Tag: Chromechoes Production

Narcollapse – második felvonás

A Chromechoes Production küldött hírlevelet a Narcollapse Vol 2 válogatásról (közreműködő zenekarok: Afterstorm, Képzelt Város, Poet over Vienna, Them on Grail, Rise of Day, Rosa Parks, Corrodal, Félperc, Karst, Another Way, Viszonylag Új, Ashes of Atlantis, PFA, Nvyllund, Force Bacout, In Formation, Tetemcsövek quartet, Treebleedingsunshine, Zoisite, Alvwen Wintwex, 41939, Nichtstuer, Syotcohahpe):

Tavalyi kezdeményezésünket, a Narcollapse címre keresztelt ingyenesen letölthető válogatásalbumot azért hívtuk életre, hogy olyan itthoni előadók hírét vihessük a világhálón keresztül, akik szerintünk megérdem(e)l(het)ik az internetező publikum figyelmét. Szerencsére az első válogatásalbumnak (ami végeredményében 23 előadó 23 dalát foglalta két virtuális lemezbe) a jelentkező előadók éppúgy örültek, mint a letöltő egyének: váratlanul pozitív visszajelzésekben lehetett részünk mindkét fél oldaláról, így nem is volt kérdéses számunkra, hogy idén is meghirdetjük a válogatásra való jelentkezés lehetőségét.
Ugyanakkor azt is szempontként kezeltük, hogy elkerülhessük az önismétlés vádját; így azon túlmenően, hogy idén is két „lemezre” osztottuk 23 előadó 23 szerzeményét – beleértve olyan alkotókat is, akik már tavaly is közreműködtek, pl. Nichtstuer, Poet Over Vienna, Rise Of Day -, nem szerettük volna egyfajta hasonlósági alapra építeni a Narcollapse második részét. Ennek szellemében az idei válogatáson nem is tudtunk olyan éles határfelületet húzni a két lemez tartalmi oldalában, mint tavaly: post-rock kompozícióktól lüktető indie-dalokon át jazzben fogant tételekig megpróbáltunk egy olyan parabolát létrehozni a lemezen belül, ami többé-kevésbé egységes élményt kölcsönöz majd a Narcollapse dalai számára, függetlenül attól, hogy az adott szerzemény milyen hangzást képvisel. Hogy tervünket sikerrel hajtottuk-e végre, majd eldönti a publikum, mindenesetre az előadók így is megtettek mindent, ami tőlük telt: voltak, akik külön az alábbi válogatáshoz rögzítettek egyes dalokat, és voltak olyanok is, akik kedvcsináló gyanánt osztottak meg velünk (ezáltal pedig a letöltőkkel is) új, korábban nem hallott nótákat. És ha ömlengően is hangzik, számunkra igen megtisztelő, hogy a közreműködő előadók többsége ily’ odaadással tisztelte meg az alkalmat, a CEP-et, és főleg a közönséget.
_ELVALASZTO_
És hogy mi lehet a célja egy ilyen válogatásnak? Nyilván egyik beválogatott dal szerzője sem gondolja azt, hogy ennyitől jövő héten már teltházas koncertek sorozata, TV-interjúk áradata és a média teljes bekebelezése következik. Csupán azért volt értelme újra megszervezni ezt a válogatást, hogy a hallgatók közelebb kerülhessenek a zenészekhez, valamint hogy az utóbbi tábor megerősítse egymással ápolt kapcsolatait – és ha másért nem is, hát azért volt értelme „kiadni” a Narcollapse második részét, hogy megmutathassuk a virtuális generációnak, hogy ilyenünk is van, és nem árt erre büszkének lenni.
A Narcollapse Vol. 2. két lemeze külön-külön letölthető a http://myspace.com/chromechoesproduction oldalról, ahol bele is lehet hallgatni néhány dalba.

Letölthető Jack – Yattai split

Örömmel jelentjük be, hogy kis hazánk crust/punk undergroundjának egyik legbiztosabb bástyája, a kiskunhalasi Jack a Chromechoes Production rendelkezésére bocsátotta új, a francia grinder Yattai-jal megosztott splitjét, mely így egy hónappal a materiális megjelenés előtt juthat el a zenekar hazai rajongóihoz. A két banda a nemrég megjelent Fuck The Slow Shit Volume One válogatásalbumon mutatkozott be egymásnak, ám már akkor is tervben volt az alábbi kiadvány, mely 7-7 szerzeményt állít csatasorba a crust, a hardcore, a punk és a grindcore metszetén. Az Unsheathe and Grind kézzelfogható változata a brazil Kasamata Records (http://myspace.com/kasamata) gondozásában lát majd napvilágot, itthon pedig a Jack-főnök Vatai Leventétől (vatai.levente@gmail.com) lehet majd megrendelni.

Chromechoes Production hírek

Az idei ősz több okból is különlegesnek tekinthető a CEP – vagy korábbi nevén Chromechoes Production – számára, hiszen a netlabel két új megjelenésén túlmenően már önálló koncertszervezésekre is adja a fejét, és a java még csak most jön: a kezdeményezés egy éves lett.
Talán az lesz a legjobb, ha „hátulsó pár előre fuss!” alapon a végéről kezdjük mi is a mondandónkat. Az elmúlt egy év során 43 előadót állítottunk az oldalunkra, melynek magvait eddig 29 kiadvány formájában szerettünk volna elhinteni a köztudatban. Szerencsénkre pár nagyobb médium is látott fantáziát ténykedésünkben; így eshetett meg az is, hogy az Exit Magazin egyik ajánlójában is helyet kaptunk pár kedves szó erejéig, de nem mehetünk el amellett sem, hogy az internetes sajtó is gyakran foglalkozik előadóinkkal, kiadványainkkal, melyhez kapcsolódóan ezúton is köszönjük minden érintett érdeklődését, segítségét. A gépezet természetesen nem áll meg – folyamatában újabb és újabb előadókat, zenekarokat keresünk, egyben figyelünk aszerint, hogy tulajdon fejlődése/fejlődésük milyen ösvényre tereli az adott formáció zenei önkifejezését/önkifejezésüket. Az pedig csak külön megtiszteltetés számunkra, hogy az előbb említett interakció mára kölcsönös kapcsolatfelvétellé nőtte ki magát, így nem egyszer azon kapjuk magunkat, hogy más zenekarok kérdeznek meg minket, mi a feltétele annak, hogy egy adott kiadvány a CEP szárnyai alatt lásson virtuális napvilágot. A válaszunk erre jóformán mindig ugyanaz: egy bizonyos minőség megütése felett semmi, hiszen alapelvünk felületet és támogatást biztosítani azon előadók számára, akik tényleges ambíciójuk mellett tehetséggel is bírnak.
_ELVALASZTO_

Ugyanakkor amellett sem mehetünk el, hogy idén saját hatáskörünk is pont oly’ mértékben terjedt ki, ahogy azt egy évvel ezelőtt előrevetítettük: így mára bátran kijelenthetem, hogy a koncertszervezések terén is igyekszünk tulajdon kereteink között aktivitást mutatni. Az első megmérettetésünk a Constants koncertje volt az After Music Clubban, ám a közeljövőben az alábbi sorozat olyan nevek budapesti koncertjeivel fog folytatódni, mint az olasz Valerian Swing (ők az American Football és Look Mexico ihlette könnyed indie/emo világot keverik a The Dillinger Escape Plan matekos őrületével), netán a korábban CEP-es újrakiadást kapott osztrák Rika., akik post-rockkal és indie-vel keverik a klasszikus értelemben vett emo hangzást. Saját koncertjeink során szempontként kezeljük nemcsak a „látogatóbarát” (hiszen rajongókról azt hiszem, még kár lenne beszélni) jegyárat, hanem azt is, hogy minden ’Chromechoes által szervezett estén legalább két honi tehetség is megmutathassa magát. És ahogy a Constants előtt az egyre népszerűbb Képzelt Város, továbbá az idén első, teljes hosszúságú albumát kiadó Corrodal lépett fel, úgy a Valerian Swing vendége a győri post-rocker Rosa Parks-, valamint a különleges alteregójában tetszelgő Another Way lesz, míg az osztrák Rika. előtt a marionette ID, valamint az Ashes of Atlantis akusztikus oldalhajtása, a See You On The Cope Of Heaven At Half Past Eleven! fogja szórakoztatni az egybegyűlteket. További információkkal hamarosan jelentkezünk mindkét bulit illetően.

Ahogy korábban is utaltam rá, megemlíteném két új kiadványunkat is, melyek függetlenül attól, hogy elég távol állnak egymástól, egy dologban mégis megegyeznek: mégpedig abban, hogy saját köreikben már olyan megbízható névre tettek szert, mely elvárásokkal vértezi fel mindkét banda leendő produktumait. Virtuális kiadónk 28. lemeze a szombathelyi Félperc új, négyszámos EP-je, mely elődeihez képest egy kiforrottabb, organikusabb megszólalású anyag lett. Az egyszemélyes projekt hangzásvilágát a post-rockon belül kell elképzelnünk, ám ehhez hozzájön nem kevés külső hatás is, melynek eredményeképp a végeredmény pont annyira lesz beazonosítható, amennyire sajátosnak tekinthetjük. Másik, új kiadványunk pedig egy rég várt bemutatkozás, mégpedig kedvenc aratóink, a budapesti grind’n’roller Harvester jóvoltából, akik a The Magnificient Humiliation című nagylemez formájában nemcsak saját stílusukat – egyben humorukat – definiálták, hanem még arra is fordítottak energiát, hogy elfoglalják méltó helyüket a keményzenei undeground kiemelt páholyában – úgy, ahogyan azt a Watch Me, I’m An Artist című EP már korábban előrevetítette. Kezdődjék hát az aratás! – mondhatná maga Stephen King is a lemez hallatán.

És végül, de nem utolsósorban álljon itt egy felhívás: idén is megszervezzük a tavaly – számunkra – váratlan sikert arató Narcollapse sorozat aktuális részét, melyre várjuk különféle-, ám elsősorban hazai előadók dalait. Ha úgy gondolod, hogy szeretnéd megmutatni magad és bandád adottságait, várunk Tőled egy olyan RAR-fájlt, mely tartalmazza a lehető legjobb hangminőségben a beválogatásra szánt dalodat, valamint egy körítésként szolgáló .txt fájlt, amiben mindent leírsz magadról, tevékenységedről, és az adott dalról (ami lehetőleg már önmagában tartalmazza a kitöltött ID-tageket). Az akció szeptember tizennegyedikén veszi kezdetét, a jelentkezés pedig november 30-ig tart. Felépítését tekintve idén is két szegmensre bontjuk a kiadványt, hogy az elektronikus – IDM, breakbeat, ambient… stb. – megközelítés egyensúlyban tarthassa az élőzenei megszólalást, melynek iránya újfent a csilingelős indie-től a zajos grindcore-ig van meghirdetve. Kérdéseiddel, ötleteiddel, felvetéseiddel kérlek fordulj a MySpace-profilunkhoz, vagy keressetek bennünket e-mail formájában az ott kijelölt elérhetőségen.

Útjára indult a Chromechoes Production!

Nincs mese, haladni kell a korral: a XXI. században a zenére vágyók már nem a lemezboltok előtt tömörülnek kígyózó sorokban, hanem a Rapidsári virtüell csatornáin igyekeznek kivárni időlimittel sújtott letöltési lehetőségüket. Persze nagyon szép morális és etikai kérdéseket lehet feltenni az internetes letöltésekkel kapcsolatban, de egy biztos: előbb-utóbb mindenki eljut oda, hogy életében legalább egyszer letöltsön valamit. Mi, a Chromechoesnál megszabadítunk Téged az esetleges bűntudattól (már ha van ilyen, ugye), hiszen beindítottuk Magyarország legújabb netlabeljét, mely elsősorban a kísérleti zenék világára szakosodott. Nincs műfaji megkötésünk, a black metaltól a „minden huszadik percben prüntyögök egyet” minimalon át az elektronikával tűzdelt balkan beatig mindent meghallgatunk, és a hozzánk csábított zenekaroknak igyekszünk tág körű promóciót biztosítani.
_ELVALASZTO_
A kivitelezés egyszerűbb, mint gondolnád: Te adod a hanganyagot (borítóval és tracklisttel), mi adjuk a flyereket, bannereket, matricákat, plüssnyuszikat. A későbbiekben még szó lehet koncertszervezésekről is, de ez még a jövő zenéje: azonban ha képes vagy bízni egy újonnan alapított, fejlődőképes és fanatikus csapatban, várjuk jelentkezésed akár MySpace-oldalunkon, akár e-mail címünkön – igen, a Do It Yourself szellem erősen hatott ránk is, de ezzel jár a zöldfülűség.
Ha esetleg kétkednél akár ténykedésünkben, akár a működésünk mivoltában (ami persze természetes), kérdezd a dUNA noise/drone projektjeként számontartott Memphis.Attax.Kazahstan!-t; a pszichedelikus stoner rockot industrialban meghonosító Roncsipar-t; a Merzbow/Sunn0))) nyomvonalán ténykedő Zoisite-ot; vagy az IDM-ben erős 41939-et bármiről, ami velünk kapcsolatos, de a közeljövőben még olyan nevek csatlakoznak az általunk foglalkoztatott zenekarok közé, mint a finn drone/noise projekt Hypnos Luna, vagy a texasi Neurosis-fanatikus IDM-reménység Knifight.
Ha pedig túl nagy megmérettetésnek érzed azt, hogy már első körben saját hanghordozód legyen, küldj egy dalt a decemberre tervezett válogatáslemezünkhöz, a Narcollapse Vol.1-hoz! További részletek a MySpace-oldalunkon.