Tag: Coscradh

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #78

E heti EP sorozatunkban kizárólag csakis az extrémebb zenei vonalnak hódolunk. Bár furcsa a tegnap éjszakai „halálközeli élmény” után a halált dicsőíteni… bár van benne némi morbiditás, főleg miután ráeszmélsz, hogy mindened, ami van az valójában semmi. Tehát mostani összeállításunkkal a halál szemébe, és mélyen önmagunkba nézünk. Tisztelet a Lánglovagoknak! “Tudod, milyen sápadtan és gonoszul […]

Coscradh – lassú amortizáció

Az ír black/death metalos Coscradh szépen lassan csepegteti pusztító elixírjét a világra 2015 óta. Ez idő alatt megjelent egy demójuk, négy éve az első EP-jük, amit most újabb rövid, de intenzív kiadvány fog követni májusban. Ez a Mesradh Machae, ami meggyilkort férfiak levágott fejének utolsó szavait takaraja magában a zenekar szerint. Az EP két tétellel bővíti a nem túl terebélyes Coscradh univerzumot, ebből a Plagues Of Knowth című finomságot már meg is hallgathatjátok.

Coscradh – érkezik az ír halálhorda első EP-je

Az ír death/black metalos Coscradh tavaly megjelenő demója után november 24-én, Of Death And Delirium címmel adja ki bemutatkozó EP-jét, amihez Hangwoman daluk csinál egy kis kedvcsinálót.
 

<a href=”http://invictusproductions666.bandcamp.com/album/of-death-and-delirium”>Of Death and Delirium by Coscradh</a>

Coscradh – négy dalt tartalmazó demót tettek közzé

Az Invictus Productions szabadítja ránk az ír Coscradh (mészárlást jelent – szerk.) self-titled demóját. A koncepciójuk a halál ábrázolása az ír népmesékben, mindez death metalba ágyazva. Kazettán jelenik meg a kiadvány július 29-én, később majd CD-n és vinilen is kapható lesz. Mindenesetre, az alábbiakban maradéktalanul meghallgatható.

szeptember 24.,
szeptember 24.,
szeptember 24.,
szeptember 25.,