Tag: Converge

Converge – Apokaliptikus összhang

Bloodmoon: I címmel megjelent és végig is hallgatható az amerikai hardcore/metalcore legenda, a Converge új albuma, ami Chelsea Wolfe énekesnő, valamint szövegírótársa Ben Chisholm és Stephen Brodsky (Cave In, Mutoid Man) közreműködésével készült el. A banda 11 dalos lemezével meglehetősen eltávolodik korai stílusának vonalától. Erről Jacob Bannon énekes így beszélt:

Valami mást szerettünk volna csinálni, mint egy tipikus Converge anyag. A Bloodmoon: I egy közös album, amelyet a legendás Chelsea Wolfe, bandatársa/írópartnere, Ben Chisolm és a Cave In énekese/gitárosa, Stephen Brodsky fúziójában készítettünk el.

A lemezről Blood Moon című tételükre videó is készült.

Nehéz új utakat találni a kreativitásnak, de úgy gondolom, ez jól sikerült. Olyan emberekkel dolgozhattunk együtt, akik már régóta ugyanazt a hangot szólaltatják meg, amit kerestem. Apokaliptikus összhang.” – fejezte be Jacob Bannon.

A teljes lemez itt hallgatható végig.

Converge – Coil – lemezelőzetes dal

Tizedik lemezének kiadására készül az amerikai hardcore/metalcore legenda a Converge. Lemezük Bloodmoon: I címmel november 19-én, az Epitaph Records kiadásában fog megjelenni, rajta 11 vadonatúj dallal, amiket Chelsea Wolfe amerikai énekesnő, Ben Chisholm és Stephen Brodsky (Cave In, Mutoid Man) fúziójában készítettek el. A banda lemezével meglehetősen eltávolodik korai stílusának vonalától. Elsőként Coil című dalukat hallgathatjátok meg, amiről Jacob Bannon énekes az alábbiakat mondta:

A Coil az egyik kedvenc dalom az albumról. Van egy fertőző, lassú felépítés, amely végül színpadiassá válik. Egy igazán kreatív együtt működése eredménye, melynek elkészítése önmagában egy igazi élmény volt. Az egész kiinduló pontja Chelsea énekhangja volt, amikhez a többiek, Ben és Steve egekbe szökkenő harmóniákat tettek.

Noise Trail Immersion – Symbology Of Shelter (2018)

Soha nem voltam a matekos metal megszállottja, igazi rajongója, pont ezért erőteljes hiányosságokat mutatok fel Meshuggah, Converge, Botch területen, de a káoszba és tördelésekbe torkolló fekete fém sem igazán tudott megérinteni, mint például a Deathspell Omega. Egyetlen kivétellel találkoztam csak: az amerikai The Dillinger Escape Plan több anyagával is bezsebelt magának azzal, ahogy a slágeresség-jazz-extrém […]

Tovább »

Converge – ütős kis EP


Rövid, tömör és ütős… négy dal, nyolc perben. Mindössze ennyi az amerikai hardcore/post metalos Converge június 19-én megjelent Beautiful Ruin című EP-je, amiről most Melancholia daluk videója nézhető meg, alább pedig az egész kislemez végighallgatható.
 



Converge – felvételek Bécsből

December 18-án lépett fel a HC veterán Converge a bécsi Arena-ban, ott készültek a lentebb látható felvételek.
A banda All We Love We Leave Behind című legutóbbi lemeze 6400 példányban kelt el az USA-ban a megjelenés első hetében, így a Billboard 200-as listájának 69. helyére tornázta fel magát.





Converge – jön az új lemez

A bizonyára sokak által várt új Converge album All We Love We Leave Behind címmel október 9-én érkezik. Az Epitaph egy deluxe változatot dob majd piacra, ami tartalmaz egy 48 oldalas színes, keménytáblás szövetkötésű könyvet, melyet Jacob Bannon énekes készített, a bakelit verziót pedig a Deathwish gondozza. Max Moore (Whips/Chains, Code Orange Kids) rendezésében elkészült a zenekar Aimless Arrow című új dalához a videóklip is, ezt láthatjátok lentebb. A Pitchfork.com-on pedig a Shame in the Way című szerzemény hallgatható meg.



_ELVALASZTO_



1.Aimless Arrow
2.Trespasses
3.Tender Abuse
4.Sadness Comes Home
5.Empty On The Inside
6.Sparrow’s Fall
7.Glacial Pace
8.No Light Escapes (bonus)
9.Vicious Muse
10.Veins And Veils
11.Coral Blue
12.Shame In The Way
13.On My Shield (bonus)
14.Precipice
15.All We Love We Leave Behind
16.Runaway (bonus)
17.Predatory Glow

Napalm Death/Converge – split

A Napalm Death és a Converge közös kiadvánnyal jelentkezett. A 7″ split EP-n Barney-ék két saját dalt tolnak, a Converge pedig egy új dalt és az Entombed talán legnagyobb „slágerét” a Wolverine Blues-t rakták rá. Ebben Tomas Lindberg (At the Gates, Skitsystem, Disfear, stb), Aaron Turner (Isis, Old Man Gloom, stb), Kevin Baker (All Pigs Must Die, The Hope Conspiracy, stb), és Brian Izzi (Trap Them) segédkeztek nekik.

Converge – valami készül

A hardcore/punk legenda és az Epitaph Records újra lepacsiztak. Ugyan a Deathwish égisze alatt maradt a Converge legénysége, ők élnek lemezeik megjelentetésének jogával, de ha úgy érzi a zenekar, akkor igénybeveszik a fent említett kiadó támogatását.
A bostoni banda augusztusban két koncerttel megörvendezteti rajongóit Richmondban és Brooklynban, majd stúdióba vonulnak, hogy elkezdhessék következő albumuk munkálatait.

12
Hexvessel Hexvessel
április 24.