Tag: Candlemass

Pagan Altar – The Room Of Shadows – 2017

   Családi vállalkozás, örömzene, valamint élethosszig tartó hitelesség és kitartás a kedvenc irány mellett, többek közt ezeket kedvelem az 1978-ban indult Pagan Altar zenekar kapcsán, akik 2015-ben elvesztették a zenekar alapítóját, énekesét, Terry Jonest. Diccon Harper basszer és Andy Green névlegesen, Alan Jones gitáros ténylegesen az apját búcsúztatta személyében, de a végszó még hátra maradt […]

Dwoom – ez lapul a romok alatt

 A több lemezzel is büszkélkedő, death metalos Feral zenekar gondolt egyet, majd némi átszervezés és énekes vadászat után úgy döntött, nem vár tovább Candlemass, Krux utánpótlásra, megoldják ők maguk. Természetesen svéd bandáról van szó, akik felvették a nem túl eredeti, de beszédes Dwoom nevet, hogy nem viccelnek, arról pedig első demójuk dalaiból szerezhetünk bizonyosságot. Ugyan a műfajban ismeretlen névről van szó, abban biztos vagyok, hogy nem kell sokáig kiadót keresniük. 

Death The Leveller – szolid ír doom kiadvány

 A sajnálatos módon parkolópályára került, sok remek lemezzel rendelkező Mael Mórdha tagjai továbbra sem szeretnének eltávolodni a doom metaltól, ezért hozták létre tavaly a Death The Leveller bandát. Dave Murphy, Shane Cahill és Gerry Clince mellett azonban új énekes bontogatja szárnyait Denis Downling személyében, akivel száműzték az eddig erőteljesen jelen lévő folk elemeket zenéjükből és a tiszta, epikus doom felé vették az irányt. Hogy ezt milyen sikerrel teszik, azt megvizsgálhatjuk bemutatkozó anyagukat hallgatva. 

<a href=”http://deaththeleveller.bandcamp.com/album/death-the-leveller-2″>DEATH THE LEVELLER by DEATH THE LEVELLER</a>

Below – Upon A Pale Horse – 2017

   Egyetlen metal irányzat sem süllyed olyan lassúsággal a feledésbe, mint az immár sok évtizede velünk létező tradicionális, epikus doom. Minden lemez után azt gondolhatjuk, hogy ennyi, kifújt, az idős zenekarok után nincs tovább. Ám évről évre, még ha egyre kevesebb is, de felbukkannak méltó követők, akik megértik, hogy nem kell újítani, változtatni, csak nyakon […]

The Lamp Of Thoth – életjelnek ez is felfogható

 A Black Sabbath, Candlemass és Cathedral erényeit egy még erőteljesebb példaképpel, a Cirith Ungollal vegyítve a fiatal angol banda 2004 környékén kezdett el tevékenykedni, 2008-ban pedig egy egészen jól sikerült bemutatkozást is összedobtak Portents, Omens & Doom címmel. A két fő által üzemeltetett projekt azonban (a megynerő nevű The Overtly Melancholic Lord Strange és Lady Pentagram) sok akadájba ütközött, a lemezt már csak demók, EP-k sokasága követte, majd egy idő után az sem, valamint a két alkotó figyelme is áttelepült egy másik, valóban bandává érett brigádjára, ami Arkham Witch néven hasonló zenével, több heavy metallal ontja retró lemezeit. Egy ideje azonban elkezdtek szaporodni a rejtelmes bejegyzések a The Lamp Of Thoth háza táján, amiről többen gondolták, hogy új lemezt kapnak, de helyette a banda tevékenységét átfogó válogatással rukkoltak csak elő április végén. Akinek bejön a zenéjük és megunta a splitek és single kiadványok utáni éhség érzetét, annak hiánypótló lehet az albumnyi dalcsokor

Mirror Of Deception – Shards – 2006

   Tipikus tradicionális doom metal, tipikus epikus doom…és ehhez hasonló, alaptalan és túlzó közhelyek puffogtatásával igencsak sokszor lehet találkozni a netet böngészve egy-egy lemez kapcsán, melyből teljesen világossá válik, hogy a többség nincs tisztában azzal, hogy a stílus születése óta maximum két tucat zenekar műveli ezt az irányzatot a világon. Hiába Black Sabbath, Candlemass, Cathedral […]

Unsilence – A Fire On The Sea – 2014

          Sejtésem szerint nem szökik az egekbe azoknak a listája, akik tűkön ülve várták annak idején az angol Unsilence második lemezének megjelenését. Én azonban biztosra veszem, hogy ott terpeszkedett a nevem a zenekar maroknyi rajongótáborának gyűjteményén, mivel a régóta létező, azonban magáról ritkán hallató zenekar már a kétezres évek környékén megfogott […]

The Doomsday Kingdom – The Doomsday Kingdom – 2017

      Leif Edlinget a rejtélyes krónikus fáradtság szindrómája mellett egy sokkal súlyosabb, gyakorlatilag gyógyíthatatlan kórság is megfertőzte, láthatóan már évtizedek óta beette magát a szervezetébe a még rejtélyesebb doomococcus baktérium, melynek következményeképp éjjel és nappal sem hall mást újabb és újabb doom metal himnuszokon kívül. Súlyos teher lehet ez egy ember számára, mert […]

Crimson Dawn – Chronicles Of An Undead Hunter – 2017

    Immár négy évvel ezelőtt volt szerencsém írni egy cikket az olasz Crimson Dawn bemutatkozásáról, amit azóta is előszeretettel hallgatok. A nem túl kiemelkedő, de rendkívül intelligens és finom megoldásokkal prezentált epikus doom metalt játszó bandák sorait gyarapító zenekar második lemezét ezért is vártam nagy türelmetlenséggel, még a zenekartól is próbáltam szerezni egy kis […]

Pallbearer – Heartless – 2017

    Eljött az ideje az arkansasi Pallbearer zenekarnak, hogy újabb lépést tegyen a több lemezes bandák családja felé, mivel a doom fogatnak nemrégiben megjelent a harmadik nagylemeze. Meglepett arcokat gondolom most nem kell várnom, mivel híreztünk róla rendesen, ráadásul a zenekar eddigi lemezei is megfordultak nálunk valamilyen módon. Én személy szerint első demójuk óta […]

augusztus 12.,
augusztus 13.,
augusztus 16.,
augusztus 19.,