Tag: Dark Funeral

Dark Funeral – újra lobog a pokol tűze



A legsötétebb sátánista svéd black metal horda, a Dark Funeral június 3-án a Century Media gondozásában adja ki hatodik albumát Where Shadows Forever Reign címmel, amiről az első klipes nóta, az Unchain My Soul máris megtekinthető.
 

„2016-ban elhozzunk nektek azt, amire régóta vártok: egy újabb epikus, Sátáni Szimfóniát! Nagyon várjuk már, hogy ti is rátehessétek a kezeteket, és élvezhessétek azt a művet, amit a jövőben a black metal referenciájaként fognak emlegetni. Ez lesz az eddigi legdinamikusabb és legváltozatosabb albumunk; de megnyugodhattok: a Dark Funeral magja és sötét lelke továbbra is él! – mondja egy interjúja során az új albumról Lord Ahriman a zenekar gitárosa, majd így folytatja.

– Hat év telt ez azóta, hogy utoljára meggyújtottuk a Pokol lángját, de ne féljetek: visszatérésünk minden eddiginél erősebb lesz. Új Sátáni Szimfóniánk teljesen új dimenzióba fogja helyezni a black metal műfajt. Sötét, melankolikus, kísérteties, filmzenei hatású és epikus – nagyjából ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni új albumunk atmoszféráját!


A bandánkhoz méltóan ezúttal is komoly zenei határokat feszegetünk, és új, még sötétebb, még zordabb dimenzióba helyezzük a black metalt. A Where Shadows Forever Reign az eddigi legprofesszionálisabb, legtechnikásabb, legdinamikusabb legepikusabb albumunk. A korábbi lemezeinkhez viszonyítva, itt minden egyes dal saját spiritusszal és identitással rendelkezik minden eddiginél intenzívebb magaslatokba emelkedtünk. Attól függetlenül, hogy szereted az extrém black metalt, vagy sem, biztos vagyok benne, hogy ezen a lemezen találsz több olyan dalt is, ami bejön! Természetesen most is azon voltunk, hogy totális perfekciót vigyünk véghez, a zene, a dalszövegek, a hangszerelés, a produkció, a performansz és a borító tekintetében egyaránt. Ez utóbbit egyébként Necrolord készítette”.


Az új Dark Funeral album megjelenik normál tokos CD-n, limitált, fordított kereszt alakú digipakban ajándék poszterrel, többféle színű LP-n, valamint digitális formában.
Az albumról a Nail Them To The Cross című dal már korábban napvilágot látott hallgassátok meg ezt is.
  


Dark Funeral – meghallgatható a címadó dal

Még március elején olvashattátok a Dark FuneralWhere Shadows Forever Reign című új albumuk első részleteit. A mai napon a Century Media Records nyilvánosságra hozta YouTube csatornáján az album címadó dalát, amelyet itt hallgathatok meg:



1.Unchain My Soul
2.As One We Shall Conquer
3.Beast Above Man
4.As I Ascend
5.Temple Of Ahriman
6.The Eternal Eclipse
7.To Carve Another Wound
8.Nail Them To The Cross
9.Where Shadows Forever Reign
 

Dark Funeral – néhány részlet az új lemezről

Ahogy azt tavaly megígérték, idén új lemezzel jelentkezik a Dark Funeral legénysége, az első részletek pedig már most megérkeztek. A Where Shadows Forever Reign címet viselő album június 3-án fog megjelenni a Century Media gondozásában, és ez lesz az első nagylemez, amelyen a 2014-ben csatlakozó Heljarmadr lesz majd hallható a mikrofon mögött. A felvételekre a svédországi Dug-Out stúdióban került sor Daniel Bergstrand (In Flames, Meshuggah) segítségével, az alább megtekinthető borítót pedig Kristian „Necrolord” Wåhlin tervezte. Bár új zenével még nem tudunk szolgálni, emlékeztetőül alább meghallgathatjátok a 2015-ös Nail Them to the Cross kislemez címadóját.



 

Ad Noctem Funeriis – Satan’s March Black Metal – 2015

 Volt egy időszak, amikor ha Skandináviától délre fekvő területekről érkezett szikár black metal lemez, az nagy valószínűséggel valamilyen félreértelmezett, csapnivaló fércmű volt. Ha konkrétan Németországból érkezett, akkor a stílusparódián felül még abban is biztosak lehettünk, hogy a helyi zománcfestékes nagyker és az írószer fekete tempera részlege a fotózás idejére teljességgel kiürült. Persze tisztelet a kisszámú, […]

Tovább »

Dark Funeral – Jövő év elején felveszik az új lemezt


A svéd Dark Funeral veteránjai 2016 elejére tervezték be az új lemezük stúdiómunkálatait, hogy mihamarabb megjelentethessék azt a Century Medianál.

Lord Ahriman a következőket árulta el:

„Az elmúlt néhány hónapban elhelyeztük azokat az alapokat, amelyek az új anyag lényegét képezik majd. Apránként minden a helyére kerül most már, zene és szöveg is, mert lassan körvonalazódik a megjelenés időpontja is. A terv az, hogy jövő év első felében megjelenjen a korong.”

Addig is tekintsétek meg újra a februárban megjelent Nail Them to the Cross kislemez címadójának videoklipjét:


 

Wolfpack44 – közös dal Lord Ahriman-nal

Az amcsi sátánista metalt játszó Wolfpack44 Ricktor Ravensbruck (The Electric Hellfire Club, Acheron) és Julian Xes (Kult Ov Azazel) közös gyermeke. A csapat nemrég egy új dalt tett közzé, a The Scourge címmel január 20-án megjelenő bemutatkozó lemezükről. A Deadlight Entertainment kiadású lemez Chamber of Nightmares dalában vendégként a Dark Funeral gitáros Lord Ahriman és Chaq Mol tűnik fel.

25. Rockmaraton

Irtóztam mindig is a Rockmaraton fesztiváltól. Ennek valószínű az volt az oka eddig, hogy kint a puszta közepén tartották, ahol nagyjából már a földigiliszták és vakondokok is megsültek a föld alatt, annyira meleg van. Por, idegesítően nagy igénytelenség, és még sorolhatnám. Az már csak hab volt a tortán, hogy tőlem hihetetlenül messze szervezték. Lehet, hogy […]

Tovább »

Dark Funeral – új single várható


Durván egy hónapja adtunk hírt arról, hogy a stockholmi Dark Funeral új videóklippel jelentkezett, melyet a Nail Them to the Cross c. dalhoz forgattak, ahol már az új énekes Heljarmadr volt látható. A klip itt tekinthető meg:




Február 23-án érkezik a Century Media Records gondozásában egy két számot tartalmazó kislemez, mely limitált példányszámban (mindössze 1000 db készül)  lesz elérhető.
Az említett klipesített dal mellett a Temple of Ahriman szerepel rajta.

1.Nail Them to the Cross
2.Temple of Ahriman




Dark Funeral – újrakiadások



Miután a közelmúltban a Century Media-hoz szerződött a Dark Funeral svéd black metál alakulat, elsőkörben újrakiadásokkal jelentkeznek. Az eddig megjelent anyagaikat részben felölelő In the Sign…, The Secrets of the Black Arts és Vobiscum Satanas című cuccok két szimpla és egy dupla CD, illetve bakelit formákban válnak majd elérhetővé Európában szeptember 9-én, majd Észak-Amerikában november 12-én. Lesz 100 példányra limitált áttetsző kék vinyl is – ezek kizárólag a CM disztrón keresztül érhetők majd el. Lentebb megtaláljátok a tracklistet és a részleteket, most viszont az idei Bloodstock Open Air-es fellépés következik – az elején némi hangosítási malőrrel.

http://www.youtube.com/watch?v=InY9-dZ28Kk&


_ELVALASZTO_

In The Sign…
(reissue+bonus) track listing (**available as CD, LP (plus poster), digital download**)
1.Open The Gates (4:36)
2.Shadows Over Transylvania (4:22)
3.My Dark Desires (3:52)
4.In The Sign Of The Horns (3:43)
5.Equimanthorn (BATHORY cover) (3:21)
6.Call From The Grave (BATHORY cover) (4:34)
7.Open The Gates (live 2003) (3:54)
8.Shadows Over Transylvania (live 2003) (3:16)
9.My Dark Desires (live 2003) (3:48)

Note: tracks 1-4 are taken from the self-titled MCD (1994), tracks 6-7 are taken from In Conspiracy With Satan Bathory tribute sampler

The Secrets Of The Black Arts (reissue+bonus) track listing (**available as 2CD, Gatefold 2LP (plus poster), digital download**)

CD1:
1.The Dark Age Has Arrived (00:18)
2.The Secrets Of The Black Arts (03:40)
3.My Dark Desires (03:46)
4.The Dawn No More Rises (03:58)
5.When Angels Forever Die (04:06)
6.The Fire Eternal (03:54)
7.Satan’s Mayhem (04:52)
8.Shadows Over Transylvania (03:41)
9.Bloodfrozen (04:20)
10.Satanic Blood (VON cover) (02:12)
11.Dark Are The Paths To Eternity (A Summoning Nocturnal) (05:56)

CD2:
1.Shadows Over Transylvania (Unisound version (03:39)
2.The Dawn No More Rises (Unisound version) (03:40)
3.The Secrets Of The Black Arts (Unisound version) (03:26)
4.Satan’s Mayhem (Unisound Version) (04:48)
5.Bloodfrozen (Unisound Version) (03:36)
6.My Dark Desires (Unisound Version) (03:21)
7.Dark Are The Paths To Eternity (A Summoning Nocturnal) (Unisound Version) (05:39)
8.The Fire Eternal (Unisound Version) (03:38)


Vobiscum Satanas (reissue+bonus) track listing (**available as CD, LP, digital download**)

1.Ravenna Strigoi Mortii (04:26)
2.Enriched By Evil (04:40)
3.Thy Legions Come (04:11)
4.Evil Prevail (04:28)
5.Slava Satan (03:56)
6.The Black Winged Horde (04:37)
7.Vobiscum Satanas (05:00)
8.Ineffable King Of Darkness (03:38)
9.Enriched By Evil (live 1998) (04:43)
10.Thy Legions Come (live 1998) (04:14)
11.Vobiscum Satanas (live 1998) (05:00)
12.Ineffable King Of Darkness (live 1998) (03:28)