Tag: Cool Head Klan

Ángyán Tamás – A húrok Sámánja

Ángyán Tamás kép

A Fémforgács olvasói az egyes zenésszel, s nem egy zenekarral készült interjúk sorában ezúttal Ángyán Tamás gitárost és hegedűművészt, vagy inkább multihangszerest ismerhetik meg. A ’80-as évek közepén, a magyar heavy metal hőskorában feltűnt, már akkor virtuóz gitárosként a rövid idő alatt kultikussá vált Sámán zenekar szólósával találkoztunk először. A sokak számára ismert Cool Head […]

Tovább »

XIV. Motorostalálkozó

Nem mondhatnám, hogy olyan hatalmas parti arc vagyok, de nem tudtam nemet mondani a Magor Motoros Egyesület meghívására, amikor megkértek: tudósítsak Karcagon tartott motoros rendezvényükről. Mint zenei ember számomra ez elsősorban a koncertekre vonatkozott, így a mindenféle vetélkedőket, és nappali programokat nem volt érkezésem megtekinteni. Mondjuk amilyen állapotba kerültem, jobb is, hogy aludtam, míg a […]

Tovább »

Crossholder – egy szomorú hír

Dévényi Zoltán „Bull„, a Crossholder zenekar volt dobosa, aki 2008 őszétől, 2010 februárjáig játszott a bandában, tragikus körülmények között életét vesztette.

Zolinak, a zenén kívül, még egy szerelme volt, az autóversenyzés.
Maximalista volt, emiatt választania kellet, ugyanis mindkét szenvedély teljes embert kívánt.
Az autóversenyzést választotta, de mindettől függetlenül a zenekar örökös tagja maradt, úgy, mint az összes zenész, tag, akik eddig, a Crossholderben zenéltek.

Olyannyira jó és tehetséges dobos volt, hogy amikor, például, a Cool Head Klan vezetője, Molics Zsolti barátunk felkérte, hogy a dobosát helyettesítse egy dunaújvárosi koncerten, Bull két-három nap alatt betanulta a közel két órás műsort úgy, hogy a bulit hiba nélkül dobolta le!

Íme, egy búcsú videó Dévényi „Bull” Zoltán emlékére:



Nyugodj Békében Drága Barátunk….vezessen a fény…

Szüleid,
Crossholder,
Cool Head Klan,
Crossholder Serege…és barátaid!

Molicsrock – februárban válogatás

Molics Zsolt az elmúlt évek metal színtéren töltött munkásságából válogatva készített egy válogatást. Az alábbi üzenetében erről olvashattok:

„Köszönet a közreműködő Rocktestvéreimnek!
27 éve zenélek aktívan, megfordultam pár zenekarban: Sámán, Moby Dick, Classica, Seneca, Cool Head Klan, Mamut. Vannak kedvenc dalaim a régi időszakokból, és úgy gondoltam, hogy csinálok egy lemezt , amin összefoglalom ezt az időszakot.
Ennek a lemeznek az lesz az érdekessége, hogy minden zenekarból belevontam a régi tagokat, tehát a dalokat újrajátszottuk. A Moby Dickből Schmiedl Tomi és Mentes Norbi, a Classicából Fejes Zoli és Szalai Tomi, a Senecából Rubcsics Ricsi, a Sámánból Wéber Attila és Ángyán Tomi, továbbá szerepelnek a CHK tagok is a lemezen. Nem utolsósorban három tagot említenék Koós József (gitár), Hornyák Balázs, aki feldobolta az egész lemezt, és Koncz „Gandalf” Tibor, aki CHK basszusgitárosa. És ne felejtsük ki a sorból Beloberk Istvánt, aki a Sámán dalokat basszusgitározta fel.
Az album rögzítését Ángyán Tamás végezte, aki a Sámánnak is tagja volt.”


Cool Head Klan interjú

Kezdésként megtennéd, hogy néhány mondatban bemutatnád a bandát azon olvasóinknak, akik még nem vagy csak alig ismerik a történelmeteket? Üdv minden rockembernek! Tizenhárom éve alakítottam a zenekart Petrás János barátommal. Kemény, kitartó munkával, elkötelezetten a Rock zene szeretete mellett, sok-sok albummal és megújultan fennállásunk óta 900 bulival a hátunk mögött létezünk a szeretett közönségünknek hála! […]

Tovább »

Cool Head Klan – Pofa befogva! – 2010

Nagyon vártam már a CHK új sorlemezét. A kezdetektõl fogva figyelemmel kísérem a banda ténykedését, ezért is lepett meg, hogy a 2004-ben megjelent Méreg címû anyaguk után -ami szerintem az addigi legerõsebb volt mind a dalok hangzása, mind a minõsége terén- mintha az addigi lendületük hirtelen elfogyott volna. Aztán persze világossá vált, hogy a frontember […]

Tovább »
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.