapkodja el a lemez megosztását a rajongókkal, egyelőre csak egy kis ízelítővel szolgálnak, de spekulációra már ez az előzetes is okot adhat.



Caligula’s Horse – Újabb dal a megjelenés előtt

Ha nagy rojongója vagy a progresszív zenének és még nem hallottál erről az ausztrál zenekarról, akkor épp’ itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedj a Caligula’s Horse-al. A zenekar időzítése nem is lehetne tökéletesebb, mint a mostani, hiszen a holnap megjelenő – (gyk. október 4.) – második korongról a zenekar még „kicsempészte” nekünk a The Tide, The Thief & River’s End album zárótételét, az „All Is Quiet By The Wall”-t. – Ha az ausztrál proggerek első „megosztott ” daláról lemaradtál volna, azt akár itt most pótolhatod is.



Caligula’s Horse – Ausztrál proggerek



Halottál már valaha a Caligula’s Horse-ról? – Nem, nem a történelem könyvekben szereplő római császárról van most szó. – Szóval, ha még nem, akkor most itt van az esély, hogy ezt az ausztrál progresszív formációt megismerhesd. Hiszen a zenekar most jelentette be, hogy „The Tide, The Thief & River’s End” címmel október 1.-én adják ki legújabb – szám szerint második – albumukat a Welkin Records gondozásában.
Az album megjelenéséig tartó hosszú időszakot, hogy sikeresen „átvészeljük” – s hogy figyelmünk se lankadjon – a zenekar az első kislemeznótához, a „Dark Hair Down”-hoz készített egy klipet, amelyet most meg is tekinthettek.