Tag: Damageplan

Dime – 50 lenne



Ma lenne 50 éves minden idők egyik legtehetségesebb metal gitárosa, Dimebag Darrell (eredetileg Darrell Lance Abbott). Üveghangos, mélyre hangolt riffekben gazdag, falbontóan vastag, jellegzetesen „húzogatós” gitárjátékát a mai napig sokan próbálják utánozni. Egyik leghűbb „tanítványa” Vörös Attila, aki játszik is egy Pantera tribute bandában, a Vulgar Display Of Cover-ben (kezdetben Remembering The Steel néven futottak). De nagy tisztelői közé tartozik itthon Áron András, alias Apey is.

Dime képességei már egészen kisgyerekként megmutatkoztak és testvérével Vinnie Paul-lal együtt hozta létre 1981-ben a Pantera-t, amely kezdetben helyi szinten mozgott kis klubok mélyén, de Amerika többi része még nem állt készen a fogadásukra. Bár a Pantera korai glames időszaka zeneileg kevés volt Dimebag kvalitásaihoz, Phil Anselmo belépésével a zenekar egyre keményebb, súlyosabb, egyben technikásabb irányba ment el. Ez már zeneileg jobban kielégítette Dimebag-et, aki a Cowboys From Hell lemezt már egészen etalon témákkal pakolta tele és amint a pályafutása mutatja, nem lőtte el itt az összes puskaporát.



Rövidesen a metal közélet legnagyobb nevei közé emelkedtek, ám a siker, a hírnév nem szállt a fejükbe; továbbra is épp olyan kedvesek és közvetlenek voltak rajongóikkal, mint korábban. A kétezres évek elején azonban, miután kijött a hattyúdaluk, a Reinventing The Steel, már érezni lehetett, hogy valami elromlott. Phil Anselmo egyre jobban eltávolodott társaitól és különféle projektekben igyekezett megvalósítani ötleteit. Phil a végén már a zenekari megbeszélésekre sem ment el. A Pantera tehát megszűnt létezni, ezért a két testvér megalapította a Damageplan-t.

A szenzációs képességű gitárost 2004 december 8-án érte a halál Ohio-ban, amikor a Damageplan-nel játszott egy klubban. Egy Nathan Gale nevű tengerészgyalogos lőtte le, aki még Vinne Paul-t is célba vette, ám Vinnie túlélte a támadást. A rendőrök végeztek a lövöldöző férfival, így titkát magával vitte a sírba. R.I.P. Dime!




Dimebag Darrel – viaszba öntve

Az nem kétséges, hogy a Pantera, Damageplan szerencsétlen sorsú gitárosa generációkra volt hatással. Ezt most egy a kanadai Niagara Falls-ban található Rock Legend Viasz Múzeumban kiállított életnagyságú viaszmásával is elismerték.
Az alakot Mandy De Vere (Mangry Inc.) elképzelése alapján a helyi művész, Pasquale Ramunno kizárólag a múzeum számára készítette.

Dimebag Darrellre emékezik Rob Halford

Éppen ma hét éve halt tragikus halált Dimebag Darrell Abbott, a Pantera majd később a Damageplan gitárosa. Gondolom, hogy a sztorit mindenki ismeri, így erre most nem térnék ki.

Rob Halford (Judas Priest) így emlékezik vissza: „Éppen a phoenixi otthonomban voltam, mikor valaki írt vagy hívott – már nem is emlékszem. Nem hittem el. Néztem a CNN-t és tényleg! Elvesztettem lábam alól a földet, hirtelen nem tudtam, mit tegyek; sírjak vagy zúzzak össze mindent, ami a kezem ügyébe kerül? Össze nem hasonlítható hogy tönkretesszük magunkat piával, drogokkal, vagy így ér véget az életünk. De Dimebag még mindig él! Ez az egyetlen vigaszom.”

Rob beszélt a Buffy The Vampire Slayer filmsorozat betétdaláról, a Light Comes Out Of Black-ről is: „Nem voltam akkoriban a Judas Priestben. A Sony megkért, hogy írjak egy dalt, de önállóan nem akartam. Megkaptam Dime telefonszámát, felhívtam és ezt mondtam neki: lenne egy üzletem! Ő egyből rávágta, hogy rendben, csináljuk! Repülj át Dallasba! Másnap meg is tettem. Egyből mentünk a stúdióba, ahol rövid időn belül felrántottuk a dalt. Később megérkezett Phil (Phil AnselmoPantera) is, meglátott, és azt kérdezte: Ó, mi a pálya metál isten? Majd megkérdezte: van hely számára is? Mondtam, itt a mikrofon!
Nagyon jó visszaemlékezni erre! Ez a dal igazából Pantera. Igaz, Philip csak a dal végén hallatja a hangját a háttérben, de ettől még egy vérbeli Pantera dal.”

http://www.youtube.com/watch?v=LjUAFiIkppw&


Hellyeah – harmadjára

A Vinnie Paul Abbott (Pantera, Damageplan), Chad Gray és Greg Tribbett (Mudvayne), Tom Maxwell (Nothingface) és Bob „Zilla” Kakaha (Damageplan) felállású Hellyeah harmadik lemezén dolgozik Vinnie Paul texasi otthonában. Elvileg hamarosan elkészülnek, de a megjelenés konkrét időpontja egyelőre nincs meg.

Dimebash 2010

A világhírű Nyugat-Hollywood-i Sunset Strip-en található Key Club adott otthon péntek este (okt. 29.) a meggyilkolt Pantera gitáros, Dimbag emlékére rendezett koncertnek. A buli összes bevételét (a merch-ből befolyót is) a fellépők és a szervezők a Ronnie James Dio Stand Up and Shout Cancer Fund névre hallgató rákellenes alapítvány javára utalták.

A későbbiekben az eseményről megjelenő DVD bevételeivel ugyanígy tesznek.

A fellépők névsora igen illusztris: Lemmy (Motörhead), Dave Grohl (Foo Fighters), Joey Jordison (Slipknot), Rob Zombie, Simon Wright (DIO), Brent Smith (Shinedown), Zach Myers (Shinedown) Eric Bass (Shinedown), Kerry King (Slayer), Dave Lombardo (Slayer), Robb Flynn (Machine Head), Phil Demmel (Machine Head), Chuck Billy (Testament); Chris Howorth (In This Moment), Maria Brink (In This Moment), Joey Vera (Armored Saint), Tony Campos (Static-X), Gerry Nestler (Philm), John Boecklin (Devildriver).

Most pedig jöjjenek a videók:

http://www.youtube.com/watch?v=TffS3YJScjk&


_ELVALASZTO_










Dimebag Tribute

Már öt éve, hogy a Pantera-val legendává vált Dimebag-et egy Damageplan koncerten lelőtték.
E szomorú évforduló alkalmából a brit Metal Hammer egy speciális különszámot készül kiadni, melynek „melléklete” lesz egy tribute album is.

A lemezen olyan előadók tisztelegnek Dimebag munkássága és emléke elött, mint Five Finger Death Punch (A New Level), az Unearth (Sandblasted Skin), a Machine Head (Fucking Hostile), Chimaira (Slaughtered), Evile (Cemetery Gates), Zakk Wylde (Suicide Note Pt. 1). Rajtuk kívül többek között szerepel még a Biohazard, a finn Kiuas, a Throwdown, a This Is Hell, valamint állítólag a Malefice és a Sylosis is. Hogy mely dalokkal, az egyelőre nem derült ki.
_ELVALASZTO_

Szomorú aktualitása is van/lesz a válogatásnak, ugyanis az Evile által felvett feldolgozás volt az utolsó, amit a csapat a nemrég turné közben elhunyt basszusgitárosával, Mike Alexander-rel rögzített.

Végül a Sin City Sinners által előadott Walk felvétele, amiben Vinnie Paul és Evan Seinfeld közreműködik:
http://www.youtube.com/watch?v=7QbeL8jCmLQ&

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.