Tag: Courtesans

Courtesans – súlyos depresszióval küszködő egyszarvúak

Better Safe than Sober címmel november 5-én egy új mini-albummal tér vissza a brit dream-pop/doom lány csapat a Courtesans.

Tudjuk, hogy hosszú idő telt el azóta, hogy hírekkel szolgáltunk a Courtesans háza tájáról. Sok üzenetet, kérdést kaptunk az utóbbi időben bandánk aktualitásait, sorsát illetően, aminek nagyon örülünk, mivel így tudjuk, hogy vannak, akik nem szarnak le minket. Az egyenes válaszunk: igen, még mindig együtt vagyunk! Sok dolgot kellett helyre hoznunk, mind zenei, mind pedig személyes tekintetben. Most már látjuk a fától az erdőt és a fényt az alagút végén, méghozzá minden eddiginél fényesebben. Köszönjük mindenkinek, aki érdeklődik és támogat minket ezekben az időkben is. Annyit még mindenképpen tudnotok kell, hogy jelenleg azzal vagyunk elfoglalva, milyen módon dobjuk piacra új dalainkat, és hogyan vágjunk ismét bele a koncertezésbe. A következő bejelentésig már nem kell ennyit várnotok.” – adták hírül.

A súlyos depresszióval küszködő egyszarvúak új albumukról elsőként Feel The Same és Mesmerise dalaik hivatalos videója nézhető meg.

Courtesans – új EP-vel jelentkezik a brit doom-pop lánycsapat


Hamarosan új kislemezzel jelentkezik a londoni származású Courtesans nevű doom-pop lánycsapat. Az új öt számos EP ez év márciusában címmel fog megjelenni Better Safe than Sober címmel.

Egy bankárokkal, hipsterekkel, fanatikusokkal, politikusokkal és billentyűzet-hősökkel teli világban a Courtesans együttes egyenlő a begolyózott öngyilkos-hajlamú unikornisokkal. Kocsonya maradékok egy fővésben lévő szarvasmarhavelő fazekában, melynek végtermékét mohó gyerekek fogyasztják örömtelien. Ők a kényelmet nyújtó kacsatoll, amire esténként lehajtod a fejed, előidézvén életed utolsó percének emlékeit. Dalaik hallatán olyan érzésed lesz, mint egy cukorbetegnek, aki megevett harminc fánkot; illetve a halálsoron várakozó rabnak, aki utolsó vacsoráját fogyasztja keserédes hangulatban. A Courtesans-t bipoláris, izgalmi állapotban lévő, skizofrén, súlyos depresszióval küszködő egyszarvúak alkotják. Zenéjük vonatsíneken fekvő popzene.

Az EP-ről előzetesként a Mesmerise című dalukat hallhatjátok.
 

 
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.