Tag: Crowbar

Down – új felállással

Bobby Landgraf, a Down egykori gitártechnikusa vette át a nemrégiben távozó Crowbar-os Kirk Windstein helyét. A jelenleg is új EP-jén dolgozó csapat az új felállással október 25-én lépett színpadra az énekes Phil Anselmo Housecore Horror Film & Metal Festival-ján, erről láthattok most részleteket.



_ELVALASZTO_






Kirk Windstein kiszállt a Down-ból

Nagy öröm az iszapmetál rajongóinak, hogy a Crowbar Jeff Golden basszusgitárossal megerősödve hamarosan rögzíti új lemezét, és az is, hogy a Down is írja éppen új EP-jének dalait, Kirk Windstein viszont távozni kényszerült a csapatból. Megüresedett helyét a banda „stage managere”, a Honky alapító gitárosa, Bobby Landgraf tölti be.

Kirk kommentje: „Már egy hónapja elhagytam a srácokat, hogy 100%-osan, szívvel-lélekkel koncentrálhassak az új Crowbar anyagra. 2014-ben lesz fennállásunk 25. évfordulója, nem akarom félvállról venni a dolgot. December 16-án stúdióba vonulunk, hogy felvegyük a 10. nagylemezt, melyet 2014 késő tavaszán jelentet majd meg az Eone Music.”
Landgraf szavai: „Szerencsés vagyok, hogy a Down-ba léphettem, de ez persze nem történt volna meg, ka Kirk nem adja áldását. Ő egy riffkirály, és az új Crowbar csodálatos lesz.”

Crowbar – megvan a basszer, kezdődhet a stúdiózás

A New Orleans-i Crowbarból nemrég távozó Patrick Bruders utódja a Jeff Golden nevezetű úriember lett (a kép bal szélén). Golden Boltonból származik, jelenleg a kaliforniai Esteroban él. Zenei előéletéről nem tudni semmit, talán nem is volt neki, persze, nem ez a lényeg. Sokkal lényegesebb, hogy a zenekar decemberben végre stúdióba vonul, hogy a 2014-es év elejére betervezett új lemezét rögzítse.

Crowbar – basszer nélkül

Patrick Bruders, a Crowbar basszusgitárosa bejelentette, hogy kilép a zenekarból. Utódjáról egyelőre nincsenek információk. Kirk Windstein gitáros, énekes a következőket nyilatkozta: „Jobban fáj, mint bárkinek, hogy Pat elhagyta a Crowbar-t, de ne feledjétek, hogy évek óta én magam alkotom a zenekart.”
Az, hogy Patrick Bruders kilépése befolyásolja-e a Down-beli pozicióját, ahol Kirk is jelen van, egyelőre nem tudni.

Tommy Buckley – harcban a daganattal

A Crowbar és a Soilent Green dobos Tommy Buckley prosztatájában rákos sejteket diagnosztizáltak. Bár a ezek a sejtek nagyon kis mértékben voltak jelen Buckley szervezetében, orvosa javaslatára mégis alávetette magát a műtétnek, hogy megakadályozzák az esetleges terjedést. Tommy elsősorban párjának, Lisa D. Ryder-nek, családjának és barátainak ad hálát féltő gondoskodásuk miatt. Azért hozta nyilvánosságra esetét, mert fontosnak tartja azt, hogy tisztában legyenek az emberek e betegséggel.

Carcharodon – Roachstomper – 2013

      Az olasz Carcharodon közel tíz éve, 2003-ban állt csatasorba a fémzenék seregében, de eddig mindössze egyetlen albummal és pár demóval jelentkeztek. Első lemezük még 2008-ban látott napvilágot Macho Metal címmel, ami amolyan sajátos stílusmegnevezésként is szolgált számukra. Ugyan elsőre elriasztó hatású volt számomra ez a megnevezés, de valahol mégiscsak megbújik benne némi […]

Tovább »

Down – már hallgatható az EP

2012 nagyon várt anyagai között vezető helyet foglal el a New Orleans-i Down négy részesre tervezett EP sorozatának első darabja. Erről már többször hírt adtunk mi is. A szeptember 18-án napvilágot látó anyag  – Down IV – The Purple EP – mind a hat száma meghallgatható a Bilboard.com-on, melyre Phil Anselmo hívta fel a figyelmet Facebook közleményében.

Brutal Assault Festival 2012 – három új

A nyári fesztiválszezon sok honi rajongót megmozgató cseh Brutal Assault három új fellépőt hozott nyivánosságra.
Ott lesz a napokban nálunk is járt Napalm Death, a Crowbar New Orleans-ból érkezik és a sludge metaljával gyalulja le a hallgatóságot, valamint a francia shoegaze csapat is, a nemrég friss lemezzel jelentkező Alcest.

Down – Rex Brown nélkül

A korábbi hírrel ellentétben Rex Brown-t nemcsak helyettesítette a Down bulikon a Crowbar basszusgitáros Patrick Bruders, hanem át is vette helyét. Igaz, eredetileg tényleg csak kisegített, de időközben Rex – saját elmondása szerint – elvesztette a csapat iránti lelkesedését. Jimmy Bower azt mondja Rex áldását adta a helyét átvevő Patrickra, Phil Anselmo pedig annyit közölt, hogy Rexnek meg kell oldania személyes problémáit, de ez a zenélés, illetve a turnézás mellett nem fog menni neki. (Vajon mi az igazság?)

Rex Brown most a Kill Devil Hill nevű új csapatára koncentrál Vinny Appice (Heaven & Hell, Black Sabbath, Dio) dobos, Mark Zavon (Ratt, W.A.S.P, 40 Cycle Hum) gitáros és Jason „Dewey” Bragg (Pissing Razors) énekes társaságában.

1234
Hexvessel Hexvessel
április 24.