1996-os megalakulása óta a vegán deathgrind Cattle Decapitation nagyon komoly utat járt be annak ellenére, hogy a legkevésbé sem nevezhetjük a teljesítményüket stabilnak és állandó jellegűnek. A gond csak az, hogy akkor is adnak ki lemezt, amikor különösebben nincsenek csúcsformában. Immár tizedik korongjuk hever előttem és biztosan kijelenthetem, hogy sajátos fejlődési útvonalat köthetünk hozzájuk. A […]
Terrasite címmel a mai nap jelent meg a Cattle Decapitation új nagylemeze. A Photic Doom dalukhoz friss videó is készült.
A 10 vadonatúj dalt tartalmazó anyagot néhai dobosuk, Gabe Serbian emlékének ajánlják. A lemezről Travis Ryan énekes a korábbiakban így beszélt:
“Mindannyian ismerjük a régi mondást a csótányokról, melyek annyira elterjedtek, invazívak és alattomosak, hogy túlélhetnek egy atomháborút is. Előző albumunk, a Death Atlas egy olyan világot festett le, ami elfeketedett és élettelenné vált… legalábbis azt hittük. Kiderült, hogy az album vizuális kísérőin megjelenő szénnel bevont testek – melyek Pompeji áldozataira emlékeztetnek, akiket a Vezúv kitörése fagyasztott meg az időben -, valójában inkább egy keltető volt valami másnak. Jön a még nagyobb gonosz, az Emberiség történetének 2. része: A Terrasite.
A koncepció gondolata már évekkel ezelőtt megvolt, és mivel a Death Atlas rendkívül sötét és merengő hangulattal rendelkezett, most teljesen ellentétes hatást akartam elérni. Azt akartam, hogy ez nappal játszódjon. Mindig is nagyon nyugtalanítónak találtam a nappali horrorokat, így biztos akartam lenni abban, hogy amit a borítón látunk, az napfényben játszódik, és ez a dalszövegben is megállja a helyét.“
“A Terra- „földet” jelent, a „-site” pedig a görög „-sitos” szóból származik, aminek „étel” a jelentése. E két szó összekapcsolása azt jelenti, hogy földfaló. Ez egy metafora az emberiségnek a bolygó pusztulásában játszott szerepére, és egy szójáték a nagyon is találó ’parazita’ szóval.
A borítón a terrazitát látjuk, amint épp kibújik bábjából. Miután megélték az emberi lét kanyargós létét, most újra egy új világba kerültek: szomorúak, zavartak, dühösek. Az ember nevű betegség új változataként születtek újjá, azért, hogy folytassák és befejezzék szülőbolygójuk, a Föld teljes elpusztítását.“
Május 12-én Terrasite címmel érkezik a Cattle Decapitation új nagylemeze, amelynek újabb előzeteseként máris itt van Scourge of the Offspring daluk klippremiere.
“Mindannyian ismerjük a régi mondást a csótányokról, melyek annyira elterjedtek, invazívak és alattomosak, hogy túlélhetnek egy atomháborút is. Előző albumunk, a Death Atlas egy olyan világot festett le, ami elfeketedett és élettelenné vált… legalábbis azt hittük. Kiderült, hogy az album vizuális kísérőin megjelenő szénnel bevont testek – melyek Pompeji áldozataira emlékeztetnek, akiket a Vezúv kitörése fagyasztott meg az időben -, valójában inkább egy keltető volt valami másnak. Jön a még nagyobb gonosz, az Emberiség történetének 2. része: A Terrasite.
A koncepció gondolata már évekkel ezelőtt megvolt, és mivel a Death Atlas rendkívül sötét és merengő hangulattal rendelkezett, most teljesen ellentétes hatást akartam elérni. Azt akartam, hogy ez nappal játszódjon. Mindig is nagyon nyugtalanítónak találtam a nappali horrorokat, így biztos akartam lenni abban, hogy amit a borítón látunk, az napfényben játszódik, és ez a dalszövegben is megállja a helyét.” – mondta új lemezük kapcsán Travis Ryan énekes.
“A Terra- „földet” jelent, a „-site” pedig a görög „-sitos” szóból származik, aminek „étel” a jelentése. E két szó összekapcsolása azt jelenti, hogy földfaló. Ez egy metafora az emberiségnek a bolygó pusztulásában játszott szerepére, és egy szójáték a nagyon is találó ’parazita’ szóval.
A borítón a terrazitát látjuk, amint épp kibújik bábjából. Miután megélték az emberi lét kanyargós létét, most újra egy új világba kerültek: szomorúak, zavartak, dühösek. Az ember nevű betegség új változataként születtek újjá, azért, hogy folytassák és befejezzék szülőbolygójuk, a Föld teljes elpusztítását.”
Május 12-én Terrasite címmel jelenik meg a Cattle Decapitation új nagylemeze. A 10 vadonatúj dalt tartalmazó korongot néhai dobosuk, Gabe Serbian emlékének ajánlják, amiről máris itt van We Eat Our Young daluk gyilkos videója.
“Mindannyian ismerjük a régi mondást a csótányokról, melyek annyira elterjedtek, invazívak és alattomosak, hogy túlélhetnek egy atomháborút is.” – mondta Travis Ryan énekes. “Előző albumunk, a Death Atlas egy olyan világot festett le, ami elfeketedett és élettelenné vált… legalábbis azt hittük. Kiderült, hogy az album vizuális kísérőin megjelenő szénnel bevont testek – melyek Pompeji áldozataira emlékeztetnek, akiket a Vezúv kitörése fagyasztott meg az időben -, valójában inkább egy keltető volt valami másnak. Jön a még nagyobb gonosz, az Emberiség történetének 2. része: A Terrasite.
A koncepció gondolata már évekkel ezelőtt megvolt, és mivel a Death Atlas rendkívül sötét és merengő hangulattal rendelkezett, most teljesen ellentétes hatást akartam elérni. Azt akartam, hogy ez nappal játszódjon. Mindig is nagyon nyugtalanítónak találtam a nappali horrorokat, így biztos akartam lenni abban, hogy amit a borítón látunk, az napfényben játszódik, és ez a dalszövegben is megállja a helyét.
A Terra- „földet” jelent, a „-site” pedig a görög „-sitos” szóból származik, aminek „étel” a jelentése. E két szó összekapcsolása azt jelenti, hogy földfaló. Ez egy metafora az emberiségnek a bolygó pusztulásában játszott szerepére, és egy szójáték a nagyon is találó ’parazita’ szóval.
A borítón a terrazitát látjuk, amint épp kibújik bábjából. Miután megélték az emberi lét kanyargós létét, most újra egy új világba kerültek: szomorúak, zavartak, dühösek. Az ember nevű betegség új változataként születtek újjá, azért, hogy folytassák és befejezzék szülőbolygójuk, a Föld teljes elpusztítását.“
Cattle Decapitation – Terrasite
(Metal Blade Records)
1. Terrasitic Adaptation 2. We Eat Our Young 3. Scourge Of The Offspring 4. The Insignificants 5. The Storm Upstairs 6. …And The World Will Go On Without You 7. A Photic Doom 8. Dead End Residents 9. Solastalgia 10. Just Another Body
Death Atlas címmel tavaly novemberben jelent meg a gyilkos death-grind metalt játszó Cattle Decapitation nyolcadik albuma, amellyel éppen Európában turnéznának, ha nem alakult volna ki a jelen helyzet. Koncertek helyett azonban Bring Back The Plague dalukhoz készítettek egy új videót.
“Az ironikus módon Europandemic Tour-nak elnevezett körutat le kellett mondanunk, és mivel most úgysem volt mit csinálnunk, a mobiljainkkal készítettünk egy videót a Bring Back The Plague dalhoz. Dave még egy dobcuccot sem tudott keríteni magának, és mivel most úgyis mindenki otthon kuksol, igyekeztünk feldobni a hangulatot a felvételekkel. A bandánk nevétől a szövegeken, az imázson át a mörcs-cuccokig nálunk minden tele van metaforákkal és iróniával. A videó is ilyen lett. Csak ne vegyétek túl komolyan, nyilvánvalóan mi sem vettük. Nevess egy jót és maradj otthon, bakker!” – mondja az egészről Travis Ryan énekes.
Hosszú utat járt már be az amerikai Cattle Decapitation bandája, akik kezdetben rendhagyó ideológiájukkal hívták fel magukra a figyelmet. Embergyűlölet és agresszió fűtötte eddigi 7 nagylemezüket, amit 1996-os megalakulásuk óta sikerült összehozniuk. Véleményem szerint előbb érkezett a hype és az underground sikerek, mint a tényleges zenei koncepció, de ma már ezt sem vethetjük a szemükre. […]
November 29-én Death Atlas címmel jelenik meg az amerikai extrém metalos Cattle Decapitation kilencedik nagylemeze, melynek központi témájában a világ vége áll. A lemezről újabb előzetesként Being Back the Plague videójuk nézhető meg.
“A Cattle Decapitation nem tett el arról, hogy szembenézzen az emberi faj által a természeti világgal szemben elkövetett szörnyűségeivel. A Death Atlas a mai napig a legtisztább felajánlásuk. A borító elmondja mindent, egy lehajolt, csontváz Grim Reaper, a hátán a bolygónk kiégett héját viseli. Ennek a lemeznek az alapfogalma az emberiség jelentéktelensége annak ellenére, amivel mégis győzködjük magunkat.” – magyarázza Travis Ryan énekes.
November 29-én a Metal Blade gondozásában érkezik a San Diego-i death-grind nagymestereinek a Cattle Decapitation új albuma. Az banda nyolcadik soralbuma Death Atlas címmel fog megjelenni, melynek máris itt van rövid előzetese.
November 23-án Medium Rarities címmel jelent meg a San Diego-i death-grind banda, a Cattle Decapitation ritkaságokkal teli válogatásanyaga a Metal Blade Records jóvoltából. A lemezre hat korábban ki nem adott dal került fel, a Human Jerky (1999) megelőző időszakból. Továbbá helyet kapott az albumon a To Serve Man(2002) rég elveszett bónusz dala, a Rotting Children For Remote Viewing, illetve további érdekességek, ritka felvételek, mint például hat olyan dal a 2005-ös split-EP-ről, amit a Caninus-szal közösen készítettek. Ez a válogatás teljesen felöleli a banda elmúlt 22 évnyi munkásságát.
Ritkaságokkal teli válogatásalbummal jelentkezik a San Diego-i death-grind banda, a Cattle Decapitation. Medium Rarities című anyaguk november 23-án adja ki a Metal Blade gondozásában. A válogatáslemezre hat korábban ki nem adott dal került fel, valamint egyén ritka rég elveszettnek hitt bónusz felvételek. Erről most An Explosion Of Insides daluk újrajátszott változata ismerhető meg.
Travis Ryan frontember a válogatásalbum kapcsán így nyilatkozott:
“A Medium Rarities egy olyan projekt, amit nagyjából tíz évvel ezelőtt indítottunk. Most örömmel jelenthetjük be, hogy végre sikerült megvalósítani a dolgot! 2008-ban elkezdtem összegyűjteni a korábban ki nem adott dalainkat, import bónusz dalait és EP-exkluzivitásainkat, sőt, már a borítót is elkezdte papírra vetni a legendás Wes Benscoter. Időközben felfedeztük, hogy hiányzik egy kulcsnóta a kollekcióból. A To Serve Man című albumunknak volt egy bónusz track-je, ami annak idején csak a japán verzión lehetett volna megtalálni, de még oda sem sikerült felhelyeznünk, mivel mindannyiónk rögzített példánya elveszett – úgy tűnt, örökre… Úgy éreztük, hogy enélkül a bónusz dal nélkül nem is nagyon lenne értelme e válogatás kiadásának, ezért a projektet átmenetileg le is fújtuk. Aztán végül Heather Parsons (aki a Metal Blade munkatársa) egy régi lemezen megtalálta ezt az elveszett nótát, a kiadó rejtett archívumában! A felvétellel együtt előkerült a dal szövege is; így mi gyorsan neki is láttunk a stúdiós munkáknak és a maszterizálásnak. Egyébként ez egy nagyon fasza, precíz kis válogatás-album, amit kiadatlan és nehezen beszerezhető dalok alkotnak. A pakknak természetesen részei a dalszövegek is; arról nem is beszélve, hogy a bakelites verziók különféle gyilkos változatokban jelennek meg, mivel tudjuk, hogy ez kell az embereknek. Az én személyes kedvencem azonban mégis a kazetta, amit direkt úgy terveztünk, hogy olyan vintage cucc legyen belőle, mint amilyeneket annak idején, gyerekkorunkban agyonhallgattunk, rajta a klasszikus Metal Blade-logóval! Rengeteg munkánk van ebben az anyagban, de most végre elétek tárhatjuk ezeket a ritkaságokat!“